Igazolható a Biblia alapján a nők elnyomása? Ezért volt szükség a genderre? Istennek a nővel kapcsolatos képe mind az Ószövetség, mind Jézus korában forradalmi volt!

„A feminista egyenlősdi üzenete abban áll, hogy alapjában véve a nőkben semmi rendkívüli sincs.”

Biblia egyik egyedülálló jellegzetessége az a mód, ahogy a nőket felemeli. Távol áll a Bibliától, hogy lealacsonyítsa vagy lekicsinyelje a nőket – sokkal inkább mélységes tiszteletet tanúsít irántuk, megnemesíti a családban és a társadalomban betöltött szerepüket, elismeri befolyásuk jelentőségét, és magasztalja azon nők erényeit, akik különösen istenfélő példaképek voltak.

A teremtési rend igenlése

A Biblia legelső fejezetétől kezdve arról értesülünk, hogy mind a nők, mind a férfiak Isten képmásának pecsétjét hordozzák magukon (1 Mózes 1,27; 5, 1-2). A nők sok bibliai elbeszélésben játszanak fontos szerepet. A feleségeket férjük megbecsült segítőinek és szeretett társainak tekintik, nem pedig rabszolgának vagy bútordarabnak a háztartásban (1 Mózes 2,20-24; Példabeszédek 19,14; Prédikátor 9,9). A Sínai-hegynél Isten azt parancsolta a gyerekeknek, hogy tiszteljék mind apjukat, mind anyjukat (2 Mózes 20,12). Ez forradalmi elképzelés volt egy olyan korban, amikor a legtöbb pogány kultúrában a nőket általában alacsonyabb rangú teremtményeknek, a férfiak puszta szolgáinak tekintették.

A Biblia természetesen elismer Istentől rendelt szerepkülönbségeket férfi és nő között – sok ezek közül már a teremtés körülményeiből adódóan is jól látható. Így például a nők egyedülálló és létfontosságú feladata, hogy gyermekeket hozzanak világra, őket gondozzák és felneveljék. A nőknek maguknak is különleges mértékben van szükségük támogatásra és védelemre, mivel testi értelemben „gyöngébb edények” (1 Péter 3,7 – Károli-ford.). Ennek megfelelően jelöli ki az Írás a családon és a gyülekezeten belüli helyes rendet: a férfiak a fők a családjukban, és azt óvniuk kell (Efezus 5,23), a gyülekezetben pedig nekik kell felvállalniuk a tanítói és vezetői szerepet (1 Timóteus 2,11-15).

Jellemzőjük: rendkívüliek!

Mindazonáltal a nők szerepe semmiképpen sem mellékes, és helyzetük sem másodosztályú (Galata 3,28) – épp ellenkezőleg: Úgy tűnik, mintha az Írás különleges tisztelettel adózna a nőknek (1 Péter 3,7). A férjeket felszólítja, hogy önfeláldozóan szeressék feleségüket, miként Krisztus szereti a gyülekezetet, szükség esetén akár saját életük árán is (Efezus 5,25-31). A Biblia elismeri és nagyra tartja a derék asszony értékét (Példabeszédek 12,4; 31,10; 1 Korinthus 11,7). Más szavakkal: a Biblia az elsőtől az utolsó lapjáig rendkívülinek ábrázolja a nőket.

Az ősatyák bibliai leírásában a feleségük mindig az őket megillető helyet foglalja el. Sára, Rebeka és Ráhel Mózes első könyvében fontos szerepet játszanak Istennek a férjükkel kapcsolatos cselekvésében. Mirjám, Mózes és Áron nővére prófétanő és dalíró volt – a Mikeás 6,4 igeversben pedig Isten a fivéreivel együtt mint vezető személyiséget tünteti őt ki az egyiptomi kivonulás során. Debóra, ugyancsak egy prófétanő, a királyság kora előtt bíráskodott Izráel fölött (Bírák 4,4). A családi élettel kapcsolatos bibliai beszámolók gyakran férjük bölcs tanácsadóiként emelik ki az asszonyokat (Bírák 13,23; 2 Királyok 4,8-10). Sárát és Ráhábot a Zsidók 11. fejezete kifejezetten a hithősök között sorolja fel. A Példabeszédek könyvében a bölcsességet egy nő személyesíti meg. Az újszövetségi gyülekezetet mint Krisztus menyasszonyát szintén egy nő jelképezi.

