Gondolom, nem kevés leleményességre van szükség azoknak az újságíróknak, akik kénytelenek minden karácsonykor előhozakodni a mit-vásároljunk-szeretetteinknek-karácsonyra témakörben. Hogyan lehet erről minden évben újat mondani? Milyen szakértőket vonjanak be? Sztárszakácsot vagy szülész-nőgyógyászt, esetleg asztrológust? Nyilván a téma nem kimeríthetetlen. Azért csak megakadt a szemem azon a frappáns kérdésen, hogy hát mit is ajándékozzunk annak, akit nem szeretünk? És tényleg?

Legutóbb betévedtem egy kínai üzletbe, kicsit elveszetten bolyongtam. Tulajdonképpen csak arra vártam, hogy véget érjen a gyerek szolfézs-órája. Közben hallom az eladónők beszélgetését: „Mit vegyünk Li-nek karácsonyra?” „Semmit. Tavaly is mit kaptunk tőle? Még egy szaloncukrot sem.” „Akkor is. Azt nem lehet, hogy ne adjunk neki.” Kezdtem érteni a problémát. Vagyis mégsem. Miért illenék valamit adni karácsonykor egy tulajnak, akit a munkavállalók – későbbi szavaik alapján – ki nem állhatnak, mert kizsigereli őket, és nem érti a világukat?  De lehet, hogy ez így illik. Vannak iskolák, ahol a gyerekek megajándékozzák ilyenkor tanárukat. Vannak cégek, amik kemény pénzeket adnak ki arra, hogy karácsony táján a legjobb ügyfeleiket megajándékozzák.

A protokoll-ajándékok kiválasztása valóban nem egyszerű. Hát ha még nincs mögötte valós igény az ajándékozásra, csak a kötelesség. Hány giccses angyalkát, méhviasz-figurát, vagy Mikulásos bögrét bír el egy háztartás? És mi lesz a karácsonyi csecsebecsékkel és mütyürökkel karácsony után? És mikor vesszük észre, hogy itt válik értéktelenné az ajándékozásunk?…

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. december 22.