„A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” 1 Tessz 4,17

Mikor meghalt a férjem, bennem is meghalt valami vele együtt. Fájdalom és félelem vett körül azokban a sötét napokban. Sajgott a lelkem, elhagyatottnak, üresnek, magányosnak éreztem magam. Szörnyen hiányzott.

Néha annyira vágytam gyöngéd érintésére, hogy ez a vágy csúfot űzött velem. Egyszer láttam egy férfit, aki hasonlított a férjemre, és ugyanolyan piros terepjárót vezetett, mint ő. Mérföldeken át követtem a kocsit. A szívem eltelt reménnyel, minden más megszűnt körülöttem, a világ végéig is követtem volna, csak érjem utol azt az autót.

Mikor végül egy piros lámpánál mellé soroltam, a tekintetünk találkozott, és képzelgésem csúfos véget ért. Mintha valaki gonosz tréfát űzött volna velem. A valóság elgyengített, félrehúzódtam egy parkolóba, lefeküdtem az ülésre, &eacut e;s zokogni kezdtem. Ahogy lement a nap, egyre hűvösebb lett a kocsiban. Felültem, begomboltam a kabátomat, és elindultam hazafelé – a férjem nélkül, egyedül.

Óriási hiányérzet volt bennem, ha arra gondoltam, nem látom többé Portert. Talán ismered ezt az érzést, te is elvesztettél valakit. Hadd vigasztaljalak egy igazsággal: azok számára, akik ismerik és szeretik az Urat, az elválás csak időleges. Nem végső búcsú, hanem „viszontlátásra”.

Pál apostol biztosította erről a tesszaloniki híveket.

„Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatu nk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16b-17.)

Ez a biztatás nekünk is szól. Három szó ad reményt, vigaszt és biztonságot a megtört szívűeknek Pál kijelentésében: mi, velük és együtt. Mi (a földön élők), akik még élünk elragadtatunk a magasba velük (akik a mennyben vannak) együtt (a két csoport találkozik).

Ez az ige az egyesülésről kinyilvánítja, hogy Isten gyermekei soha nem tapasztalják meg a végleges elszakadást egymástól. Ez jó hír! Egy napon te is meg én is újra együtt leszünk szeretteinkkel, akik hittek Jézusban, amíg a földön éltek. Micsoda nap lesz az!!

Amikor valóban fel tudtam ezt fogni, a szívem megnyugodott. Bár továbbra is nagyon hiányzott a férjem, a bánat szorítása lazult, már nem fuldokoltam tőle.

Ma már nem égeti a gyász a lelkemet. Él bennem az Isten ígéretéből fakadó remény, hogy egy nap újra együtt leszek Porterrel és a nagyszüleimmel. Ebbe a reménybe kapaszkodom, és ez enyhíti a halál fullánkjának marását. Jóleső várakozással tekintek előre.

A gyászban is van remény. Azok, akik elfogadják az Urat Megváltójuknak, nem búcsúznak el véglegesen. Csak azt mondj ák: „Viszontlátásra!”

Uram, köszönöm, hogy megosztottad velünk a dicsőséges újratalálkozásról szóló igazságot. Köszönöm, hogy nem a halálé a végső szó. Mikor mélyen gyötör a bánat, juttasd eszembe reményt nyújtó igazságodat: újra látni fogom eltávozott szeretteimet. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2013. november 9.