A „találkozás” szó elsősorban valami előre nem láthatót jelent, valami meglepőt. Másodsorban valami valósat, ami ténylegesen megérint, ami fontos életünk szempontjából. Ilyen értelemben minden találkozás egyedi és soha meg nem ismétlődő, akár Isten és ember között jön létre, akár ember és ember között valósul meg.

A találkozások legtöbbjénél azon fordul meg minden, hogy az illető személyisége milyen hatással van ránk. Hiszen naponta megszámlálhatatlan emberrel találkozunk, és mégis milyen ritkán vésődik emlékezetünkbe egy-egy arc, egy gesztus, egy hang! Bár nagyon sok függ tőlünk, mégis a hangsúly legtöbbször azon a bizonyos „másikon” van: ő hívja fel magára a figyelmet. Ha az illetőből személyiségének legbensőbb értékei sugároznak ránk, megvan a remény az igazi találkozásra.

A második lényeges mozzanat: én hogyan érkezem a találkozásba? Sok függ attól, hogy milyen félelmek vagy elvárások töltenek be a találkozás pillanatában. Sok múlik azon, hogy milyen a befogadó képességünk? Ugyanis minden igazi találkozáshoz nyílt szívre, figyelemre, és alázatosságra van szükség. Mindenesetre a találkozás annál jelentősebb lesz, minél mélyebb készséggel fogadja azt az ember.

Találkozásainkat különösen a harmadik mozzanat teszi drámaivá, vagyis az, ami a találkozás közben történik bennünk, velünk és a másikkal. Mert az igazi találkozás sohasem rögzít valamely helyzetet, hanem mozgat. Ennek tudható be, hogy utána nem vagyunk ugyanazok, akik előtte voltunk, mert általuk maga az élet, a saját életünk és a másik élete formálódik. Egyértelmű tehát, hogy az emberi élet alapvető mozzanatával állunk szemben még a jelentéktelennek tűnő találkozásainkkor is.

Természetesen mindaz, amit az imént elmondtunk, vonatkozik a bibliai találkozásokra is, ugyanis bibliánkat át- meg átszövi a „látni”, „találkozni” szó. Ez nem véletlen! Mert az egész Biblia elsősorban Isten kísérletezésének a története, hogy az emberiséggel találkozzék; a Teremtéskönyvétől a Jelenések könyvéig az ember után járó ezer meg ezer lépése: a napszálltakor az édenkertben sétálgató Jahvétól (Ter 3,8) az ajtónkon kopogtató Úrig, aki várja, hogy beengedjük, és kettesben lehessen velünk (Jel 3,20).

Fr. Szilveszter írása elolvasható itt.