Pellevoisin, 1876

Pellevoisin Franciaország Indre megyéjében található falu, Chaterauroux-tól 30 km-re északnyugatra. Estelle Faguette 1843. szeptember 12-én született Chalons-en-Champagne-ben, szegény szülők gyermekeként. Már gyermekkorában nagy tisztelettel volt a Szent Szűz iránt,  odaadóan segítette a rászorulókat,  s mindig megosztotta a kenyerét azokkal a gyermekekkel, akik még nála is szegényebbek voltak. 1875-ben Estelle megbetegszik. Az orvos tuberkulózist állapít meg. De Rochefoucault grófné engedélyezi számára, hogy a kastélyban maradhasson, ahol egy saját betegszobát kap, és ápolást biztosítanak számára.

Estelle állapota egyre rosszabb lesz, és az 1876-os év elején már mindenki biztos abban, hogy halála hamarosan be fog következni. Mindkét tüdeje, és az egész csontrendszere megtámadva a tuberkulózis által, lebénult jobb karján hatalmas seb tátong. Mindezek mellett krónikus hashártyagyulladásban is szenved.  De nem tud belenyugodni a halál gondolatába, mert akkor hátrahagyná segítségre szoruló szüleit, és kis unokahúgát. Miután megkapja a Betegek Kenetét, megnyugszik. A Szentáldozás után már ki tudja mondani:  Istenem, Te tudod, mi a jobb nekem, legyen meg a Te akaratod.  Csak annyit adj meg, hogy készséges szívvel hozzam meg ezt az áldozatot.  Néhány nap múlva már az imához sincs ereje. “Az áldozatot meghoztam, semmit sem akartam már.” 

Ezt követi a 15 jelenés. Az első öt a gyógyulásával kapcsolatos, az azt követő három a megszentelődésével, s az utolsó hét a Szűzanya üzenetével.

A február 14-ről 15-re virradó éjszaka hirtelen megjelent az ördög az ágyamnál. Szörnyű  látvány volt, féltem. De közvetlenül ezután, az ágyam másik oldalán megjelent a Szent Szűz is. Az ördög, amikor megpillantotta őt, visszahőkölt, a bútorok és függöny csak úgy rázkódtak bele. A Szűzanya így szólt hozzá: “Miért vagy itt? Miért jöttél? Nem látod, hogy Fiam jelét hordja?” Mire az ördög erős rángatózások közben eltűnt.  

A Szűzanya szelíden így szólt hozzám: “Ne félj, hisz jól tudod, hogy a leányom vagy.” Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy 14 éves koromban, Párizsban, a Rue Clerc-en lévő kápolnában Mária-leánnyá avattak, és kissé elmúlt a félelmem. Ezután így szólt: “Bátorság és türelem, Szent Fiam megkönyörül rajtad. Még 5 napon át kell szenvedned, Szent Fiam Öt Szent Sebe tiszteletére. Szombatra vagy eltávozol a földi életből, vagy meggyógyulsz. Ha Szent Fiam úgy dönt, hogy meggyógyulsz, azt akarom, hogy a dicsőségemet hirdesd.

Mire rögtön így feleltem: “De hogy leszek erre képes? Semmmi különös dolgot nem tudok végbevinni, igazán nem tudom, mit is tehetnék.” Ezután rögtön egy nagy márványtáblát láttam, s felismertem, hogy egy ex-voto volt. “De drága Mennyei Édesanyám, hol legyen ez a tábla, Párizsban, a Notre Dame des Victoires-en, vagy Pellevoi…” Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot: “A Notre Dame des Victoires templomban már sok jele van segítő hatalmamnak, de itt, Pellevoisinben még nincs. Az embereknek bátorításra van szükségük.” Minden ízemben remegtem, de mégis boldogságot éreztem. Megígértem, hogy a magam részéről mindezt meg fogok tenni, hogy a dicsőségét megismertessem az emberekkel. Mire ezeket mondotta: “Bátorság, de tartsd meg, amit igértél!” Ezután a jelenés eltűnt. 

A február 15-ről 16-ra virradó éjszaka. Az ördög ismét megjelent és rögtön ezután a Szent Szűz, aki így szólt: “Ne félj, itt vagyok! Ezúttal Szent Fiam megkönyörült Rajtad, nem fogsz meghalni. Szombatra meggyógyulsz. Erre azt válaszoltam: De drága jó Anyám, ha választhatnék, inkább most szeretnék meghalni, mivel most jól vagyok felkészülve. Mosolyogva felelte: “Hálátlan, Szent Fiam azért ajándékoz meg az élet adományával, mert szükséged van rá.

