„Gyűlölöm magam érte…”

Az abortusz utáni szenvedésről: tények, lépések a gyógyuláshoz vezető úton és felhívás az igazságra

Érintett nők számtalan beszámolója igazolja: az abortusz – főként lelki-szellemi, de testi téren is – súlyos következményekkel járhat. Ezeket a tüneteket abortusz utáni tünetegyüttes (Post Abortion Syndrom, PAS) néven fogják össze. A PAS létét az abortusz szószólói makacsul tagadják. Gyakorlatilag azonban nem hagyható figyelmen kívül – és a dolog gyógyulásra várva kiált segítségért.

2008. szeptember 1-jén „egy szomorú édesanya’ a következő bejegyzést írta az egyik német nyelvű internetes oldal „Emlékkönyvébe” (www.lebensgeschichten.org): „11 hónappal ezelőtt elvetettem a gyermekemet. Már van két csodálatos gyermekünk, és úgy gondoltuk, hogy anyagi és személyes megfontolásokból ez lesz a legjobb. – De nem, MINDENT megváltoztatott! GYŰLÖLÖM MAGAM ÉRTE, félő, hogy a házasságom rámegy. Összetörtem alatta! – Bármilyen nehéz is legyen némely helyzet, az össze sem hasonlítható azzal a teherrel, amelyet egy egész életen át kell hordoznia annak az anyának, aki tudatosan elutasította a saját gyermekét!!!!! Mindent odaadnék érte, ha visszaforgathatnám az idő kerekét… ha csak pillanatokra is karomban tarthatnám a gyermekemet. – De akkor így döntöttem, most pedig el kell fogadnom, hogy a kis csillagom nélkül éljem le az életemet.”

Letagadott szenvedés

A „szomorú édesanya” azon sok nő egyike csupán, akik egy lezajlott abortusz után keserűen szenvednek. Világszerte számos erről szóló beszámoló ismert. Az abortusz szószólói – köztük olyan pszichológiai társaságok, mint az American Psychological Association (APA) – ennek ellenére újból és újból tagadják, hogy az abortuszon átesett nők súlyosabb pszichés nehézségekkel néznének szembe, mint azok a nők, akik egy nem kívánt terhességet kihordanak, és felnevelik gyermeküket.

DavidM. Fergusson 2006-ban Új-Zélandon közzétette szakmai körökben nagyra értékelt kutatási eredményeit a következő témában: „Fiatal nőknél végzett abortusz és a későbbi mentális egészség“. Ebben kimutatta, hogy egy terhességmegszakítóst követően majdnem minden második nő pszichésen megbetegszik. A kábítószerrel és alkohollal való visszaélés is jelentősen megemelkedik.

Ezeket a viselkedésmódokat és megbetegedéseket egyetlen korábbi megtapasztalással sem lehetett összefüggésbe hozni, hangsúlyozta Fergusson. Mintegy a tanulmányára adott válaszul az APA kidolgozott egy új állásfoglalást, amely 2008 augusztusa óta hozzáférhető az interneten. Az APA-jelentés szerint azok a nők, akik egyetlen egyszer esnek át abortuszon, a lelki-szellemi egészségügyi problémákat (pl. depressziókat) illetően nincsenek nagyobb kockázatnak kitéve, mint azok, akik megszülik csecsemőjüket. Fergusson ezzel kapcsolatban ugyanazon év augusztus 13-án a WorldNetDaily.com internetes hírportálon úgy vélekedett, hogy az APA azt a fajta logikát követi, amelyet a dohányipar is alkalmaz a cigaretták védelmében. Érdekes módon az APA nem bocsátja rendelkezésre az állásfoglalása alapjául szolgáló adatokat egy harmadik fél általi megvizsgálás céljából.

