Rozványi Dávid: A Boldogságbolt (részlet)
Valójában egy antikváriumot kerestem a budai öreg utcában amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe: fekete alapon arany betűk hirdették Boldogságbolt. Alatta egy kartonpapíron régies írással „Átalakítás miatt végkiárusítás”.
Ejha, gondoltam magamban ezt meg kell próbálnom egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem. Bent az üzlet tulajdonosa, ránézésre egy legalább kétszáz éves örmény, olyan ruházatban amely már a millennium idején is avíttnak számított volna, épp egy öregedés határán álló nővel tárgyalt, de udvariasan köszöntött majd így szólt:
– Kérem, nézzen körül, amíg a nagyságos asszonnyal tárgyalok, nézzen körül, hátha talál valami boldogságot, ami a tetszésére talál…
Körbenéztem. Mindenféle könyvespolcok tematikusan rendezve Szerelem – Család – Siker – Gazdagság- Lelki béke – Extrém kívánságok. A polcokon, mint könyvek sorakoztak az egyes boldogságok. Nem bírtam azonban ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltos és a hölgy beszélgetését hallgattam ki.
– Drága nagyságos asszonyom, már hogyne lenne nagy szerelem? Mindent elsöprő, lángoló őrült megfelel?
– Ó igen azt hiszem igen.
– Kiváló minőségű első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno… De meg kell jegyeznem, ez nem olcsó kérem. No lássuk csak: egy úriember… Fiatalabbat vagy idősebbet szeretne?
– Kicsit fiatalabbat, nem sokkal…
– Rendben, szenvedély minden mennyiségben, ön is szeretne megfiatalodni benne, mások számára is észrevehetően?
– Természetesen.
– Pillanat, az annyi, mint a három gyermekét elveszíti, item a férjét… Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
– Nem… azt hiszem, ezt túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
– Természetesen, nagyságos asszonyom… Egy pillanat. – Közben a Házasság feliratú polcom matatatott egy kicsit. -Ez azt hiszem, megfelelő lesz: Bensőséges szeretet a házastárssal. Merészerelem gondolni, nagyságos asszonyom hogy ez megfelelő lesz önnek.
– Ez jól hangzik. Ennek mi az ára?
– Kérem ezt magasabb árfekvésű de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást, és fel kell hagynia a kacérkodásokkal.
– Valami olcsóbb nincsen esetleg?
– Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
– Ez pontosan mit jelent?
– Kiváló pletykálkodási képességet. Bárkiről bármit el tud hitetni, bármilyen rosszindulatú dolgot.
– Hát nem is tudom… Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
– Igazán nem sok, nem lesznek barátai.
– Valóban nem sok. Kérem.
– Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom. -Miután kilépett a nő az ajtón, hozzám fordult: – Sikerült már választania? Ajánlhatok valamit, vagy esetleg még nézelődne? Szerencsére ebben a pillanatban egy újabb férfi lépett be a boltba.
– Egy kicsit még nézelődnék.
– Ha megengedi, addig kiszolgálom a másik vevőt is.
– Csak tessék.
Az új vevő rögtön a tárgyra tért.
– Karriert szeretnék.
– Természetesen. Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelelő lenne?
– Igen, mindenképp. Mi lenne az ára?
– No nézzük csak. A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
– Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
– Természetesen. Egy szívinfaktusért két kikapós titkárnőt tudok szállítani. Ez körülbelül mínusz 5 életévet jelent. Csomagolhatom?
– Egyszerre a kettő vagy egymás után?
– Külön-külön. Ha egyszerre kívánja, akkor az összesen… egy pillanat… igen, az mínusz nyolc életév.
– Meggondolhatom? Holnap visszajönnék.
– Sajnos az üzletpolitikánk ezt nem teszi lehetővé. Ebbe az üzletbe mindenki csak egyszer léphet be, utána hiába jön vissza, már nem találja a bejáratot.
– Akkor kérem.
– Parancsoljon. – Amikor kettesben maradtunk, az öreg örmény hozzám fordult. -: Sikerült választania?
– Nem is tudom… ez
– Hajjaj… -sóhajtott fel. Tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? „Nem tudom.” Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Emlékszem, volt itt egy Júlia nevű úrilány, ő aztán tudta, mit akar: életfogytig tartó szerelmet! És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Biztos hallott már róla, Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cíngár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen, és egy szabad hazában akar meghalni. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben.
Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz… és azoknak is sokallják az árát, pedig higgye el, a piacon mi vagyunk a legolcsóbbak. Nagy cég, nagy múlt, kicsiny árak, ez az üzletpolitikánk.
Kicsit zavartam sütöttem le a szememet, megpróbáltam félrevinni a témát.
– Extrém kívánságokat is tudna teljesíteni?
– Természetesen.
– Mondjuk, ha a világuralmat szeretnék kérni?
– Legnagyobb sajnálatomra abból a gyártó már nem vállal újabb példányt. Tudja, az utolsó darabot egy vékony bajszos fiatalember vitte el, aki eredetileg Wagner kéziratokat keresett, meg festészeti albumokat.
– Neki milyen árat kellett fizetnie?
– Mindent, amit létrehozott élete folyamán, saját magának kellett elpusztítania, addig nem hallhatott meg. Bónusz megkapta, hogy ellenséges fegyver nem fogta. Nos, talált már valamit, uram?
– Bevallom, kicsit szemezgettem az Irodalmi Nobel-díj feliratú csomaggal…
– Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
– Azt hiszem, én is csak azt mondom, amit a vevői többsége: nem is tudom. Talán a boldogságot inkább saját magam szeretnénk megtalálni, és közben nem tudni milyen árat kell fizetnem.
– Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bónusz, amit szeretne.
– Azt hiszem, egy csésze kávét szeretnék.
– Csak egyetlen csésze kávét?
– Igen, azt szeretném, ha egész életemben minden nap tudnék örülni a sors olyan apróbb ajándékainak, mint egy csésze kávé. Ha mindig lenne a közelemben valaki, akivel együtt tudom élvezni a frissen főtt kávé zamatát. Nem kell több: minden napra egy apró öröm és az, hogy felismerjem és örülni tudjak ennek.
– Jól meggondolta?
– Ige, tudom, nem nagy boldogság, de legslább biztos.
– Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme. Régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.
– Nagyon köszönöm. Isten áldja!
– Tiszteletem.
Az ajtóból még visszafordultam:
– Kérdezhetek valamit: azt írta átalakítja a boltot. Mit fog árulni?
– Boldogtalanságot, kérem. Tudja, úgy látom, ma erre nagyobb igény van.
S alázatos mosollyal becsukta mögöttem az ajtót.
A könyv megrendelhető a Szent Gellért Kiadónál itt.
Létrehozva 2023. december 17.