Mit is ajándékozhat az embernek a Földön értékesebbet, mint az életét! Ne gondold, hogy nem lesz részed szenvedésben, nem, szenvedni fogsz, és nehézségekben is lesz részed.  Igy növekedhetsz erényekben. Fiam Szentséges Szívét meghatotta önfeláldozásod és türelmed. Ne veszítsd el az így szerzett kegyelmeket saját választásod által. Nem mondtam neked, hogy ha Szent Fiam visszaadja az életed, az én dicsőségemet fogod hirdetni?” Rögtön megpillantottam a fehér márványtáblát,  fehér selyempapírba volt beletekerve. Fel akartam emelni a papírt, hogy megnézzem, mi van alatta, de nem tudtam. A Szent Szűz mosolygott, és így szólt: “Most a múltba nézünk.”

Arca kissé szomorú lett, de még mindig kedvesen mosolygott. Még mindig borzalommal töltenek el a bűnök, amelyeket elkövettem, de amelyeket mindaddig csak kicsiny hibáknak tartottam. Inkább hallgatok a Szűzanya által mondottakról, csak annyit árulok el, hogy komoly szemrehányást tett nekem, amelyet teljes mértékben megérdemeltem. Bocsánatért akartam könyörögni, de nem voltam rá képes, olyan nagy volt a bánatom… A Szűzanya jóságosan nézett rám, majd eltűnt anélkül, hogy valamit is mondott volna. 

A február 16-ról 17-re virradó éjszaka: ismét láttam az ördögöt, de mintha nagy távolságra lett volna.  A Szűzanya így szólt: ‘Ne csüggedj, bátorság, gyermekem! Az előző alkalommal kapott szemrehányások megint eszembe jutottak, és megremegtem. Ekkor így szólt: ez már a múlté. Önfeláldozásoddal jóvá tetted hibáidat. Mutatott egypár jócselekedetet, amelyeket végeztem, de amelyek a hibáim mellett teljesen eltörpültek.

A Szent Szűz látta szomorúságomat, mert így szólt: “Én csupa  irgalmasság vagyok, s Fiam mesternője. Az a pár jócselekedet, és a buzgó imádságok, amelyeket végeztél, megindították anyai szívemet, többek között az a kis levélke, amelyet szeptemberben írtál nekem. Ez a mondat hatott meg a legjobban: “Tekintsd szüleim nyomorúságát, ha én nem leszek, hiszen már majdnem most koldulniuk kell a mindennapi kenyérért.  Emlékezz a szenvedésekre, melyet akkor éreztél, amikor Fiadat keresztre feszítették. Megmutattam ezt a levelet Szent Fiamnak. Szüleidnek szüksége van rád. Ehhez a feladathoz mindig hűségesnek kell maradnod. Ne veszítsd el a kegyelmeket, amelyeket kaptál, és hirdesd dicsőségemet.”  

A február 17-ről 18-ra virradó éjszaka is ugyanúgy zajlott le, mint az előző nap. A Szűzanya emlékeztetett a tegnap elmondottakra, majd így fejezte be: “Hirdetni fogod dicsőségemet.” A 18-ról 19-re virradó éjszaka kissé közelebbről láttam a Szent Szűzet. Emlékeztetett igéretemre. Láttam a táblácskát, mind a négy sarkán egy-egy arany rózsabimbóval. Felül középen tőrrel átdöfött aranyszív, s egy rózsakorona. A táblácskán a következő felirat volt:

“Amikor nyomorúságom a tetőpontra hágott, Szűz Máriához esedeztem, S Ő Szent Fiánál kieszközölte Teljes gyógyulásomat.”

Így szólt hozzám: “Ha engem akarsz követni, légy egyszerű, s tetteid feleljenek meg szavaidnak.”  Megkérdeztem, hogy ne menjek-e máshová  szolgálni. Mire így felelt: “Az ember bármilyen körülmények között eljuthat az üdvösségre. Bárhol is vagy, sok jót tehetsz, és hirdetheted dicsőségemet. ”Majd szomorúan így folytatta: “Az bánt legjobban, hogy nem adják meg a kellő tiszteletet Fiamnak a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. S úgy tesznek, mintha imádkoznának, de eközben gondolatban egészen más dolgokkal vannak elfoglalva. Ezt azoknak mondom, akik úgy tesznek, mintha nagyon mélyen hívők lennének. “ Ezután megkérdeztem, hogy mikor kezdjem el hirdetni dicsőségét.  “Igen, igen” – felelte – “de először várd meg lelkivezetőd tanácsát. Sok akadályt kell leküzdened, az emberek kellemetlenkedni fognak, és bolondnak néznek majd. De ne törődj mindezzel, csak légy hű hozzám, és segíteni fogok neked.” Ezután lassan eltávolodott.  

Ezután rettenetesen elkezdtem szenvedni. A szívem úgy vert, mintha ki akart volna ugrani a helyéről. A gyomor- és a hastájékon borzalmas fájdalmakat éreztem. Arra emlékszem, hogy a rózsafüzéremet a bal kezemben szorongattam.

