„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” (Préd 3,1)

Lisztporos kötények, ragacsos kezek, boldog arcok vettek körül egyik délután, amikor közös sütögetést rendeztem a lánykáimmal. A pultokon tálak, kanalak, mérőedények gyűltek a hozzávalókkal, ahogy a gyermekeim lelkesen kivették a részüket az előkészületekből.

A tanfolyam egyik szakasza az értő receptolvasás volt, a hozzávalók és az eszközök előkészítése. Amikor odaértünk, hogy másfél csésze tejre van szükség, megkértem egyik kislányomat, vegye elő a szekrényből a hozzávaló mérőedényt. Oda is hozta az egycsészényi űrtartalmú poharat. Tudta, hol keresse, de nem figyelt a jelzésre.

Nem küldtem vissza, demonstrálni akartam, miért nem alkalmas az 1 csésze jelzésű edény, meg akartam mutatni, hogy nem lehet másfél csészényi folyadékot beletölteni egycsészényi helyre.

Ahogy belegondoltam a mérés menetébe, rájöttem, hogy nemcsak a tejjel nem megy a dolog, de nem működik az életben sem. Pedig hányan próbálunk belegyömöszölni 12 órányi munkát 8 órába. Több könyvünk van, mint amennyi a polcon elfér, több ruhánk, mint amennyi hely a szekrényünkben.

Több tennivalóra mondunk igent, mint amennyi belefér az időnkbe, több feladatot vállalunk, mint amennyire futja az energiánkból. Aztán csodálkozunk, miért nem tudunk kiegyensúlyozott életet élni.

Én is évekig túlvállaltam magam. Kimondtam az igent, gondolkozás és imádkozás nélkül. Este kimerülten és elégedetlenül zuhantam az ágyba. Kinti életem háttérbe szorította a családot, a háztartást. Fárasztó életforma volt, amiben egyfolytában azt éreztem, hogy valami mást is meg kell még csinálnom. Amikor meg azt csináltam, már valami más tennivaló nyugtalanított.

Állandóan azt éreztem, hogy csalódást okozok valakinek, végső soron Istennek, és ettől mindig vesztesnek éreztem magam.

Egyik nap elővettem egy papírt, hogy felírjam tennivalóim listáját, de végül két lap kellett hozzá. Feljegyeztem a szükséges telefonhívásokat, a megírandó emaileket, a különböző feladatokat, amikhez hozzá kellett kezdenem, vagy amiket be kellett fejeznem. Rajta voltak az aznapi tennivalók, de olyanok is, amikre egy hónapom volt. Felírtam a folyamatos feladatokat, mint a vásárlás, s az egyszerieket, mint az őszi pólóvásár megszervezése a gyermekeim iskolájában.

Fájt, majdnem agyonnyomott a lista. De valamire mégis jó volt. Így egyben látva egyértelmű volt, hogy másfél csészényit akarok beletölteni egy egycsészényi életbe. Sosem fog beleférni, így sosem fogom megtalálni az egyensúlyt, a békességet.

Le kellett egyszerűsítenem az életemet, csökkentenem kellett az elvárásokat. Egy évig dolgoztam azon, hogy vállalásaim körét leszűkítsem, s az eredmény egy működőképes, irányítható, termékenyebb élet lett. Voltak nehéz döntéseim, de az így nyert békesség megérte.

Az alatt az év alatt megtanultam, hogy éppen annyi időm van, amennyi szükséges mindazon dolgok elvégzéséhez, amiket Isten rám bíz. Több időm nincs. Azt mondja a Prédikátor 3,1: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Az egyensúly nyitja, hogy keressem Isten szándékát az időmre, és ne töltsem az időt olyan feladatokkal, amiket másnak szánt.

Személyiségemből adódóan valószínűleg mindig is küzdeni fogok a túlvállalással. De Isten bölcsességére hagyatkozva, s figyelve tennivalóim listájának rendszeres áttekintésére, alkalmazkodni tudok a valóságos igényekhez. Nem vagyok nagy matekos, de azt én is tudom, hogy kétcsészényi folyadék sosem fog beférni egycsészényi helyre.

Uram, Te egyedileg felszereltél mindennel, ami Általad meghatározott szolgálatomhoz szükséges. Mégis gyakran elvállalok olyasmit, amit nem nekem szántál. Segíts, kérlek, hogy elégedjem meg a magam feladataival, és örömmel teljesítsem azokat. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2013. január 21.