I. Egy szökött rabszolga visszatér

A Szentírás egyik legkülönösebb írása egy levél, amelyet egy szökött rabszolga érdekében írtak. – Tudod, milyen sorsa volt az ókorban a rabszolgáknak! Arról is hallottál, hogy ha elszöktek, bárki megölhette őket. S ha egy ilyet elfogtak, a legcsekélyebb büntetés az volt, hogy tüzes vassal homlokára égették a szököttek jelét.

Szent Pál fogságban volt Efezusban. Itt került kapcsolatba egy Onezimusz nevű férfival, akit megtérített. Később megtudta róla, hogy rabszolga. Az is kiderült, hogy olyan gazdától szökött el, Filemontól, aki közben maga is keresztény hitre tért – ugyancsak Szent Pál hatására.
Pál különös dolgokat tesz. Azt mondja Onezimusznak, hogy térjen vissza urához. Viszont egyidejűleg levelet küld Filemonnak is. Ez maradt fenn a Szentírásban. Ebben ilyeneket ír: „Visszaküldöm neked őt, mint saját szívemet… Már nem mint rabszolgát, hanem mint szeretett testvért… Szívesen magamnál tartottam volna… Jóváhagyásod nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótéteményed ne kényszerből, hanem önként történjék…” (Filemon 12-16).
Egyesek szemére vetették a Szentírásnak, hogy nem hirdet lázadást. Hogy a szolgáktól is azt kéri, hogy engedelmeskedjenek uraiknak (vö. Ef 6,5; 1 Pt 2,18). Viszont ez az „engedelmesség” egészen mást jelent, mint amit általában e fogalmon értenek. – A történelem arról tanúskodik, hogy a rabszolgatartó urak a rabszolgák hatására nem egy esetben kereszténnyé lettek, majd felszabadították rabszolgáikat.
S így elsősorban éppen a kereszténység volt az első, amely néhány évszázad alatt belülről alakította át a rabszolgatartó világot.
Mi adott erőt a szökött rabszolgának, hogy visszatérjen urához? Miféle erő működött azoknak a szolgáknak „engedelmességében , akiknek urai megtértek? Hogyan értette Szent Pál és hogyan érti azóta is a kereszténység ezt a felhívást: „Engedelmeskedjetek Krisztus iránti szeretetből”? (Ef 5,21)

A könyvrészlet elolvasható itt.

Létrehozva 2013. február 25.