„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal.” 1Jn 3,18

Grace felpillantott a régi, kopott fényképalbumból, s nézte, ahogy Richard, a postás, az ajtajához közeledik a hidegben. Milyen kedves fiatalember, gondolta.

Grace szívesen kisétált a postaládához későtavasztól kezdve egész nyáron át, de a fagyos téli levegő a csontjaiig hatolt. Lelkében még mindig életerős fiatal lánynak érezte magát, de azért tudatában volt valós életkorának. Hol éles, hol tompa fájdalmak tették óvatosabbá, lassúbbá. Ahogy hidegre fordult az idő, Richard mindig becsengetett, ha valami érkezett a postán.

Grace ezen a mai napon különösen magányosnak érezte magát. Tizenhetedike volt. Rajta kívül csak drága Jimje tudta volna, miért olyan különleges nap ez. Nem volt születésnap, sem valami évforduló. Negyvenkét esztendőn át minden hónap tizenhetedike különleges napnak számított, ahogy Jim kifejezte: csak úgy.

Anyagilag sosem éltek bőségben, de gazdagok akartak lenni szeretetben. Jimnek mindig volt valami ötlete, amivel kifejezhette, megélhette a Jn 3,18 versét: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal”.

A hosszú évek alatt volt, hogy pár szavas cédulával, de volt, hogy virágüzletben vásárolt csokorral fejezte ki szeretetét. Az üzenet mindig ugyanaz volt: „Csak úgy”. Egyszer még titokban a felesége esküvői karkötőjét is kicsente az ékszerdobozából, s rávésette, hogy „Csak úgy”.

Grace-nek nagyon jól esett, biztonságot, kötődést sugárzott ez a két kis szó. Többre tartotta egyszerű gesztusnál, számára valami sokkal többnek a külső jele volt.

Amikor megbetegedett, és nem tudta ellátni háziasszonyi teendőit, azt jelentette, hogy „Azért szeretlek, aki vagy, nem azért, amit csinálsz”. Amikor vitájuk volt egymással, azt fejezte ki, hogy szeretlek akkor is, ha nem akarunk egymás szemébe nézni. Mikor már öregedni kezdett, ezek a szavak üzenték, hogy „a te szépséged nem függ az idő múlásától”. Jim sosem volt a szavak embere, ám ez a „csak úgy” Grace számára a legtökéletesebb, leglíraibb vallomás volt.

Három hete ment el Jim. Halála nem történt hirtelen, mindketten tudták, hogy közeledik. Drága időszak volt, tele emlékezéssel, öleléssel, könnyekkel, aztán amilyen hirtelen beletoppant az életébe sok-sok évvel ezelőtt, úgy el is tűnt mellőle. Nagy űr maradt utána, de Grace lelke békés volt.

Csodálatos életük volt, nem maradt semmi kimondatlanul. Azóta Grace szívesen lapozgatta a régi albumokat, elmerengett a kedves képeken, de talán még ennél is jobban szerette végignézni az évek alatt felgyűlt, kézzel írt, tizenhetedikei vallomásokat.

Hiába látta a közeledő postást, a csengő hangjára összerezzent. Lassan elindult az ajtóhoz. Hálásan vette át a leveleket, és elnézést kért, hogy nem tudja süteménnyel megkínálni Richardot. Talán legközelebb. Aztán odasétált a konyhaasztalhoz, hogy felbontsa a postát. Számla, részvétnyilvánító képeslap, aztán a szíve nagyot ugrott, s rögtön el is olvadt a rátörő érzelmektől.

Könnyek lepték el a szemét, remegő kézzel nyitotta fel a borítékot. Egyszerű kis cédula volt, mint az összes többi, ami tizenhetedikén érkezett. Halála előtt Jim alkalmat talált egy titkos egyezségre Richarddal, hogy ezt az utolsó küldeményét a megadott időben továbbítsa. „A halál után is … csak úgy. Jim.”

Néha egy történet jobban rávilágít a tökéletes házasság titkára, mint egy többoldalas útmutató. Ez a fajta szeretet – ami nem villog, de örökké tart; nem hivalkodik, de elkötelezett – dicsőségére válik Istennek és a házastársadnak.

Azért imádkozom, hogy ez a történet visszhangra találjon a szívedben. Felmutasson valamit a társad lelkéből. A legapróbb dolgok is nagy öröm forrásai lehetnek.

Uram, hálát adok Neked azért, Aki vagy: lelkünk örök Szerelmese. Tápláld lelkemben a vágyat, a szándékot, a lehetőséget, hogy szereteted rajtam keresztül is sugározzon azok felé, akik közel állnak hozzám. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosíto.hu)

Létrehozva 2013. április 7.