Aki azt gondolja, hogy véges mértékű rendelkezésre álló forrásból végtelen fejlődés lehetséges, az vagy őrült, vagy közgazdász. Így vall az egyik amerikai neves közgazdász, aki a fenntartható fejlődés irányába keres kitörési pontokat.

A kérdés, hogy mennyire igény és mennyire adottság az emberiség hosszú távon való létezése a jelenlegi lehetőségek szintjén. Illetve mi lesz, ha a világ minden részén a modern nyugati kapitalizmus fogyasztói szemlélete válik uralkodóvá. Hogy a kísértés mekkora, jelzik az internacionális cégek terjeszkedései és azokon keresztül áttételesen a fogyasztói mentalitás expanziója is. A futurológiai víziók egy lineárisan meghosszabbított végtelen történelemmel számolnak, amelynek végén a természet majd visszaszerez mindent az önmagát felszámoló kultúrától, s talán újra kezdődik az evolúció, mikor a zöld növényzet belepi New York utolsó betonkolosszusát. A fatalizmus nem ad lehetőséget a felelősségnek, így a pillanatnyi adottságok kihasználása lett az élet vágyálmává.

Ez a szemlélet felejtésre ítélte mindazt a tudást, ami felhalmozódott évszázadok, sőt évezredek alatt, és amelyek a regionalizmus sokszínűségét jelentették. Pedig ez a tudás nem önmagáért való volt, hanem nemzedékről-nemzedékre az életerő átörökítését jelentette. Szemünk előtt zajlott le, vagy talán még mindig zajlik egy olyan nemzedéki törés, ahol ezer év tapasztalatát engedi veszni a modernitás. Pedig erre e tudásra talán szükség lenne a közeljövőben. Csakhogy jelenleg álproblémák foglalkoztatják a többséget.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. május 10.