Ágota testvérünk idén végezte el a Szentlélek szemináriumot. Nem kis áldozatot vállalt azzal, hogy hétfőnként a Szekszárd-Pécs utat oda és vissza tette meg, hogy még jobban megismerkedhessen a harmadik isteni személlyel.

A szeminárium végén egy kis könyvet kaptunk tőle, így köszönve meg az együttlétet és a szolgálatot. Akkor még nem tudtam, milyen kincseket rejt az ajándék, nemrégen jutott csak időm az olvasásra.

Hálásan köszönöm, hogy hozzájárult férje írásainak közzétételéhez és elküldte számomra az elektronikus változatot is. Ebből a kötetből válogatok majd az elkövetkező hetekben.

JÓ HÍR (a cseppről meg a tengerről)

„Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van. De mi az ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát; szám szerint ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy adott a halakból is, amennyit csak akartak.” (János evangéliuma, 6,9-11)

         Olykor elfog bennünket is a kétely, megbénít a kishitűség: nincs egyebünk, csupán öt kenyerünk és két halunk; magunknak is kevés, hogyan csillapíthatnánk a világ tengernyi éhségét?

         Egyszerű orvos vagyok: néhány emberen talán tudok segíteni, de hogyan enyhíthetném milliók fájdalmát? Egyszerű tanár vagyok: egyetlen osztályt is művészet összefogni, pátyolgatni, nevelgetni; diákjaim szemét felnyitni a tudomány és kultúra értékeire, szellemi-lelki igényeket ébreszteni bennük… hogyan tudnám hát „egész népemet tanítani”? Egyszerű mérnök vagyok: szép, barátságos otthonokat álmodom a tervezőasztal mellett – számtalan panelház, lakótelep, bádogváros azonban továbbra is túlzsúfolt, lakhatatlan, embertelen marad. Kétkezi munkás vagyok: nap nap után teszem a dolgom; végzem, amit éppen rám bíznak, ám sokszor még a munkám végtermékét sem látom, nemhogy a nagy folyamatokra: egy szebb és igazságosabb világrend megteremtésére befolyásom lenne.

         Egyszerű szülő vagyok: hiába vállalok több gyermeket, aligha tudom a nemzet fogyását megállítani. Hiába iparkodom őket tisztességgel, becsülettel fölnevelni, ki tudja, milyen erők, hatások sodorják őket magukkal, miféle hatalmak és érdekek hálójába kerülnek később, hogyan állják majd meg helyüket egy új évezred kihívásai közepette. Egyszerű nagymama vagyok: kis unokáim első, totyogó lépéseit még csak-csak követni tudom, de amint szaladni kezdenek, már nem bírom szusszal – az internet meg a diszkók világában meg végképp lemaradok. Hogy mit visznek magukkal a gyermekkor meséiből? Mit őriznek meg főztjeim ízéből? Mi marad meg lelkükben a vasárnapi misék vagy a csendes esti áhítatok hangulatából? Azt csak a Jóisten tudja!

         Jogos a kérdés: ki vagyok én? Csepp a tengerben, porszem a homoksivatagban. Mit ér az én átgondolt, tudatos szavazatom orruknál fogva vezetett tömegek százezernyi voksával szemben? Mit ér a becsület, ahol mindenki lop, csal, hazudik; gátlástalanul csörtet és törtet önző kis céljai felé?

         Teréz anya nem kérdezett ilyesmit. Tette a dolgát. Látta a kalkuttai utcák mérhetetlen nyomorát, de a bűz és szenny poklából nem futamodott meg. Nem zárkózott be a kolostor biztos falai közé, pedig megtehette volna. Bizonyára tisztában volt saját erejével és korlátaival. Nem az emberiséget akarta megváltani. Azt az egy embert emelte föl, aki a lábainál hevert. Aztán azt a másikat. A csecsemőt, akit a kukában talált. A leprást, akitől mindenki iszonyodott. A haldoklót, akit mindenki elhagyott. Tette a dolgát – kicsiben, személyre szabottan. Imádkozott – és robotolt. Aztán segítők, társak szegődtek melléje. Később csordogálni kezdett a pénz is. A nemzetközi figyelem. A hírnév. A Nobel-díj.

         Voltaképpen nem tett semmi különöset. Csak éppen a hivatásának élt. Szerette az Istent. És szerette az embert. És e szeretetből tettek fakadtak. Hétköznapi, szürke kis tettek. Aztán egyszer csak elindult valami általa és körülötte: ez a törékeny asszony, ez a porszem a jóság és a szeretet kristályosodási pontjává vált egy kegyetlen és embertelen világban.

          Barátom, van nálad öt kenyér, esetleg két hal? Ne rejtegesd a tarisznyád mélyén! Ne légy önző! Ne légy szemérmes! Ne légy kicsinyhitű! Add elő – tedd le bizalommal Jézus lábai elé! Ha Ő veszi kézbe kenyereidet, ha Ő mond áldást halaid fölött, ismét megtörténik a csoda. Ismét jóllakik minden éhező.

Létrehozva 2013. június 18.