„Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.” 1Tessz 5,11

Egy kamionnal való túl közeli ismerkedéstől Josh fiam autója tele lett ragacsos, fekete szennyeződésekkel. Ráadásul az öccse kérte kölcsön az autót, és ő okozta a balesetet. Josh lelkében a bosszúság megkönnyebbüléssel keveredett.
Az öccse bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy kifizeti a kárt, de Josh tudta, hogy nincs rá pénze. Mivel a biztosítás úgyis fedezte a kiadásokat, úgy döntött, egyik barátjával megegyeznek egy csereüzletben: a barát elvégzi az aprólékos tisztítást, gyerekvigyázásért cserében. Kedves, okos megoldás volt.
Josh barátja nyolc órán át dolgozott, hogy megszabadítsa az autót a foltoktól, s a végén mindnyájan úgy gondoltuk, remek munkát végzett. Josh büszke volt döntésére, hogy nem fizettette meg öccsével a kárt, s arra, hogy ilyen kreatív ötlete támadt a megoldásra.
Öröme addig tartott, míg meg nem akarta osztani néhány barátjával. Ahelyett, hogy a jót látta volna, egyik kislány csak ennyit mondott: „Még látszanak rajta foltok.”
Miután hazajött, és négyszemközt voltunk, Josh így panaszkodott: „Annyi befektetett munka után csak a foltokat látta!”
Igyekeztem bátorítani, újra megdicsértem a döntéséért, próbáltam visszahozni a jókedvét. De a sérülés megtörtént. Mikor Josh kiment a konyhából, elgondolkoztam az óvatlan megjegyzésen. Hányszor előfordult velem is, hogy csak a foltokat láttam. Volt idő, amikor én is így reagáltam volna. Gyakran nem láttam meg gyermekeim befektetett munkáját, s csak a hibákra hívtam fel a figyelmet. Nem vettem észre a fejlődést, s csak arra koncentráltam, ami még hiányzott. Saját életemben is könnyebben észreveszem azt, ami nincs, mint hogy annak örüljek, ami van.
A meggondolatlan kijelentésekben tükröződő kritikai szellem rám is jellemző volt egy időben. De tudtam, hogy az elégedetlen hozzáállás nem illik ahhoz a Jézuskövető tanítványhoz, aki lenni akartam. Ellentétes a biblia tanításával, például alapigénkkel az első tesszalonikai levélből, mely arra hív, hogy vigasztaljuk és bátorítsuk egymást.
Ezért hát még évekkel ezelőtt arra kértem Istent, tisztítsa meg szívemet az egészségtelen büszkeségtől. Bocsássa meg nekem az ítélkező, kritikus gondolatokat és szavakat, s töltse helyükre Szentlelke irgalmas szeretetét. Túl akartam látni a foltokon, gyönyörködni szerettem volna az erőfeszítés értékeiben.
Sok-sok őszinte bűnvallásra volt szükségem, hogy megszabaduljak a belém rögzült, mindenütt problémát kereső hozzáállástól. Amikor a szavaimra már vigyázni tudtam, a szívem még mindig gyógyításra szorult. De valahányszor sikerült észrevennem és elismernem a szívembe törő csúf gondolatokat, a kritikus hajlam szorítása lazult, és sikerült örvendeznem a tökéletlen eredményeken – másokban és magamban is.
Feltörnek még bennem kritikus gondolatok? Igen. Bevallom, a fiam autóján én is láttam a foltokat. De gyorsan áttereltem a figyelmemet a megbocsátó testvér kedvességére. Örültem ötletességének és barátja segítőkészségének. És megköszöntem Istennek, hogy győzött bennem a pozitív hozzáállás, és együtt tudtam lelkesedni a fiammal.
Látom a fejlődést magam körül. Isten dolgozik szeretteim életében, és dolgozik az enyémben is. Azért imádkozom, hogy eljussak oda, hogy ne is vegyem észre a foltokat. Olyan szemet és szívet szeretnék, amelyik a legkisebb előrehaladást is észreveszi, aki meg tudja dicsérni a próbálkozást, aki elismeri az erőfeszítést. Ha eleget akarok tenni Jézus kérésének, hogy szeressem a többieket, ki kell, hogy halljon belőlem a kritikus szellem, s helyét át kell, hogy vegye az elismerő szeretet szelleme.

Uram, köszönöm, hogy Te a jót látod bennem. A Te gondolataid nem kritikusak, nem elítélők, örülsz minden kis lépésnek, amivel haladok előre. Hiszel bennem, s ez arra sarkall, hogy még jobb legyek. Segíts, hogy ezt az ajándékot másoknak is átadjam, s magamnak is megőrizzem. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: eszmelkedesek.blogspot.com)

Létrehozva 2012. május 25.