A Vigilia Kiadónál közelmúltban megjelent könyve az imáról, a szívében lévő tűzről szól. Szenvedélyes vallomás az imában tett izgalmas útról. Legyen szó a gyermekkoráról egy bencés kolostor szomszédságában, a szélsőségektől sem mentes ifjúkoráról, vagy a számtalan utazásáról – visszatekintve Johannes Hartl elismeri, hogy életének állomásai mindenekelőtt az imádsághoz vezető út részei voltak. Könyvével szeretné az olvasót is magával vinni erre az útra – a szíriai sivatagba, a magányos kolostorokba, a laoszi dzsungelbe vagy a Kansas City imaszobába –, és szeretné megosztani velünk a szív felfedezéseit, meghívni egy olyan életre, amelyet teljesen átjár Jézus.

Johannes Hartl személyesen tapasztalta meg, hogy az imaélet mindig az Isten gondviselésében való bizalom élete. Jézusnál „egy lélegzetvétellel” jön a „ne aggódj” és a „kérj bizalommal”. Az ima elválaszthatatlan attól a bizalommal teli tudástól, hogy létezik isteni Gondviselés. A szerző és felesége újra és újra megtapasztalták ezt, és ma is megtapasztalják. „Mi és az egész Imádság Háza, még most is, négy gyerekkel és a mindennapi élethez tartozó kiadásokkal, kizárólag adományokból élünk. Isten azonban olyan hűségesen gondoskodik rólunk, hogy mi még különleges, lenyűgöző történeteket sem tudunk mesélni a hit hősies tetteiről. Az ima bizalomra tanít. Nagyon konkrétan, az anyagiak terén is. Ezt sokszor tapasztaltam.”

A könyv írója vallja: az imádkozás azért olyan botránkoztató, mert „egyenlő a kapitulációval”. Aki imádkozik, elismeri, hogy elért a saját határaihoz. „A szükség tanít imádkozni” – mondják. És valóban, gyakran csak azok imádkoznak, akiknek szükségük van rá. Hartl leszögezi: világunkat átjárja a hazugság, miszerint mi vagyunk a saját sorsunk urai. Ilyen mondatokat olvashatunk egy-egy könyvben:

„Amikor a korábbi korok embereinek nem volt lehetőségük arra, hogy a betegségeket gyógyszerekkel leküzdjék, akkor természetfeletti erőkben hittek.” A modern exegézis feltalálója, Robert Bultmann, azt mondta: „Nem lehet modern ember, aki a villanykapcsolóval felkapcsolja a villanyt, ugyanakkor hisz az angyalokban és a démonokban.” A nyugati világ gondolkodásmódja nélkülözi a természetfölöttibe vetett hitet. Az uralkodó vélekedés: „Az ember számára minden lehetséges. Mi irányítjuk az életünket, meg tudjuk oldani a problémákat egy kis jóakarattal és kitartással.” Ám ez az észjárás a valóság nagy részét elhomályosítja: csak a fiatal, egészséges emberek urai az életüknek, de sok idős, beteg és fogyatékkal élő ember van. Ők állandóan szembesülnek azzal, hogy függő helyzetben vannak. És még a fiatalok és az egészségesek is megöregszenek és megbetegednek egyszer. Életünknek csak egy nagyon kis része fölött rendelkezünk. Nem választhatjuk meg a testünket. Azt sem, hogy hová születünk, milyen családba, környezetbe. Nem beszélve a váratlan, kiszámíthatatlan eseményekről: háború, időjárás, a gazdaság nem várt, negatív fordulatai. Csak bizonyos mértékig vagyunk urai önmagunknak. Ki garantálja, hogy holnap nem leszek depressziós vagy nem fogok kiégni? Ki kezeskedik ezért a házastársamnak, a gyerekeimnek? Egyáltalán nem vagyunk urai minden társadalmi fejleménynek. A két világháború kitörését emberek milliói sejtették és féltek, mégsem tehettek semmit azért, hogy megakadályozzák a vérontás kitörését.

A könyvismertető elolvasható itt.