Igazolt – mégis tabu

Claudia Kaminski orvosnő egyik előadásában további érvekkel szolgált a PAS létezésére nézve: azt ugyanis az USA-beli Institute for Pregnancy Loss (elvesztett terhességekkel foglalkozó intézet) egyik tanulmánya is alátámasztotta. Az összes megvizsgált 217 amerikai nő 65%-a szenvedett halmozottan jelentkező tünetektől, mint amilyen az abortusz ismételt megélése (flashback), a felfokozott izgalmi állapot vagy az elfojtási mechanizmusok jelentkezése, amelyek ún. trauma utáni stressz zavarral (angol rövidítése: PTSD) járnak együtt. A vizsgált csoportba tartozók mintegy 14,3%-ánál a PTSD diagnosztizálásához szükséges összes kritérium megállapítható volt. A PAS-t amúgy a PTSD egyik formájának tekintik.

Carmen Gómez Lavín szerint mindehhez társulnak a rémálmok, a bűntudat, valamint annak érzése, hogy „valamit ki kell javítani’. Továbbá azt a finn kutatási eredményt is tekintetbe kellene venni a kérdéssel kapcsolatos megfontolások során, miszerint egy terhességmegszakítást követően háromszorosára emelkedik az öngyilkosságok száma.

A rossz lelkiismeret nem olyasmi, amit csak úgy bebeszélnek a nőknek. Denis A. Bagarozzi már 1994-ben rámutatott, hogy éppen a PAS, ill. a PTSD tagadása az, ami lényegesen hozzájárul a stresszreakció kialakulásához. A PAS-nak a társadalom részéről történő agyonhallgatása szintén okozója annak, hogy nők szenvednek, és egyre csak szenvednek. Ezen a ponton kell tehát nekifogni, hogy fényt vigyünk a sötétségbe.

Lehetséges a gyógyulás

A gyógyulás a hallgatás megtörésével kezdődik. Nem ismer-e manapság majd mindegyikünk olyan nőket a környezetében, akiket különböző félelmek gyötörnek, vagy más módon szenvednek, és valamikor volt abortuszuk?

 A terhességmegszakítóst követő fájdalmat komolyan kell venni és annak tekinteni, ami: egy beteges történésre adott egészséges válasz. Egy az abortusz következményeitől szenvedő nőnek nem bagatellizáló nyugtatgatásra, de nem is éles ítélkezésre van szüksége. A teljes gyógyuláshoz szüksége van bátorításra, lelkigondozásra.

A gyógyulási folyamat elvezet a világosságra, azonban önmagában is fájdalmas. A nő nem kerülheti el, hogy szembesüljön az abortusszal kapcsolatos igazsággal: a gyermekét megölték, és ő maga (is) felelős ezért. Megbocsátásra, felmentésre vágyik – kiengesztelődésre az élet Teremtőjével, aki az Ő Fiát odaadta a kereszten a mi bűnünk bocsánatára, kiengesztelődésre a megölt gyermekével, az abortuszban szintén vétkes más személyekkel, önmagával.

E tekintetben mindazoknak, akik bensőséges viszonyban vannak az érintett nővel, feladatuk, hogy a gyakorlatban megvalósítsák vele szemben az irgalmat és a kiengesztelődést. Így megerősödve a nő végül erőt nyer arra, hogy attól fogva az életet és a szeretetet válassza.

Tudatára ébredni

A gyógyuláson átment nők egy részének az lesz a küldetése, hogy kiálljanak, és megszólaljanak. Aztán szembesítsék az orvosaikat, (rossz) tanácsadóikat és a betegbiztosítókat oly módon a szenvedéstörténetükkel, hogy elmondják: „Nem, nem úgy történt, ahogy azt az abortusz előtt ígérték nekem. .. Nem, nem igaz, hogy az abortusszal minden megoldódik!”

Ha egyre több nő beszél az abortusz utáni panaszairól, ha egyre több ember szembesül ezekkel a dolgokkal, akkor leleplezhető lesz azoknak a csalása, akik mindent a szőnyeg alá akarnak söpörni, a tudatlanok pedig segítségben részesülhetnek. Akkor fény gyúl a sötétben.

Gisela Bührer-Dinkel

Forrás: Ethos, 2010/4. p. 34-35.

Létrehozva 2020. április 27.