Ferenc pápa meghívta az Egyházat, hogy egy éven át szentelje figyelmét, imáját a Krisztust-követő élet sajátos útjára, legyen a családról szóló rendkívüli szinódus utáni év novembertől – novemberig a megszentelt élet éve. A Szentatya kijelentése: „Minden megszentelt életet élő személy ajándék az úton levő Isten népe számára” – minden életformában élő kereszténynek egyszerre kérdés és feladat.

Önmagában ez az időzítés is meghívás és felhívás, hogy törekedjünk megérteni, fedezzük fel: hogyan és miért ajándék a családok, a kapcsolatok törékenységének korában, az én-gyengeség, identitás válság és az önérvényesítés, a fogyasztói szemlélet, és a sokakat sújtó ínség idején, ha vannak olyanok, akik életüket tartós hűségben odaszentelik Krisztusnak, követik őt, aki élte azt, amit imádkozott: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek!”

S egyáltalán mit jelent, hogy szent, hogyan lehet megparancsolni, hogy „szentek legyetek” – s ha parancs, ha mindenkinek szól, mi értelme van megszentelt életről beszélni. Hogyan lehet erről aránylag félreértés nélkül szólni.

Ezzel szembesített 1973-ban, a kis öt év körüli unokahúgom, amikor meglátta Pünkösd után az ujjamon a sima karikagyűrűt, amit akkoriban örökfogadalomra kaptunk. Felcsillanó szemmel simult oda hozzám: férjhez mész? Persze nemet válaszoltam. De jött már a következő kérdés: akkor miért viselsz karikagyűrűt? Hát tudod, ez annak a jele, hogy én egyedül csak az Úr Jézust szeretem. Hát erre krokodilkönnyek peregtek a nagy kék szeméből: Hát akkor engem már nem is szeretsz?

Sokkal gyakoribb ez a kérdés, mint gondolnánk, csak nem ennyire gyermekien őszinte.

Miért kell ez a túlzás, ez a radikalitás? Nem vagyok én elég jó keresztény? Hogyan állíthatod, hogy Téged kiválasztott az Isten?!

S az illegalitásban – mivel állam ellenes bűncselekménynek számított egy szerzetesközösségbe belépni vagy oda valakit felvenni – még egyháziak részéről is sokszor elhangzott: Ha Isten, a történelem Ura, megengedte a szerzetek feloszlatását, akkor az engedelmesség azt kívánja, hogy inkább menj férjhez, légy jó családanya, ma erre van szükség. Egyébként ma, a családok sokat emlegetett krízisének idején, kis változtatással szintén elhangzik, ma sokkal fontosabb, hogy legyenek jó, katolikus családok, akik a hitet élik, tovább adják az életet.

A hetvenes évek kihallgatásai alatt többször elhangzott felém a vád, hogy fiatalokat visszatartok a normális családi élettől, attól, hogy gyermekeket szüljenek, és így én is felelős vagyok a demográfiai helyzetért. Szerencsére éppen akkoriban került a kezembe Szent Ágostontól egy írás, amiben a püspök válaszol erre a keresztény szüzeket érő vádra. Semmi sem új ugyebár a Nap alatt – mégpedig azzal, hogy adatszerű pontossággal rámutatott, hogy ahol élő keresztény közösség van, és élnek Istennek szentelt szüzek és özvegyek, ott egészséges, sokgyermekes családok vannak, szembe a pogány világ metropolisaival. – S mikor erre hivatkoztam, hogy hát ez nem új vád, akkor hagyták el ezt a témát.

S bár a szívem mélyén tudtam, hogy éppen ezzel a kérdéssel, a Mennyek Országáért vállalt szüzességgel kapcsolatban mondta az Úr: Akinek füle van a hallásra, hallja meg. S tudtam tapasztaltam azt is, hogy azért sincsen válasz, mert a szeretet, a szerelem még emberi szinteken is titok, az Isten-szerelem pedig misztérium.

Mégis most, amikor az Úristen humora, hogy a szerzetesség széles körben tapasztalt elöregedése, a hivatások hiányának idején, egy szerzetest hív meg Péter utódjául. S ez a jezsuita, Szent Ferenc nevét felvevő pápa, éppen a két család-szinódus között hirdeti meg a megszentelt élet évét, talán jó, ha megosztom, bennem milyen válaszok születtek meg a felvetett kérdésekre. S ezek a válaszok mindig nem csak ötéves unokahúgtól, családtagoktól, kihallgató rendőrtől, de igen gyakran útkereső fiataloktól érkeztek.

