2013 tavaszán megjelent Pálos Frigyes könyve, mely 1948. december 26-ig, letartóztatásáig mutatja be Mindszenty József plébános, veszprémi püspök, majd Magyarország hercegprímásának életútját, kiemelt figyelmet fordítva a Váci Egyházmegyéhez kapcsolódó eseményekre.

Közli a hercegprímás úr gyújtó hangú, lelkesítő, hitet ébresztő szentbeszédeit, amelyeket a háború utáni tragikus időkben a Váci Egyházmegye területén mondott. Különös részletességgel, személyes élményekkel átszőve mutatja be a szerző azokat az eseményeket, amelyek az 1947-48-as Boldogasszony-évvel és az 1947-es hatvani Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatosak.

A végén a szerző felteszi az elgondolkodtató kérdést:
„Felmérhetetlen, mik lennénk most – de Európa közvéleménye (?) – is, ha Mindszenty Bíboros akkor nincs?!”

Részlet a könyvből
“Ismét néhány szubjektív rnondat, emlék, élmény: 1945. december elsı vasárnapja volt. A mi Püspökatyánk már harmadik éve kormányozta az egyházmegyét és elsı vasárnapok délutánján a székesegyházba szentségimádásra hívta a váci híveket. Volt miért imádkozni: foglyok hazatéréséért. lelki és fizikai erıért, ami nélkül a háború okozta nyomorúságok után nem is született volna új élet. İ maga, a székeskáptalan tagjai és mi kispapok is együtt imádkoztunk a „Nagyternplomot” megtöltı hívekkel ezeken a szentségimádásokon. Az ország újraépítését nem a politikai spekulánsok, hanem a hívı, imádkozó, lelkiismeretesen dolgozó népünk végezte és teremtette meg.

Az akkori szentségimádás után a káptalani sekrestyében a szertartásnál szolgálattevı kispapok között magam is segítettem a kanonok uraknak a szentruhákból átöltözniük, amikor nagy sietve érkezett vissza a palotából dr. Endrey Mihály akkori titkár, közölve: hogy a váratlanul megérkezett Hercegprímás úr már várta a székesegyházból hazatérı Püspökatyát, aki üzeni és kéri, hogy a kanonok urak is menjenek át az aulába a Hercegprímás úr köszöntésére. Mi pedig hazatérve a szemináriumba elújságoltuk a hírt, amin a társaink is fölbuzdultak. Vacsora végére Rektor- kanonok úr is megjelent köztünk: holnap reggel a Prímás úr a szemináríumot is meglátogatja.  

Így is lett. Reggeli után elmaradt az előadás. 9 órakor a kápolnában vártuk Prímás úr érkezését. Pontosan jött és számunkra feltőnıen gyors, határozott  léptekkel ment az oltárhoz. Püspökatya követte, de dr.  Széll József Rektor úr alig tudott lépést tartani velük műlábával. (Fiatal káplánként egy éjszakai betegellátásnál az akkor még kivilágítatlan falu utcájában árokba lépett, nyílt lábtörést szenvedett – ez még tán 1916-ban volt. Végül is amputálni kellett a lábát. Részben aztán ezért is, de kiváló egyetemi fölkészültsége alapján kétéves pap korában már teológiai tanár lett, s azután egész életét a szemináriumban töltötte, mint kiváló professzor, lelkivezetı és bölcs, jóságos rektor).  

Közös ima után áldást kaptunk, Prímás úr derősen végignézett rajtunk és valamennyien a legnagyobb elıadóterembe vonultunk, hogy meghallgassuk intelmeit. A számunkra különféle érdekfeszítı gondolatok között egyik társunkra mutatott: „te fiam honnan vagy?” – és a kérdezett az  akkor divatba jött (munkás-paraszt kormány) kifejezéssel válaszolt: “Érsek úr, én paraszt származású vagyok, faluról jöttem.” Mindszenty érsek úr szava élesen csattant fel: „Fiam ezt a szót ne mondd! Ennek hangzása pejoratív, lenézı, megvetı. A magyar ember lehet földműves, vagy szőlőműves, de nem paraszt. Az én szüleim is azok voltak, földművesek, még azok is. Én is faluról  jöttem, de nem paraszt. Ezt a szót csak hagyjátok a tarisznyahitű jöttment  embereknek!”  

Vácra azért jött, hogy meglátogassa a mi Püspökatyánkat, aki a püspökszentelésénél társszentelı volt. Ezért tette ezt a kitérıt Esztergomból indulva Vácon át, Róma felé menet. Ez a nap december 5-e volt. 8-án már Rómában a Szentatyánál volt magánkihallgatáson, aki akkor közölte vele, hogy a februári konzisztóriumon ő is a bíborosok sorába kerül.”

A könyvrészlet elolvasható itt.

Létrehozva 2013. november 9.