Annyi minden történt a héten itthon, Magyarországon, vagy éppen a nagyvilágban, sőt, a mi kis egyházunkban is, hogy igazság szerint ezer más téma lenne, amiről írhatnék. Hogy miért döntöttem mégis a sokak által világszenzációnak tartott debreceni események mellett? Az ok meglehetősen egyszerű: mert Debrecenben csoda történt.

Ülök az autómban reggel, hallgatom a Kossuth Rádió híreit, és közben folynak a könnyeim. „Az életet választották” – hallgatom a rádióban, aztán olvasom az interneten, miközben azon merengek újra és újra, micsoda az élet.

Az élet nem más, mint édesanya és édesapa. Édesanya, aki életet ad, táplál, ölel, megnyugtat. Édesapa, aki megvéd, tanít, bátorít. Az élet a család: testvérek, nagyszülők, de a barátok is, olyan emberek közelsége, akiknek fontos vagyok.
Az élet a hétköznapi csodák birodalma. Őszinte ölelés, boldog mosoly. Bizalom. Megbocsátás, elfeledés, „csak azért is” kitartás. Olykor hálás kézszorítás, kitartó munka, jól eső fáradtság. Boldog megérkezés. Otthon.
Az élet sokszor nagy vereségek színtere. Elbukás, összeroskadás, a megmásíthatatlan nem világa. Aztán az újrakezdésé. Mert mégiscsak van remény.
A remény pedig az, hogy nem miénk az életünk, hanem az Élet Uráé.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. november 22.