Egy gyermek története

A kezdet nehéz volt, a vizsgálatok kimutattak nála egy betegséget, amely miatt egész életében szenvedéseket kellett elviselnie. Az élet mellett döntött, mert érezte, hogy szeretetkapcsolatból jött létre, hogy célja van az életben. Megfogalmazódott benne, hogy a lelkét is kapta valahonnan, amely a fogantatása pillanatában már a részét képezte.

A terhesség folyamán kialakult a teste körvonalazódott az a betegség, amely miatt szenvedni fog. Tudta, hogy betegségek várnak rá, de ő küzdeni akart. Várta saját életét. Amikor megszületett a szülei féltő szeretettel néztek rá, mert látták a komplikációk eredményét, láttak egy embert, aki sohasem fog tejes életet élni. Megbeszélték, hogy szeretik minden áron, hogy mellette döntenek és sohasem hagyják cserben ezt a kis különösen törékeny gyermeket. És a gyermek élni akart, szeretett volna körülnézni a világban. Már a gyermekágyon nagyra nyitotta szemét, hogy minél többet fogadhasson be abból, amit kapott. A szülei észrevették, hogy nagyon érdeklődő, mindent megvizsgál. Amikor elérkezett a nap, hogy haza mehettek, a rokonok nem merték meg fogni, a gyermek ebből mit sem értett. A szüleinek nem esett jól a rokonok ódzkodása, de megértették. Idővel elkezdett járni. Több idő kellett ahhoz, hogy elsajátítsa a járást mint a több gyereknek, de élvezett minden egyes lépést, amelyet megtehetett. A járással egyre nőtt a világ körülötte, nézte a világot, de a világ nem nézte őt szívesen. Szülei egyre jobban kezelték a különleges helyzetet, kíváncsian nézték, ahogy kibontakozik érdeklődő természete és a környezete iránti nagy szeretete.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. szeptember 9.