A hetvenes évek közepén indult el hazánkban is, egy fiatalságot is megragadó hitet, reményt megújító Szentlelkes lelkiségi mozgalom, születtek az Isten-dicsőítő gitáros énekek. Szent Ferenc Nap-himnuszának nyomán énekeltük lelkesen: Minden mi él, csak Téged dicsér… létével énekel. S ma már látom, hogy a közösségi ének, örömteli isten-dicsőítés során megszületik az értelem számára is a válasz.

Válasz a kérdésre: Mi a szent? Hát elsősorban a lét az, ami van – Isten miatt, aki a nagybetűs VAN. Tényleg, hiszen ontológiában tanultuk s, hogy ez az ontológiai szentség, de énekelve a dicsőítés nyitotta meg a szívemet, hogy megértsem: Szent mindaz, ami van, léténél fogva, a SZENT miatt, aki VAN. S a szent felragyogása tette érthetővé a teremtés szépségét, csodálatra méltóságát, mindazt, amit ma a teremtésvédelem alá sorolhatunk. S tette azt is érthetővé, hogy lenyűgözhet és magához köthet úgy a teremtett világ szépsége, jósága, végtelensége, – hogy hozzátapadok. S hogy éppen a Mindenható irgalma miatt rejtőzik el, ad Őrá irányuló, vonatkozó és mégis szabadsággal rendelkező létet és életteret az embernek. A szentélyhez rendelődik a profán, mint élettér és feladat.

S ennek az irányulásnak, odatartozásnak a kifejezése és beteljesítése a parancs: Szentek legyetek, mert Én az Úr szent vagyok… az Ószövetségben, – és ennek újszövetségi megfelelője: Legyetek tökéletesek, mint a Mennyei Atya, aki elkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt – azaz legyetek irgalmasok. De utat és eszközöket is kapunk a SZENT-hez, a megszentelődéshez, a szentté váláshoz, ez az Út-Élet-Igazság – a megtestesült Ige, a Jézus Krisztus, s az általa alapított Egyház, amit a Zsinat ősszentségnek mond. Ősszentség, mert szentségei által jelzi és megvalósítja bennünk az Isten akarta megszenteltséget.

Tehát a lét szent, mert a szent Isten teremtette, – a cél a szakralitás, a szentté válás, hogy részesülhessünk Isten életében, az odavezető út pedig a moralitás, igazságban járni a szeretet útját, Krisztus nyomában.

De éppen a komolyan kereső fiatalok tették fel a következő fogas kérdést, hogy hát a házasság szentség, a szerzetesség nem, miért nevezzük ez utóbbit megszentelt életnek? S miért merem azt állítani, hogy ez a Krisztus követés útja, sőt, miért tanították sokáig, hogy a tökéletesebb útja?

Számomra, akinek benső bizonyosság, evidencia élmény volt, elsőáldozásom óta a hivatás, ez a kérdés csak belépésem után két-három évvel merült fel. Mi az értelme az evangéliumi tanácsok szerinti életnek, miért kell ahhoz szerzetesnek lennem, hogy jó keresztény legyek. Kérdezgettem is másokat, papokat is, de nem elégített ki a válaszuk. S egy napfényes júniusi napon, a Ferenc körúton váratlanul dobbant belém a válasz: CSAK! Sokszor erőt adott ez a szent makacs csak!

Ma érettebb fejjel ezt úgy mondom, hogy erre nincs kielégítő válasz, mert a szeretet, a szerelem még emberi szinteken is titok, az Isten-szerelem pedig misztérium.

S nem véletlen, hogy a testvéreim közül a hatgyermekes bátyám, aki a világ szemében éppen olyan balga volt, mint én, értette meg leginkább az én megsejtett utamat már az illegalitás idején. S bár egyre inkább utammá lett a Slachta Margit testvér által megfogalmazott közösségi cél. Gyermek-, nő- és családvédelem! – arra is ráláttam miben hasonlít és miben tér el egymástól ez a két életállapot.

Tréfásan azt szoktam mondani, hogy a házasság két-ismeretlenes egyenlet, a megszentelt, azaz Istennek odaszentel élet pedig egy ismeretlenes, s ebben az egyenletben (szövetségben) én vagyok az ismeretlen, a kiszámíthatatlan.

Komolyabbra véve a szót: igen, a házasság a teremtés jogán, a szentségi házasság pedig különösen hordozza, jelzi a Szentháromságos Isten képmásságát, a személyek szerető termékeny egységét és közösségét. A megszentelt élet pedig. az isten- és emberszeretetre szóló sajátos meghívás által arra kapott meghívást, hogy a szentháromságos egy Isten képmásságából, az Egyet tükrözze. Most kezdődött Avilai Nagy Szent Teréznek az éve (5010 éves évforduló) az ő híres mondása: Isten egyedül elég – kicsit más sorrenddel: Egyedül Isten elég.! Ez utóbbi sokakat indít el az Isten-keresés útjára, Szent Ágostontól napjainkig: Aki azt mondta: Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, ó Isten.

