“A legjobb csak most jön”

„Ha nem akarok végleg elveszni, a prof minden szavára figyelnem kell” – egyedül erre tudtam gondolni, amikor az Amerikai Haditengerészeti Egyetem egyik mérnöki tárgyán próbáltam átvergődni. Már nem is emlékszem, melyiken, de hogy szenvedtem vele, az biztos. Ahogy viszont felpillantottam, láttam, hogy Paul barátom egyáltalán nem szenved. Csak ült az előadáson… és zenét írt!

Ekkor jöttem rá, mennyivel magasabb szinten működik Paul, mint mi. Paul Robert Kleindorfer – egyetemi barátainak csak „Menyus” – az egyik legragyogóbb elme azok közül, akit csak ismerek. Az egyetemen Menyus szinte érkezése pillanatától kezdve kiemelkedett nemcsak tanulmányi eredményeivel, de sportbeli sikereivel, társasági életével, énekkari és zenekari szerepléseivel. Ragyogó tulajdonságai mellet legtöbbünket mégis nagyszerű természete és fantasztikus humora ragadt meg.

Végzés után Menyus a hadseregben tiszti rangba került. Feleségemmel, Ann-nel nagy örömmel látogattuk meg Floridában, ahová engem repülési tréningre osztottak be, ő pedig az ottani bázis egy különleges kiképzésén vett részt. Nem tudtam, hogy Menyust évekig nem fogom viszontlátni. Mára Menyus, pontosabban Dr. Kleindorfer a technológia- és operációkutatás kiemelkedő szakértője és professzora a francia INSEAD-on, amit sokan tartanak a Világ Üzleti Egyetemének. Ezen felül professzor emeritus a Wharton School of Business-ben, állandó felkérései vannak a Carnegie Mellon University-től, a Massachusetts Institute of Technology-tól, a Wharton School-tól és egy sor egyéb elit egyetemtől és nemzetközi kutatási központtól. Több mint 25 könyv szerzője és számtalan tudományos cikket publikált.

Legutoljára Menyussal a Haditengerészeti Egyetem 50 éves évfolyam-találkozóján jöttem össze. Ekkor árulta el, hogy ALS-ben, azaz amiotrófiás laterálszklerózisban** (ismertebb nevén Lou Gehring szindrómában) szenved, amely az agyban és a gerincvelőben levő izommozgató idegsejtek végzetes betegsége. Mivel feleségével Párizsban él, nem volt könnyű egészségi állapotáról folyamatosan tájékozódni, de egy nemrég írt e-mail üzenetében ő maga adott hírt hogylétéről.

A borzalmas betegség megszedte sarcát: Menyus mostanra a legalapvetőbb szükségleteiben is mások segítségére szorul. Beszámolóját egy egyszerű mondattal fejezte be: „A legjobb csak most jön.” Nem tudom, életemben hatott-e meg mélyebben, inspirált-e jobban bármi, mint Menyus reménnyel teli szavai. Csak egy az Istent nagyon jól ismerő ember tud ilyen bizonyossággal beszélni saját jövőjéről. A Biblia ezt mondja: „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. (1Jn. 5,11-12)

Ez az ige azt mondja nekem, hogy Isten örökkévaló tervében igazából csak kétféle ember szerepel, és a végén nem saját teljesítményünk, hanem egyedül Krisztussal való kapcsolatunk számít.

Ha Paul helyében lennél, te is tudnád bizonyossággal mondani: „A legjobb csak most jön”?

(forrás: Monday Manna – keve.org)

 

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Létrehozva 2013. július 16.