A szenvedés nagy vágya

Éreztem, ahogy megszületett a szívemben a szenvedés nagy vágya, s ugyanakkor egy benső bizonyossága annak, hogy Jézus sok keresztet tartogat a számomra. Oly nagy vigasztalások árasztottak el, hogy bennük láttam életem egyik legnagyobb kegyelmét. A szenvedés vonzani kezdett, bűvös erővel ragadott meg, anélkül, hogy jól ismertem volna.

Eddig úgy szenvedtem, hogy nem szerettem a szenvedést, mostantól fogva igazi szeretetet éreztem iránta.

Forrás: Kis Szent Teréz breviáriuma

Létrehozva 2014. március 10.