Joseph Hämmerle személyes élménye alapján írja: Midőn Padre Pio az oltárhoz lépett, már túl volt az Úr megostorozottságának és tövissel való koronázásának haláltusáján! Teljesen kimerülten, összegörnyedve lépett fel – két társa támogatásával – az oltár lépcsőjén. Oly gyenge volt, hogy még az áldásosztásnál is tartaniuk kellett a karját. A bűnbánatnál, vérző kezével verdeste sebes mellét s imádkozott, de hogyan…?!

Megrázó élmény volt. Értünk könyörgött, bűnösökért! A Golgotánál átváltozott az arca. Szemei azt tükrözték, mintha az égben lett volna. Isten dicsőségét tükrözte (mint Mózes, mikor lejött ahegyrôl). (Egy rendőrfőnök megkérdezte tőle: Ki van jelen körülötte misézés közben?

Pio atya válasza ez volt: „Az egész Mennyország!” A kíváncsiskodó még tovább érdeklődött: És ilyenkor hol van a Szűzanya? Padre Pio csodálkozó tekintettel válaszolta: „Hol másutt, mint Szent Fia mellett!”) A hívek kéréseinél – kihasználva az alkalmat –, több, mint fél órán át könyörgött. A közelállók hallhatták is esedezését: „Nem, nem… hiszen megígérted…” vagy: „Igen, igen… jó, jó…”Hogy mi zajlott le ilyenkor Pio atya lelkében, le lehetett olvasni az arcáról. Olyan volt a tekintete, mint egy „áldozati bárányé”, mert önmagát adta az „Isten Bárányához”! Odaadása nem egyszerűen szertartásosság volt, hanem valódi áldozat!

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. február 3.