Van egy kedves, több gyermekes barátnőm, aki elmesélte, hogy volt az életében egy periódus, amikor nagyon kedves volt számára valaki közeledése, akivel egy tanfolyamon ismerkedett össze. Ártatlan megjegyzésekkel, tréfálkozással indult, és nagyon hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy komollyá válhat a helyzet.

Újra érezte azokat a bizonyos testi tüneteket, az illető a gondolatai középpontjába került, az élete a vele való találkozások között kitöltendő idővé vált. Az illető jelezte is, hogy a barátnőmnek csak egy szavába kerül… És mindketten vágytak is rá. Ekkor ült le a barátnőm, hogy átgondolja a dolgokat. A még megmaradt józan paraszti eszének utolsó darabkájával végigvette, hogy hogyan juthatott odáig, hogy egy másik férfiról álmodozzon.

Tudatosította magában, hogy az utóbbi időben sokkal kevesebb időt tudtak a férjével egymásra szánni, alig találkoztak. Mindkettejük szeretettankja kongott. A barátnőm radikalizmusa a mai napig hihetetlennek tűnik. Tudta, hogy ha továbbra is találkoznak, akkor nem fog tudni kitartani. Világosan megmondta a szerelmének, hogy vége, és szeretné a házasságát menteni. Abbahagyta a tanfolyamot, és többet nem kereste a fiút. Elmesélte a dolgot a lelkivezetőjének, aki naponta (!) felhívta, hogy erőt adjon neki. Előszedte a régi emlékeket, leveleket, ami a férjével való megismerkedésüket elevenítette fel. Erősen elhatározta, hogy minden nap tesz valamit a férjéért konkrétan, és megteremti az alkalmakat, amikor találkoznak.

A Biztos út blog írása elolvasható itt.

Létrehozva 2014. január 22.