Szenvedéseimet az Úrnak ajánlottam. Nem tudtam, hogy ez a krízis volt. Egy percnyi nyugalom után hirtelen jobban éreztem magam. Megkérdeztem, hány óra van: azt mondták, hogy fél egy. Úgy éreztem, hogy meggyógyultam, csak a jobb karomat nem tudtam mozgatni. Amikor este fél hétkor az atya megérkezett, már az ágyam szélén ülve fogadtam  (Estelle beszámolt a jelenésekről a az atyának).  “Ne aggódjon, bemutatom a szentmisét, s utána megáldoztatom. Ha ezt követően a jobb kezével tud keresztet venni, elhiszem, amiket mondott.” Így is történt. Pellet atya azt írja a pellevoisin-i jelenésekről írt könyvében, hogy Estelle akkor Húsvét titkát élte meg – a halált és a feltámadást.    

A jelenések második része július 1-én, szombaton kezdődik.  Este negyed 11 volt.  Éppen az esti imádsághoz készülődtem, amikor megláttam a Szent Szűzet, akit ragyogó fény övezett. Fehér ruhában volt, szemei a távolba tekintettek, keresztbekulcsolt kézzel, mosolyogva mondta: “Nyugalom, gyermekem, türelem. Sok fáradtságodba fog kerülni, de veled vagyok. Nagyon boldog voltam, de nem tudtam egy szót sem szólni. “Bátorság, visszatérek.” – e szavakat követően eltűnt, mint a februári jelenések idején. 

Július 2. Vasárnap. Fél tizenegykor mentem aludni.  Fájó szívvel, mivel az előző nap láthattam a Szűzanyát. De mégis azonnal elaludtam. Fél 12-kor felébredtem, s amikor észrevettem, hogy még ilyen korán van,  felébredt bennem a remény, hogy még láthatom a Szűzanyát. Letérdeltem és elimádkoztam az üdvözlégyet.

A feléig jutottam,  amikor megjelent a Szűzanya.  Kezéből sugarak törtek el, s így szólt: “Már hirdetted dicsőségemet (ezután egy titkot közölt velem). “Csak így tovább. Szent Fiam néhány lelket már szorosabban magához láncolt. Szentséges Szíve oly szeretettel van Szeplőtelen Szívem iránt, hogy semmit nem tagadhat meg, amiért esedezem. Érettem a legmegrögzöttebb szíveket is meglágyítja.”  Mialatt ezeket mondta, sugárzóan szép volt.  Nagyon szerettem volna hatalmának valamilyen jelét meglátni, de nem tudtam, hogy ezt milyen módon kérjem, ezért csak annyit mondtam: “Jó Anyám, a Te dicsőségedre kérlek!”    

Megértette, és ezt mondta: “Hát nem gyógyulásod volt hatalmam egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka?  Elsősorban a bűnösök megtéréséért jöttem.”  Amíg beszélt, arra gondoltam, hogy milyen más módokon tudná a Szűzanya a hatalmát megmutatni. “Igy válaszolt: Később majd meglátják.” Ezt követően lassan eltűnt a jelenés.  

Hétfőn, július 3-án ismét láttam a Szűzanyát. Csak egy pár percig maradt, és a következő enyhe szemrehányást tette:  “Azt szeretném ha még nyugodtabb lennél. Nem mondtam meg előre, melyik órában, vagy napon fogok jönni. Több pihenésre van szükséged. “Ki akartam fejezni, mennyire szeretném látni, mire így válaszolt: “Azért jöttem, hogy befejeződjön az ünnep. “Ezután eltűnt a jelenés. Az óra még az éjfélt sem ütötte el.  

A jelenések harmadik része szeptember 9-én kezdődik. Éppen a szobában voltam, ahol a gyógyulásom történt, és befejeztem a rózsafüzért. Ekkor megjelent a Szűzanya. Épp olyan volt, mint július 1-én. Így szólt: “Megfosztottad magad augusztus 15-i látogatásomtól. Megint nem voltál elég nyugodt. Igazi francia természeted van. Mindenről mindent tudni akarnak idő előtt, és mindent megérteni, mielőtt még felfogták volna.  De te magad fosztottad meg magad látogatásomtól.”  Ezután  várt, majd így folytatta:  “Fiam kincseskamrái már régóta nyitva állnak, csak kérnék imáikban!” Ezután megfogta azt a kis fehér vászondarabot, amelyet minden jelenés alkalmával a nyakában láttam, és most észrevettem rajta egy piros szívet, amely nagyon szépen mutatott a fehér mezőben. Azonnal a Szent-Szív-skapuláré jutott eszembe. A Szűzanya így szólt: “Ez az áhitatgyakorlat kedves számomra.”  S ezután: “Itt fognak tisztelni engem.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. december 24.