Nagyon szeretem a Hálaadás ünnepét (Észak-Amerika egyik legnagyobb ünnepe, november negyedik csütörtöke – a fordító). Nem azért, hogy ismét degeszre ehessem magam, vagy a bevásárlóközpontok kihagyhatatlan árleszállításaira vadászhassak a hosszú hétvégén. Szeretem mindenek felett a kemény munka megünneplésének és a bőséges termésért való hála kifejezésének tradíciói miatt.

Szinte minden kultúrának és hagyománykörnek megvan a maga „új termés” ünnepe (nekünk, magyaroknak elsősorban augusztus 20 – a fordító). A központi gondolat mindig az, hogy miután hivatásunk „mezőin” keményen dolgoztunk, és az aratás hozamai a raktárakban vannak, hálásan és felkészülten mehetünk a télre, a csendesebb hónapokra.

A XX. század ipari forradalmát kezdetben az jellemezte, hogy a legtöbb ember elhagyta a földet, engedve a 40 órás munkahét és a rendszeresen megkapott fizetés kényelmes csábításának. Ebben a folyamatban valahol mindannyian kicsit elveszítettünk olyan fogalmakat, mint a megművelés, a vetés, vagy az aratás.

Most, hogy az ipari korszaknak lassan leáldozik – különösen a nyugati civilizációkban – szükségünk lenne ezeknek a fogalmaknak az ismételt átgondolására. A mezőgazdaság mindenfajta üzleti tevékenység nagyszerű metaforája. Az aratáshoz nem csak művelésre és vetésre van szükség, hanem ezeken felül sok minden másra: szorgalomra, felkészültségre, eszközeink karbantartására, erőforrásaink bölcs beosztására… Mindez nem csak a földművelés esetében igaz, hanem munkahelyeinken és otthonainkban egyaránt.

Túl magas azon csődbement vállalkozásoknak a száma, ahol nem a tőke hiánya vagy egyéb alapvető üzleti probléma folytán mentek tönkre, hanem mert ott is akartak aratni, ahol nem vetettek. Az ipari korszak azt tanította meg nekünk, hogy jelenjünk meg időben és végezzük el azt, amit mondanak. „A főnök” – akár a tulajdonos, akár akinek jelentéseinket írjuk – majd gondoskodik róla, hogy fizetési csekkünk megérkezzen a hónap végén. Jó emberek jó fizetéseket kapnak átlag munkáért.

Társadalmunknak is ismét meg kell tanulnia, hogy a földműves és az állattenyésztő fejével gondolkodjon. Ez egész napos kemény munkát, erőforrásaink megbecsülését, és abban az Istenben való bizalmat jelenti, aki mindig gondoskodik rólunk – legyen szó időjárásról, térről, időről, lehetőségekről, a szeretet és a kegyelem felkaroló erejéről.

Mindeközben művelni kell a földet, gondoskodni az állatokról, legjobbunkat nyújtani, és várni arra a pillanatra, mikor a mezők készek az aratásra. Ezután joggal ünnepelhetjük a kapott bőséges aratást. Habár a hálának és adakozásnak egész évben helye van, különös élmény mindezt az erre elkülönített hálaadási ünnepen megtenni. Had álljon itt a Biblia pár gondolata arról, hogy miként fejezhetjük ki hálánkat.

Isten megjutalmazza azokat, akik Őbenne bíznak. „Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.” (Zsoltárok könyve. 37,3-6)

Isten áldása minden képzeletünket felül tudja múlni. „Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz. URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” (Zsoltárok könyve 40,5-6)

Forrás: Monday Manna – A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Létrehozva 2014. november 27.