Izráel és az újszövetségi gyülekezet szociális és vallási életében a nőket sosem szorították háttérbe. A férfiakkal együtt ők is részt vettek Izráel minden ünnepén és nyilvános istentiszteletén (5 Mózes 16,14; Nehémiás 8,2-3). Nem követelték meg a nőktől, hogy fátyolozzák el magukat, vagy nyilvános helyeken maradjanak csendben – mint ahogyan ez a Közel-Kelet némely kultúrájában ma is így van (1 Mózes 12,14; 24,16; 1 Sámuel 1,12). A gyermekek tanításának felelősségét az édesanyák is (nem csupán az apák) viselték, az ezzel kapcsolatos tekintély őket is megillette (Példabeszédek 1,8; 6,20). Izráelben a nők még földet is birtokolhattak (4 Mózes 27,8; Példabeszédek 31,16). A feleségektől egyenesen elvárták, hogy háztartásuk számos teendőjét maguk rendezzék (Példabeszédek 14,1; 1 Timóteus 5,9-10 és 14. vers).

Nem sokkal több egy állatnál

Mindez éles ellentétben áll azzal a móddal, ahogyan más régi kultúrák rendszerint lealacsonyították és megalázták a nőket. A bibliai idők pogány társadalmaiban gyakran épp csak némileg nagyobb méltósággal bántak a nőkkel, mint az állatokkal. A legismertebb görög filozófusok némelyike, akiket koruk legnagyobb elméi között tiszteltek, azt tanította, hogy a nők természettől fogva alacsonyabb értékű teremtmények. Még a Római Birodalomban is rendszerint csak ingóságnak, mozgatható tulajdonnak tekintették a nőket (férjük vagy apjuk személyes vagyontárgyának), és alig élveztek több tekintélyt, mint a rabszolgák a háztartásban. Ez is merőben különbözött a házassággal kapcsolatos héber (és bibliai) elképzelésektől, amelyek azt közös örökségnek és közös szülőségnek tekintették, ahol mind az apának, mind az anyának kijárt a gyermekek részéről a tisztelet és az engedelmesség (3 Mózes 19,3).

Jézus és a nők

Jézus tanítványai között több nő is volt (Lukács 8,1-3) – amely gyakorlat korának rabbijai között csaknem teljességgel ismeretlen volt. Ez azonban még nem minden, Ő ráadásul támogatta is a tanítványságukat azáltal, hogy az otthoni teendőknél fontosabb dolognak mutatta ezt be (Lukács 10,38-42). Amikor Krisztus első alkalommal ismertette meg magát mint az igazi Messiás, ezt egy samáriai asszony előtt tette (János 4,2526). Mindig a legnagyobb fokú méltósággal bánt a nőkkel – még azokkal is, akiket amúgy kitaszítottnak tekintettek (Máté 9,20-22; Lukács 7,37-50; János 4,7-26).

Így nem meglepő, hogy a korai gyülekezet szolgálatában a nők fontos szerepet töltöttek be (Apostolok cselekedetei 12,12-15; 1 Korinthus 11,11-15). Amikor pünkösdkor megszületett az újszövetségi gyülekezet, a legfontosabb tanítványokkal együtt nők is jelen voltak és imádkoztak (Apostolok cselekedetei 1,12-14). A nők némelyike jó cselekedeteiről volt ismert (Apostolok cselekedetei 9,36), mások vendégszeretetükről (Apostolok cselekedetei 12,12; 16,14-15), megint mások az egészséges tanítással kapcsolatos jó felfogásukról és lelki-szellemi adottságaikról (Apostolok cselekedetei 18,26; 21,8-9). János a második levelét a felügyelete alá tartozó egyik gyülekezet egy vezető állású asszonyához írta. Még Pál apostol is, akit a bibliakritikusok jogtalanul férfi-sovinisztának gúnyoltak, rendszeresen nők közreműködésével végezte szolgálatát (Filippi 4,2-3). Elismerte hűségüket és tehetségüket, és köszöntését küldte nekik (Róma 16,1-6; 2 Timóteus 1,5).

