Az Irgalmasság Vasárnapjának legfőbb üzenete, hogy Isten irgalmas hozzánk, nem tartja számon bűneinket, nem hánytorgatja fel, kész megbocsátani, sőt megsemmisíteni azokat. De ennek feltételei vannak.

A bánat mellett a legfontosabb feltétel – csak akkor tudjuk az Ő irgalmát befogadni – ha mi is irgalmasak vagyunk embertársaink iránt. Csak úgy bocsátja meg a bűneinket, ha mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, csak akkor lesz irgalmas hozzánk, ha mi is tudunk irgalmasak lenni.

De hogyan tudunk ellenségeinknek, sőt üldözőinknek megbocsátani, ha keresztény testvéreinknek sem tudunk, ha nem tudjuk elviselni, hogy bizonyos kérdésekben másként vélekednek, mint mi?

Egy nagy megosztottság van most jelen éppen azok között, akik eddig komolyabban próbáltak Isten útján járni.

A keresztények közötti irigységből, féltékenységből, sebzettségekből fakadó versengés ott volt már a gyökereknél. Az apostolok egymással versengtek, hogy ki a nagyobb, ki az első közöttük. És Szent Pálnak is a versengés, viszálykodás miatt kellett a keresztények között többször is rendet teremtenie. Ez a versengés, viszálykodás sajnos végig vonult az egész egyháztörténelmen. Ez látszik az eretnekségek történetében, és az eddigi legnagyobb egyházszakadásban, a reformációban is.

A II. Vatikáni Zsinat a reformáció okait elemezve azt mondta, hogy az az emberek mindkét oldali vétke volt. Az Egyház akkori vezetői, az akkori katolikusok nem ismerték el a szóvá tett hibákat, csak a szóvátétel hibásságára figyeltek. A reformátorok pedig egyoldalúan hangoztatták vélekedésüket, nem vonták vissza tévedéseiket.

Az elmélkedés elolvasható itt.

Létrehozva 2013. május 30.