A film bemutatója Pécsett, 2012. február 9-én, az egyetem aulájában volt. A legjelesebb szakemberek jelenléte és hozzászólásai, a teljesen megtelt terem, az egyetemi hallgatók érdeklődése azt mutatja, hogy mindannyian komolyan, a legjobb erőfeszítésekkel és emberi együttérzéssel vagyunk a hospice témában. Mindannyian tudjuk, hogy újra meg újra át kell gondolnunk tennivalóink fontossági sorrendjét.

Többet kell a betegekkel és a hozzátartozókkal a hospice eszme szerinti személyes emberközelségben, szakmai minőségben, megértésben, szeretetben foglalkozni. A minden más intézni-, szerveznivaló, sok egyéb munka mellett legyen számunkra első helyen a beteggel való személyes kapcsolat, törődés, szeretet.

Ezt a mondanivalót a filmnek nem sikerült sugároznia. Inkább a fájdalomcsillapítók melletti reklámnak tűnt. A film tudatosította bennem ismét, hogy az adott helyi lehetőségek, a nagy szegénység, a környezet, vagy hozzátartozók hozzáállása erősen befolyásolják a lehetőségeket. Mindez serkent minket arra, hogy keményen küzdjünk a jobb háttér, az anyagi források megteremtéséért. Szükséges a tudományos képzés, az ismeretterjesztés, az emberi gondolkodásmód, viselkedési mód tudatos, és kitartó nevelése.

A filmnek van lényeges hiányossága. „Élet a halál előtt” című film nem engedheti meg magának, hogy az Istenbe vetett hitet, a hitre épülő emberi magatartást, az imádságos istenkapcsolatot, az imádságos lelkületű hozzátartozók fontosságát ne tanítsa. A legrégibb ásatások is azt mutatják, hogy az ember életéhez valamilyen szinten mindig hozzá tartozott a túlvilági életbe vetett hit. A mai éltünk önző, pénzhajszoló, és sokféle betegséget okozó rendetlen életvitelben hatványozottan fontos a hitre épülő emberi teljességet, sőt örök életet hirdetnünk. Kötelességünk, és egészséges emberi szeretetünk diktálja, hogy a betegeket és a gyászolókat is az örökélet hitével kísérjünk. Egyszerűen azért, mert ez az igazság, amivel sajátos módon nézünk szembe a halál körüli életszakaszban. Ennyire üres, semmitmondó, embertelen és hitnélküli filmmel még az a szűk embercsoport sem állhat ki, aki önmagát hitetlennek vallja. Régi orvosi mondás: A műtőasztalon mindenki fohászkodik. Aki, tehát a halálos ágynál, gyásznál nem tud Istenről szólni, az semmit sem ért abból, amire vállalkozott.

Ezt a filmet ahhoz a gyógyszerhez lehet hasonlítani, amely mellékhatásaiban kiemelten káros, és a lényeget, az emberséges szeretetet, magát az életet és az örökélet fogadást ássa alá, bár bizonyára ezt nem szándékolja.

Morvay Pio atya az irgalmasrend pécsi házfőnöke, kórházukban hospice is működik.

Létrehozva 2022. augusztus 4.