Az etikai döntéshozatal tényezői (4)
Kérj tanácsot!
Sorozatunkban Lee Strobel, itthon is népszerű keresztény szerző etikai döntések során alkalmazandó szabályát, az angol kifejezések (Purpose, Principles, Popularity, People’s Advice, Prayer) után „5P”-neknevezett elvet bontjuk ki részletesen. A magyar elnevezések kezdőbetűi alapján szabályunkat nevezhetjük „CENTI” elvnek(cél, elvek, népszerűség, tanácskérés, ima).
Az előző hét központi üzenete az volt, hogy a keresztény embernek etikai döntések meghozatalakor készen kell állnia a népszerű válasz elutasítására is; tehát a sokaság véleménye nem lehet mérvadó. Ezen a héten mintha pont az ellenkező üzenetet kapnánk: ne döntsünk egyedül! Isten ajánl tanácsadókat, akiknek meglátásait, bölcsességét igenis figyelembe kell vennünk! Az ellentmondás csak látszólagos. Jézus tanít arról, hogy keskeny úton kell járjunk, ami ebben az esetben is igaz. A túl sok tanácsadó (a tömeg) és tanácskérés nélküli végletek közt kell megtaláljuk az Istennek tetsző, az Őt dicsőítő megoldást.
Miért kell tanácsot kérni? Azért, mert az Istentől származó tanács olyan döntéshez vezet, mely Őt dicsőíti. Ézsaiás könyvének legelején így jelenti ki magát Isten: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város!” (1:26). A tanács kérése tehát kötelességünk.
A tanácskérés három gyakorlati előnyt szinte azonnal láthatjuk. (1) Először is, amikor tanácsot kérünk, már maga az etikai probléma megfogalmazása, a szituáció elfogulatlan leírása is segíti saját gondolataink összefoglalását, a fontos és a lényegtelen dolgok szétválasztását. (2) A jó tanácsadó az Istennek tetsző döntés meghozatalához új szempontokat adhat, melyekre mi magunk nem gondoltunk. (3) A jó tanácsadó új, általunk nem ismert információ forrása is lehet, melyek figyelmen kívül hagyása rossz döntéshez vezetne. (Vigyázat! A jó tanácsadó soha nem pletykál!)
Kitől kell tanácsot kérni? Ez egy nagyon fontos kérdés, mert a rossz tanács életveszélyes lehet. „Csalárdság van a rosszat koholók szívében, de akik békés tanácsot adnak, azokéban öröm” (Példabeszédek könyve 12,20). (1) Mindenekfelett kérjünk tanácsot magától az élő Istentől. Két csodás forrása van ennek, Isten írott kijelentése magáról, azaz a Biblia, illetve a vele való beszélgetés lehetősége, az ima (erről bővebben a következő részben szólunk). Etikai döntésünk előtt – ha van rá mód – olvassuk nyitott szívvel a Szentírást! (2) Kérjünk tanácsot az Istent ismerő és imádó emberektől, a hívőktől. Keressük saját életünkben az olyanokat, mint amilyen Pál apostol volt a korinthusiaknak: „…tanácsot adok úgy, mint aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel” (Korinthusibeliekhez írt első levél 7:25). Különösen nagy kincs és fontos tanácsadó lehet a hívő házastárs vagy családtag. (3) Merjünk tanácsot kérni olyan nem hívőktől is, akik már bizonyították erkölcsi szilárdságukat! Ők talán nem tudják, de ez az erkölcsi szilárdság is Istentől van, mivel minden emberben maradt valami az Ő dicsőségéből még a bűnbeesés után is. Fájó leírnom, de tapasztalatom alapján a nem keresztények sokszor cselekednek vagy döntenek erkölcsösebben, mint mi, keresztények. Ne féljünk megkérdezni az ilyen embereket, hiszen végső soron minden jó tanács forrása az Úr: „Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom” (Példabeszédek könyve 8:15).
Mit kell elkerülnünk? A tanácskérés során két dolgot mindenképp el kell kerülnünk. (1) Soha ne kérjünk tanácsot önigazolásból, csak azzal a szándékkal, hogy saját magunk már kialakított véleményét megerősíttessük. Ez a hazugságnak egy csúnya és alattomos formája. (2) Ne kérjünk tanácsot elfogult vagy komolyan érintett emberektől. Mindig vizsgáljuk meg, a tanácsadónak lehet-e saját érdeke. Természetesen mindenkit meghallgathatunk, de az ilyen véleményeket nem tekinthetjük tanácsnak. A tanácskérés parancsa által Isten ezt üzeni: „Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józsué könyve 1:5). Még a legnehezebb erkölcsi helyzetekben sem!
Létrehozva 2013. szeptember 26.