A 2004-ben, először Hamvazószerdán bemutatott Passió-t, Mel Gibson filmjét hatalmas vita övezte.  A legtöbben szörnyen véresnek találták. Egyebek mellett kifogásolták azt is, hogy a kínszenvedés bemutatása túlságosan hosszú a feltámadás megjelenítéséhez képest.

Miért, kérdezhetjük, a valóságban nem így volt?  Talán a torinói lepel nem egy minden képzeletet felülmúlóan megkínzott ember különleges, háromdimenziós képét őrzi? Vagy szokatlan lenne az európai művészetben a felismerhetetlenségig eltorzított Krisztus képi megjelenítése?

Amikor a film egyik legszörnyűbb jelenetét nézve elfordítjuk a fejünket, eltakarjuk a szemüket, velünk is megtörténik, amiről Izajás próféta beszél: “Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg” (Iz 53,3-5).

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. március 30.