„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” (Ézs 43,2)

Egy kiálló gyökérbe kapaszkodtam, hogy fel tudjak lépni a következő sziklára. Vadul vert a szívem, alig kaptam levegőt. Barátnőm aggódva fordult hátra: „Jól vagy?” Hát, igen is meg nem is.

Mikor nekiindultunk, tudtam, hogy nehéz lesz, de gyakran túráztam, nem ez volt az első embert próbáló kapaszkodó az életemben. Nem számoltam viszont azzal, hogy mert nagyon meredeken vezet az út, megterhelőbb lesz az emelkedés.

Kis szünetet tartottam, hogy  a szívritmusom helyre álljon, és a tüdőm ki tudjon tágulni a levegővételre. Várakozás közben magamba szívtam a hatalmas sziklákon alázubogó víz, és a mintegy imádságban a mélység fölé hajló faágak látványát. Többszázéves fák gyökerei segítették az utunkat felfelé.

Igen, nagyon kemény út volt, a vártnál komolyabb erőfeszítéssel járt, de megérte.

Néha így vagyunk a hitünkkel is. Elindultunk az úton, mert közelebb akartunk jutni Jézushoz, de valahogy kiderült, hogy az út nehezebb, mint gondoltuk. Kifejezetten nehéz.

A kemény időszakokban úgy érezheted, megálltál. Ezek azok a percek, amikre az ellenség vár, hogy lecsapjon rád, és meggyőzzön róla, hogy elbuktál, ez a kísérlet sem sikerült, nem felelsz meg. Mondhatok erről valamit? A megállás nem jelent leállást.

A megállás azt jelenti, hogy úton vagy, haladsz előre. Volt idő, amikor fel sem fogtad, hogy mozgásban vagy, most meg – annak köszönhetően, amit Isten a szívedben végbevitt – felismered, hogy régi beidegződések, régi gondolatok törnek a felszínre. Tudatában vagy, hogy távolabb érzed magad Istentől.

A leállás ezzel szemben minden mozgás hiánya. A nehéz dolgoktól való félreállás. Feladás. Mit tegyél hát, ha megálltál?

Örülj annak, hogy ilyen messzire jutottál. Nézz vissza. Honnan indultál? Hogyan haladtál? Vedd számba, mennyi szépséggel ajándékozott meg eddigi utadon Isten. Kérj bölcsességet. Nem kell átlátnod az egész utat. Kérd, hogy tisztán lásd a következő lépést. Azután a következőt. Ígéretet kaptunk rá, hogy megadja a bölcsességet, ha kérjük (Jak 1,5).

Engedd, hogy Isten munkálkodjon benned, mielőtt folytatnád utadat. A testem jelzett a hegyen, hogy nem kap elég oxigént. Mély levegővételre volt szükségem. Hagynom kellett, hogy lelassuljon a szívverésem. Talán most van itt az ideje, hogy Isten ellásson a továbbhaladáshoz szükséges eszközökkel.

Hívd Istent magadhoz stagnáló állapotodban. Az Ézs 43,2-ben megígéri Isten, hogy velünk lesz a nehéz időkben. Ez volt az alapigénk: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.”

Mikor pihennem kellett felfelé a kapaszkodón, barátnőm leült mellém. A nehéz percek lehetővé tették, hogy beszélgessünk, mélyüljön a barátságunk. A te lelassulásod is alkalom lehet a téged mélyen szerető Istennel való együttlétre.

És mi lesz, mikor végre megérkezel?

Mikor felértem, kimerülten hanyatt dőltem a fűbe, és örömömben a karomat is szétvetettem. Olyan látványban volt részem, amit sosem tapasztalok meg, ha nem teszem meg ezt az utat. Megtanultam, mennyire vagyok képes, és mi lehet segítségemre legközelebb.

Ha úgy érzed, megálltál, ne keseredj el. A megállás érzése nem azonos a leállással. Isten segítségével a megállás csodálatos része lehet az utazásodnak.

Uram, úgy érzem, megálltam, de tudom, hogy hála Neked, nem álltam le. Köszönöm, hogy segítesz, hogy a nehéz időszakokban is Rád találjak. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. július 10.