Annyi mindenen keresztülvitt már az Isten és mi mégis itt vagyunk. Annyi csalódás és támadás ért már bennünket, de mégsem tudtak eltiporni bennünket. Mert az Isten sosem hagyott el bennünket. Hogyan is feledkezhetnék meg róla?

Nem tudom, önök hogyan vannak vele, de nekem nem a csokinyuszi és a piros tojás jut eszembe, amikor arra az önkéntes áldozatra gondolok, amit Jézus hozott meg értünk. Gondolkodtak már azon, hogy mindezt miért vállalta? A válasz szerintem egyszerű: tudta, mi Isten akarata, és azzal is tisztában volt, hogy az ő küldetése lesz legyőzni a halált. Tudták, hogy a Szentírás közel háromszáz próféciát tartalmaz Jézusról? A többezer évvel ezelőtti bibliai jövendölések pedig pontos leírást adtak mindarról, ami ott, akkor történt a Megváltóval, akinek a sírja végül üres maradt. Krisztus feltámadt.

A SZERETET MINDIG JÉZUSRA MUTAT, NEM PEDIG A SZÜKSÉGEINKRE

A Biblia azt írja a Máté evangéliumban, hogy Jézust azért szolgáltatták ki és feszítették meg az akkori hívők és hívő vezetők, mert irigyek voltak rá. Hogy miért? Mert mindegyikük a helyében akart lenni, mert látták a jeleit, érezték a testükben, hogy az ő személye és a szolgálata egyenesen Isten erejét közvetíti, és maga a Szent Szellem végzi ezt el rajta keresztül. A hit egy szellemi dolog, de ezek az emberek testben akarták végezni, és vannak, akik így végzik ma is. Versenyeznek. Mintha csak ők hirdethetnék Jézust az embereknek. És rajtuk kívül, ha valaki máshogyan teszi, az megvetendő. Pontosan ezt tették Jézussal is. A hiba onnan ered, ha csak olyan üzenetet prédikálunk, ami az embereknek ad igazat, és az ő érdekeiket képviseli. Mert aztán egy hívő ember nehogy már meg merjen sérteni valakit, nem beszélve a saját embereiről… Egyébként mit sértesz meg egy emberben? Az egóját, a büszkeségét, az énképét. Ezért mi nagyon jól megtanultunk úgy beszélni a Bibliáról és Jézusról, hogy az mindenkinek tetsszen. Így persze már senkit nem érdekel az, hogy mi az Istennek tetsző, mert egyértelmű lett, hogy neki is az tetszik, ami nekünk. Persze, hogy ilyen embertől nem hallani az igazságot, főleg nem olyan formában, ahogy meg van írva.

Már nem prédikáljuk a teljes Bibliát, elkezdtük szolgálni Isten helyett az embereket. Elfajzott a hit, mert egy olyan istenképünk lett, ami nem az igazság. Ezért áll hozzá a világ is így Istenhez. Nem azért, mert utálják őt, hanem mert nem ismerik. A székeinkben ülve akarjuk helyre tenni a dolgokat. Igazi férfimunka. “A hitben erőtlent fel kell karolni”-  igen, én is ezt olvasom. De nem sántít a dolog valahol, ha a hitben erőtlen már évek óta, vagy ami még rosszabb, már évtizedek óta hívő? Ma az emberek nagy része nem azért erőtlen és gyenge a hitben, mert még az elején van annak, hanem azért, mert hosszú évek óta az emberi érdek evangéliumát prédikálják nekik. Ez pedig nem a hitet edzi, hanem a kényelmet és az emberi gondolkodást, ami a legelső próbában elhal. Így joggal szaladnak oda az emberek a pásztoraikhoz és kérdezik, hogy mi lesz velünk a bajok idején? Persze, hogy az a hívő, aki ebben nő fel, megsértődik, ha valakitől azt hallja, “szégyellheted magad”, hiszen soha nem hallott még ilyet, hogy az embernek néha igenis meg kellene vizsgálnia, hogy hol is tart a hitben, és ha évek óta sehol, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy mit csinálunk Jézus evangéliumából. A szeretet mindig Jézusra mutat, nem a szükségeinkre. Megtanultuk nagyon jól kifilézni az embert és figyelmen kívül hagyni a Bibliát. Benne van a fejünkben az ige, de a szívünkig már nem ér el. Nem akarjuk meghallani az igazságot, ha az nem tetszik. Mert ha valaki nekem nem szimpatikus, akkor már az Istenre sem szimpatikus, akiről beszél. Ha valaki az igét máshogyan értelmezi, mint én, biztos, hogy “a gonosztól van”. Pedig az a lényeg, hogy ugyanazt az Istent képviseljük. Mi pedig összemostuk a keresztény értékeket a világi értékekkel.

A keresztény élet teljes odaszánás, teljes alárendeltség, teljes elköteleződés Istennek. Ha az nem teljes odaszánás, ha az nem teljes alárendeltség és nem teljes elköteleződés, akkor az nem egy keresztény élet. Mert a hit nem egy életérzés, nem arról szól, hogy jól érezzük magunkat más emberekkel istentiszteletnek álcázva egy klubdélutánt…

Senki nem szól érte, ha bűnben élünk, de vasárnap a templomban az első sorokban azért mindig ott vagyunk. Mert belefér, ugye? Minden belefér. Kegyelem van, Istenfélelem meg nincs. Ez a testi kereszténység, nem tiszteljük az Atyát, nem féljük Istent. Aki hű marad az igéhez és teljes szívével féli az Urat, azokat fanatikusnak vagy túl radikálisak nevezik. Pedig az igazság pont olyan, mint egy tüske, mert oda fog beleszúrni, ahol rejtegetjük titkos bűneink. A kegyelemre hivatkozva mi olyanok lettünk, mint a világ, szentségtelenek, és ez már nem fér bele. Nem fér bele a kényelem. Nem fér bele a langyos kereszténység. Nem fér bele a bűn. Nem fér bele az önmegvalósítás, nem fér bele a versengés, nem fér bele a testiség, nem fér bele a karrierépítés Isten nevében, nem fér bele a szabadelvűség…nem fér bele. Az ige fér bele. Jézus szavának a betartása, Isten félelme és tisztelete a világgal szembemenni. A bűneink megbánása. Csak ez fér bele. Hogyan is felejthettük el? Pedig az Atya sosem feledkezik meg rólunk.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. április 29.