Azok a keresztény nők, akik pogány társadalmakból jőve tértek meg, magától értetődően megszabadultak sok megalázó szokástól. Mentesülve a templomokban és a színpadokon folyó nyilvános kicsapongástól (ahol a nőket módszeresen megbecstelenítették és lealacsonyították), odahaza és a gyülekezetben kimagasló méltósághoz jutottak, amennyiben női erényeikért, mint a vendégszeretet, a betegápolás, saját családjuk gondozása és kezük szeretetteljes munkája, tiszteletben és csodálatban volt részük (Apostolok cselekedetei 9,39).

Újfajta jogállás

Miután Konstantin római császár a Kr. u. 312-ben megtért, Rómában államilag elismerték a kereszténységet, és hamarosan uralkodó vallás lett az egész birodalomban. E változás egyik észrevehető korai következménye a nők teljesen új jogállása volt. Róma olyan törvényeket fogadott el, amelyek elismerték a nők tulajdonjogát. A házassági törvényeket átdolgozták, úgyhogy a házasságot jogilag társkapcsolatnak tekintették – megszüntetve a feleség korábban rabszolgához hasonló helyzetét. A kereszténység előtti korban a római férfiaknak jóformán bármely okból jogukban állt elválniuk, sőt akár meghatározott indok nélkül is. Az új törvények nehezebbé tették a válást, miközben ezzel egyidejűleg a feleség kezébe jogokat adtak hűtlen férjével szemben.

Azóta ez volt a szokásos lefolyás. Ahol elterjedt az evangélium, ott rendszerint javult a nők szociális, jogi és szellemi helyzete. Ahol az evangélium megsötétedett (akár elnyomás hamis vallások, világiasság, humanista filozófia, akár a gyülekezeten belüli lelki-szellemi hanyatlás miatt), ott a nő rangja is ennek megfelelően lecsökkent.

Feminista egyenlősdi szemben a valódi nőiességgel

Általában még a nők jogaiért kiálló világi mozgalmak fáradozásai is hátrányosan hatottak a nő helyzetére. A feminizmus leértékelte és rossz hírbe hozta a nőiességet. A nemek közötti természetes különbségeket rendszerint lekicsinylik, feloldják, megvetik vagy tagadják. Ennek eredménye, hogy a nők ma katonai bevetéseken vesznek részt, testileg kimerítő munkákat végeznek, a munkahelyen mindenféle megaláztatásnak vannak kitéve, és elvárják tőlük, hogy férfi módra cselekedjenek és beszéljenek. A modern feministák lenézik azokat a nőket, akik a családot és a háztartást helyezik a legelső helyre – ezzel pedig leértékelik az anyaságot, éppen azt a hívatást, amely egyedülálló módon a nőnek van szánva. A feminista egyenlősdi üzenete abban áll, hogy alapjában véve a nőkben semmi rendkívüli sincs.

Ez bizonyosan nem a Szentírás kijelentése. A Biblia egyetlen helyen sem hagyja figyelmen kívül a női értelmet, nem kicsinyíti le a nők adottságait és képességeit, és nem tartja vissza őket lelki-szellemi ajándékaik helyes gyakorlásától. De akárhányszor beszéljen is Isten Igéje kifejezetten egy rendkívüli nő ismertetőjegyeiről, minduntalan a női erényeket hangsúlyozza. A Szentírás legjelentősebb nőalakjai nem karrier, hanem a jellemük útján fejtették ki befolyásukat. Mindezek a nők nem a „nemek egyenlőségét” képviselik, hanem sokkal inkább a valódi női rendkívüliséget – ez pedig mindig erkölcsi és lelki-szellemi tulajdonságokban mutatkozik meg, és nem a szociális helyzetben, a gazdagságban vagy a külső megjelenésben.

A fenti írásrészlet a szerző következő könyvéből származik: Zwölf aussergewöhnliche Frauen (Tizenkét rendkívüli nő), CLV Verlag.

(forrás: ethos, 2015/3. sz.)

Létrehozva 2022. március 6.