Apró lakótelepi lakások, lakóik a négy fal között kényelmet, melegséget teremtenek meg családjuk számára. Az érkező vendéget a kis garzon konyhájában mesés csokoládétortácska és tea várja. Az ajtó csukva, a falak közt béke. A házaspárok tekintetében bizalom, szeretet. És itt-ott szorongás és félelem. Ha kinyitják az ajtót, alattomosan beszivárog a háború.

Okszána Juskó Moszkvában élő fényképésznő arról beszél egy interjúban, hogy ő nem író. Mégis mesél, minden egyes képével élettörténeteket, pillanatnyi érzéseket, és az újkori poszt-szovjet történelem rengeteg traumáját. Oda megy el fényképezőgépével, ahol nehéz az élet, és ahol úgy vágtat át a történelem és politika, hogy minden ember sérül. Mégis: az ő portréi az élniakarásról, az életbe vetett hitről szólnak. Rengeteg képet készített Beszlanban, ahol 2004-ben egy iskolai évnyitóünnepségen terroristák ejtették túszul a tanulókat és tanáraikat, háromszázharmincnégyen meghaltak, köztük száznyolcvanhat gyerek. Tíz évvel a tragédia után a reménység hangja katartikus képsorozattá áll össze. De pillanatképeket örökít meg  a Krím-félszigeten, vagy Oroszország északi zord térségében.

Okszána Juskó legújabb projektjében orosz-ukrán vegyes házasságban élő párokat mutat be. A fotográfusnő otthon érzi magát mindkét világban: édesanyja orosz, édesapja ukrán, ő maga jó ideig Ukrajnában élt, majd húsz éve Moszkvába költözött. Az ukrán-orosz háború kitörése után elutazott a két ország messzi vidékeire, s házaspárokat fényképezett, akik számára soha nem volt kétséges, hogy együvé tartoznak, még ha közben a határok egyre riasztóbbá emelkedtek a két ország között. Harkov, Moszkva, a Krím-félsziget, New York, az Amur folyó vidéke a távoli keleten: a háttér változó, de a történetek mind ugyanarról szólnak. Emberekről, akik megszerették egymást, és kitartanak egymás mellett. A képek alatti szövegek elmesélik azt, ami már ott van egy-egy mozdulatban, egy-egy arcban. A jóízűen nevető pár, akinek megismerkedése több mint romantikus. Az utazó fiatalember leszállt a motorjáról, és megkérdezte Irinát – akit akkor látott először életében -, hogy jó menye lenne-e az édesapjának. Az ukrán Tatjána, aki több ezer kilométerre költözött orosz férjének szülőföldjére. A párok között egy lírai fotó magát Okszánát is megörökíti kedvesével és fotográfus-társával együtt.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. június 5.