S mint ahogyan alapvető hitvallásunk, hogy hiszünk egy Istenben, aki három személy – aki Egy és aki közösség, így nem állítható szembe a két sajátosan alapvető életállapot, a házasság szentségi életére meghívottak és az evangéliumi tanácsok útjára meghívottak élete.

Az evangéliumi tanácsok, a tisztaság, szegénység, engedelmesség és az egyházi közösség vállalása a keresztség és bérmálás szentségi kegyelméből táplálkozik, de annak a jele, hogy az élő Isten annyira megtapasztalhatóan személyes Szeretet, hogy lefoglalhat, szabaddá tehet és az egyet akarás új erőforrásait fakaszthatja fel.

S jel a hitetleneknek is: egyik testvérünk fogadalomtételi miséjén, a magát ateistának valló, de jó akaratú főnöke, zokogva mondta: Ha ilyen értelmes, normális fiatalok ezt teszik, akkor talán mégis van Isten?

A kereszténység külső-belső szorongattatásának idején, a Pápa meghívása utat mutat, mindenkinek, hogy az életszentségre való parancsot, meghívást komolyan vegye. S meghív bennünket, akik már elkezdtünk válaszolni Isten megtapasztalt meghívó szeretetére,

– hogy térjünk meg az első szeretethez, és az osztatlan szív szabadságával vállaljuk, hogy mi nem lemondtunk a szeretetről, a családról, hanem meghívást kaptunk, hogy Isten népe legyen a családunk, az Egyház, az egyházi közösség az otthonunk. (tisztaság fogadalma)

– hogy önként, a szeretet szabadságával győzzük le a fogyasztói társadalom sodrását, és életre szólóan, egyszerű életformát vállalva, álljunk az ínséget szenvedők mellé. (szegénység fogadalma)

– hogy szívesen és készségesen, együtt akarjuk a jót, a közjót ebben a siker orientált és önérvényesítést hirdető világban. (engedelmesség fogadalma)

– hogy életre szóló elkötelezett hűséggel munkálkodjunk Isten Országáért, az egyesek örök üdvösségéért, és életünk legyen vallomás: „Hiszem a holtak föltámadását és az örök életet”

– Margit testvér, a szociális testvérek alapítója úgy foglalta össze a küldetésünket, karizmánkat: A mi hivatásunk a Megszentelő Szeretet szolgálata – s a Megszentelő Szeretet a Szentlélek, az Életadó, a Teremtő, a Kommunikáció közösséget teremtő Lelke. Igen, ahol szeretet és jóakarat, ott az Isten, – szeretném, ha ebben az évben fel tudnánk fedezni, a szeretetcsírák, -csöppek sokféle jelenlétét és sokféle meggyalázottságát magunkban és magunk körül, – ezért a következőkben szeretném, ha együtt kibontanánk az ajándékot, miért és hogyan ajándék a megszentelt élet mindenkinek.

Ha engedelmeskedünk a Pápa meghívásának, minden egyesünk, bármilyen életállapotban is él, akár ha fájdalmasan egyedül maradt, fel fogja fedezni, hogy a megszentelt élet, ajándék, feladat és felelősség. A megszentelt életet élők pedig, akik minden törékenységük, megkísérthetőségük ellenére vállalják, a lefoglaló Isten és ember-szeretet gyümölcsét, az áldozat hozatalt, amit a házasságról, a gyermekáldásról, a hatalomról, a tulajdonszerzés öröméről való lemondás jelent, ők Isten rendkívüli szeretetének és szerethetőségének hordozói és jelei. S éppen a beteljesületlenségnek és a vágyakozásban való sajátos megmaradásnak a vállalásával mutatnak rá az örök élet realitására, ahol már nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem Isten lesz minden, mindenben.

Ajándék és feladat, amelyért és akikért felelősek vagyunk mindannyian. Ajándék és feladat, mely figyelmeztet, – Nincs maradandó otthonunk itt a földön, és egyben ez a remény forrása is, minden élethelyzetben, betegségben, nehézségben: az Úr helyet készít nekem, nekünk az Atyai Házban. S vezet, s talán hív ezen keresztül Isten. S akkor a sokféle külső-belső megpróbáltatás ellenére is új erővel, életadóan, megfiatalodva fog élni a megszentelt életet élők sokszínű ajándéka, dobogni az Egyházban a szív, az Isten és ember-szeretet sajátosan elkötelezett élete, s fogja segíteni az embert, aki keresi léte, élete, szenvedése és öröme értelmét, célját, beteljesülését.

Létrehozva 2014. október 22.