„Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?” (Iz 43,19a)

Tavaly januárban kértem Istent, mutassa meg, melyik az a szó, ami a következő évemet meghatározza. Ilyesmikre számítottam, hogy „felismerés”, „megújulás”, „közelség”. Valami szép és frissítő tulajdonság Istennel való kapcsolatomban.

Ahogy Isten előtt térdeltem, felbukkant bennem egy szó: „megbocsátás”. Nem értettem. Tanfolyamokat tartok a megbocsátásról. Könyveket, cikkeket írok róla. Egy olyan szó, amiről azt hittem, biztosan jellemzi az életemet. De valahányszor imádkoztam, mindig ugyanaz a szó jött elő.

Így hát hagyni kezdtem, hogy 2013-ban ez a szó átitassa az életemet, és kiderült, hogy vannak még új vonásai a megbocsátásnak, amelyekre mennyei Atyám rá akart ébreszteni. Kezdve a hozzáállásommal. Általában így szoktunk fogalmazni a megbocsátásról:

Meg kellene bocsátanod. Jó volna, ha meg tudnál bocsátani.

De mialatt hagytam, hogy ez a szó vezessen beszélgetések közben, az emberekkel és eseményekkel való kapcsolatomban, az érzéseimben, a hitemben, egy nagy igazság kezdett kibontakozni előttem:

Meg KELL bocsátani.

Nem vagyunk foglyai a megbántottságnak, nem vagyunk bezárva a haragba. Szabad akaratunk van, bármikor elhatározhatjuk, hogy kilépünk a sértettségből a szabadságba.

Ha ragaszkodni akarunk sérelmünkhöz, hagyjuk, hogy szívünk egy része elsivatagosodjon. A pusztaság átterjed gondolkodásunkra, az emberekhez val&oacut e; viszonyulásunkra. Elhiteti velünk, hogy erősek vagyunk, ha tartjuk a haragot, vagy falat építünk magunk köré, pedig csak annyi történik, hogy elzárjuk magunkat egy csomó élménytől, amit Isten szeretne velünk megtapasztaltatni.

Az Iz 43-ban az izraeliták is választhattak. Nehéz helyzetben voltak már jó ideje. Hallottak Isten csodáiról, amiket régen végbevitt, és Isten felajánlja, hogy „utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön” (19b). Készen áll rá, hogy ha követik utasításait, olyasmit tapasztalnak meg, ami másképp lehetetlen volna. Ezt ajánlja fel Isten nekünk is.

Szabadságra teremtettünk. Teljesen szabadon kellene élnünk. Ezt a teljes szabadságot tapasztalhatjuk meg, ha a megbocsátás útjára lépünk. Korlátok, feltételek nélkül.

Ahogy 2013-ban igyekeztem megélni a szót, amit kaptam, Isten rávezetett, hogy bár a nagy dolgokat valóban megbocsátottam, apró sérelmeket őrizgettem magamban. Megmutatta, hogy a kis dolgok miatti neheztelés, egy-egy bántó szó vagy cselekedet őrizgetése mekkora erővel bír: kihuny bennem a vágyódás a sérelmet okozó emberrel való együttlétre.

Ha vannak olyan téged ért sérelmek, amiket nem tudsz megbocsátani, ott ólálkodik, gyülemlik, fáj benned a harag, gondold meg, nem kéne-e engedned, hogy Isten hozzáférjen ezekhez a rejtett zugokhoz a lelkedben 2014-ben. Hogy ez könnyű lenne? Legtöbbször egyáltalán nem az.

Megbocsátó életet élni egyike a lehetetlennek tűnő hitcselekedeteknek, főleg, ha valaki komoly fájdalmat okozott. De a megbocsátás elvezet a fájdalomtól a gyógyuláshoz, eltünteti a múlt terhét, ami súlyosan rád telepszik, új emberré tesz, olyanná, akit istengyermeksége határoz meg, nem pedig az, hogy valaki mit követett el ellene.

„Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?”

A megbocsátás lehetővé teszi, hogy tiszta lappal indulj. A megbocsátás a hit új mélységeit és tágasságait nyitja meg előtted. A megbocsátás erősíti kapcsolatodat Istennel, ha kitartasz benne napról napra, akkor is, ha nehéz. Nem vagyunk magunkra hagyva ezen az úton, és Isten tarsolyában még sok minden van számunkra, ha követjük az irányt, amerre vezet.

Uram, legyen ez az év számomra a megbocsátás és felszabadulás éve. Mutasd meg, kérlek, napról napra, mit jelent megbocsátó módon élni, és add meg hozzá a kellő erőt és bölcsességet. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy meg kell bocsátanom ahhoz, hogy felfedezzem, még mi mindent tartogatsz számomra! Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lélekerősító.hu)

Létrehozva 2014. február 1.