Mi fáj a szívben? Miért fáj olyan sokáig valami?
Történt egy konfliktus, és fáj. Szembenézek azzal, ami történt – belül a szívben szemlélem – és kimondom: ez és ez történt. Idő kell, hogy fölfogjam, mi is történt valójában. Engedem, hogy fájjon. Látom, mi fáj.

Majd Istennek adom: Ez történt, ez fáj, Uram. Ezután nézem a szívemben a másikat, aki által a fájdalom lett. Látom őt, minden harag, keserűség nélkül – csak fáj, ami történt. Kérem a Szűzanyát, árassza Szeplőtelen Szíve szeretetlángjának kegyelmi hatását őreá, rám és közösségünkre. Mária szeretetet hoz a szívbe, nagy szeretetet. Mégis, annak ellenére, hogy nincs harag, keserűség a szívben, és tudok szeretni – valami fáj, egészen mélyen, a szív gyökerében. Tehetetlen vagyok ezzel a mélységes, csöndes fájdalommal szemben. De mi fáj, ha egyszer továbbra is tudok szeretni?

A szívem legmélyén fáj, ahogyan vagyunk: öntudatlanul is távol a Szeretettől. Már réges-régen nem az fáj, ami történt, hiszen Mária mindent szeretetté alakított. Fáj, hogy a „jótól”, amit Isten alkotott (vö. Ter 1,25), ennyire távol járunk, anélkül, hogy tudnánk. Átgázolunk egymáson vélt igazságaink nevében, és torzók vagyunk, torz istenképünk tükörképei. Fáj, hogy nem olyanok vagyunk, amilyennek Isten alkotott. De ezzel nincs vége: Most kezdődik a munka – ahogy P. Tilmann Beller, schönstatti atya mondaná. El kell kezdenünk Jézus és Mária segítségével sokkal jobban szeretni egymást, mint korábban.

Ez a szeretet szívtől szívig hat, szavak nélkül. Isteni energia, ami fölemel, megtisztít és megszentel. A fájdalomból, amelyet elszenvedtünk, kegyelem lesz. Isten egy újabb tapasztalatot, egy újabb küzdelmet akart adni, hogy növekedjünk a szeretetben. Ebben a szelíd, fájdalmas lelki sötétségben hordozunk másokat. Ez a Kármel misztériuma.

Az elmélkedés elolvasható a Sarutlan Kármelita Nővérek honlapján.

Létrehozva 2013. szeptember 22.