A Bakhita-film nagyon tetszik nekem. Néhány szót mondanék mégis az egyetlen dologról, ami nem tetszik.

A kis Bakhita, miután találkozott egy hatalmas hímoroszlánnal és az nem bántotta, a törzsi varázslóhoz megy és néhány madártollat visz neki ajándékba. A varázsló azt mondja a kislánynak: „Az oroszlán rád ismert. A természet szelleme van veled. Te kivételes lény vagy.”

Egy kis nyakba akasztható erszényt ajándékoz a gyermeknek, amit az rabszolgasága idején is őriz, mint szerzetesnő is megtart és halála előtt egykori gazdája lányának, az akkor már családanya Aurorának ajándékoz. „Rád hagyom az egyetlen tárgyat, amim van. Egy nagyon bölcs ember adta nekem. Nem tudtam, mi van benne, de most már tudom. Szabadság.” Pogányul hangzó mondataihoz a film még néhány kereszténynek hangzó mondatot fűz, de az olvasó nem tudja elfojtani érzését, hogy az író eredeti szándéka szerint Bakhita kiválasztottsága ősibb, mint keresztényége, ő a „természet szellemének” kegyeltje.

Ez a gondolat nem mindenestül rossz. A II. Vatikáni Zsinat hangoztatja, hogy az Egyház semmit nem utasít el abból, ami a nemkeresztény vallásokban igaz és szent. A természet Isten műve, a „természet szellemei” léteznek – gondoljunk Aquinói Szent Tamás angyaltanára, mely szerint az anyagi valóság a szellemi valóságban, az angyali világban van megalapozva.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. június 18.