Nem ülhetünk a babérjainkon. A házasság újradefiniálása az egyéni szabadságjogok megóvásának és a törvény előtti egyenlőség helyreállításának egyik fontos ügye. Még sok fontos ügyünk van. Nagyszerű, hogy a haladás legújabb vívmányaként a jogalkotók és jogértelmezők lassan megszabadulnak az avítt előítéletektől, és belátják, hogy a férfi és női test különbözéségének és úgynevezett „komplementaritásának” jogi szempontból az égvilágon semmi jelentősége nincsen. Végső soron egyéni választásunktól függ, milyen neműnek tekintjük és tekintetjük önmagunkat.

A harcot azonban nem szabad feladni, újabb csaták várnak ránk. Minthogy bebizonyosodott: a természetjog a vallási fanatizmus fügefalevele, hiszen mindennek mértéke az egyes ember döntése, ennek megfelelően kell továbbformálnunk a társadalmat és a jogrendet. Itt megállni, árulás. Elfogadtuk, hogy döntés kérdése az önazonosság meghatározása, s ebben a biológiai nem, a testi adottságok nem játszanak lényegi szerepet. Ha ez így helyes – amint az! –, akkor én döntöm el, hogy hány éves vagyok. Most erre a területre kell kiterjesztenünk szabadságharcunkat, mert naponta érik a transzkorúakat megaláztatások.

Van-e viszonylagosabb dolog az időnél? Van e tünékenyebb az életkornál? Lényegtelen ugyanis, mikor állították ki a születési anyakönyvi kivonatunkat. Önazonosságunk nem függ a testi adottságainktól, így testünk biológiai életkorától sem. Valójában annyi idősek vagyunk, amennyinek önmagunkat tartjuk. Nekünk ne mondja meg senki, hogy hány évesek vagyunk! A korunk meghatározása elvitathatatlan szabadságjogunk, emberi méltóságunk elidegeníthetetlen velejárója.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. július 1.