Az öt legjobb dolog, amit ma mondhatunk valakinek

„A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Róm 12,12-13

Sosem felejtem el, ahogy ott ülök a büdös, iskolai tornateremben. Mintha tegnap lett volna. Túléltem a tornaruhába átöltözés rettegett perceit a lányöltözőben, és most ott ülök a kemény padon, hallgatom a teniszcipők visítását, a labda egyenetlen pattogását, a tanár sípjának éles füttyét, és a lányok vihogását a hátam mögött. Nem velem nevetnek. Hisz az azt jelentené, hogy befogadtak, szeretnek velem lenni, közéjük tartozónak vallanak.

Nem, ők rajtam nevetnek. Én vagyok a beszédtéma. Én vagyok vicceik célpontja. És ez nagyon fáj. Talán te is ismered ezt a fájdalmat. Cseréljük le a helyszínt és a szereplőket, és szinte mindnyájunk életében megtaláljuk ezt a fajta szenvedést.

– Mikor a munkatársaink egyezkednek, hova menjenek ebédelni, és minket kihagynak.

– Mikor egy másik anyuka az óvodából megszólít: „Épp arról beszélgettünk néhányan, hogy mennyire agresszív a gyermeked a játszótéren”.

– Mikor a szociális média olyan álomszépnek és felettébb romantikusnak mutatja be mások házasságát, te pedig álomba sírdogálod magad este az ágyban.

És ekkor odalép egy barátnő kedvesen mosolyogva, mond néhány egyszerű szót, és hirtelen már nem is vagy egyedül. Ilyen barátnőd szeretnék ma lenni. Bármi legyen is, ami a padlóra küldött, szeretném elsuttogni neked azt az öt legjobb dolgot, amit egy barátnőnek mondhatunk szerintem.

Ez a lista a mai igénk, a Róm 12,12-13 alapján született, és a címe: Szeretet.

1. „Te csodálatos vagy.”

(Róm 12,12: „A reményben legyetek derűsek…”)

Olyan kedves dolog, ha derűs reményt fecskendezel barátnőd szívébe azzal, hogy elmondod neki, miért különleges, miért tartod csodálatosnak.

A világ állandóan azon van, hogy hibáinkra, gyöngeségeinkre figyelmeztessen.

Adjuk hát meg egymásnak azt az örömet, hogy elmondjuk, milyen csodálatos barát, milyen csodálatos anya, milyen csodálatos bizonyságtevő, milyen csodálatos feleség, milyen csodálatos munkatárs, milyen csodálatos személyiség a másik.

2. „Én is.”

(Róm 12,12: „… a nyomorúságban béketűrők…”)

Ajándékozzuk meg barátnőnket saját történetünkkel, hisz mindnyájunk életében van nyomorúság, fájdalom, kudarc, sérülés. Mind meg tudunk betegedni testileg-lelkileg.

A béketűrő barát odaajándékozza együttérzését, mert neki is épp erre van szüksége. Az „Én is” kezdetű mondatokkal elismerem, hogy nem vagyok különb nálad, de együtt erősebbek vagyunk. Szeretetet ébreszt a lefegyverző felismerés, hogy mind együtt vagyunk a nyomorúságban.

3. „Imádkozom érted.”

(Róm 12,12: „… az imádságban állhatatosak…”)

Olyan jó az, ha elmondhatjuk valakinek, hogy kitartóan imádkozni fogunk érte. Van egy barátnőm, aki állhatatosan imádkozik értem, el is küldi mindig a kapcsolódó igéket sms-ben.

Nem csak arról van szó, hogy az adott helyzetről imádkozik. Azt szeretem benne, hogy velem van az imádságban, mintegy imával átsegít a szituációkon. Nem is tudom, hogy van türelme ennyi ideje újra meg újra ugyanazokkal a gondjaimmal bajlódni. Én néha már nagyon fárasztom saját magamat… de ő nem fárad. Mekkora ajándék! Tudom, tovább kell adnom azzal, hogy én is így imádkozom másokért.

4. „Segítek.”

(Róm 12,13: „Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak…”)

Ha látjuk, hogy egy barátnőnk, ismerősünk bajban van, hajlandók vagyunk megmozdulni, és segíteni a megoldásban?

Egyik ismerősöm mindenét elvesztette egy gázrobbanásban. Összehoztunk egy „Jób-partit”. Mindenki hozott valamit, amivel segítheti a családot.

Nem tudtunk mindent pótolni azonnal. De segítettünk létrehozni egy alapot, amin újraépíthetik az életüket, és be tudtuk bizonyítani, hogy Isten gondoskodik róluk.

5. „Gyere el hozzám.”

(Róm 12,13: „Gyakoroljátok a vendégszeretetet.”)

Nagy szükség van rá, hogy otthonunk szentélyében fogadjuk egymást. Amikor együtt vagyunk, látjuk és halljuk egymást, valahogy értelmesebbé, mélyebbé válik a kapcsolat. Valódi beszélgetés alakul ki.

Az együtt megtört kenyér felett megtört szívünket is megosztjuk. És örömmel tárjuk fel egyéniségünk épen maradt értékeit. Átnyúlunk egymáshoz az asztalon és a különbözőségünkön, és megfonjuk a barátság csodálatos kötelékét.

Igen, ez az öt jó, talán legjobb dolog, amit mondhatunk egymásnak.

Most hát én neked mondtam őket. Megvallom, az utolsóval gondban vagyok. Kicsit abszurdnak tűnik, hogy mindnyájatokat ide ültesselek a konyhaasztal köré. De álmodozhatom róla!

Uram, köszönöm neked a barátság ajándékát. Mutasd meg, kérlek, kinek van ma szüksége biztató szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. május 7.