Legenda a nyúlpaprikásról (1975)

Legenda a nyúlpaprikásról (1975)

A Nyugat írói filmen című sorozat következő darabja a Duna Televízióban a Legenda a Nyúlpaprikásról.
“Tersánszky ama kevés magyar írók egyike, akik teljesen kialakították a maguk testükhöz álló stílusát “- írta Schöpflin Aladár a Nyugatban 1936-ban, épp a Legenda a nyúlpaprikásról írott kritikájában. Hogy lehet ilyen alakról érdekeset, szépet írni – kérdezi, hiszen Gazsi, a regény főhőse a kis falu társadalmának legpereméről való; élhetetlen, tengődő magán segíteni képtelen, együgyű alak. Álmainak netovábbja egy nyúlpaprikás. Amikor azonban valóra válhatna az álom, hiszen részt vesz egy vadászaton, Gazsi az üldözöttek pártját fogja, s megmenti Paprikás nyuszit. A meseszerű, szomorkásan humoros történetet 1975-ben vitte filmre Kabay Barna.

A Gazsit játszó lengyel Wojciech Siemion mellett olyan rendkívül népszerű magyar színészeket láthatunk, mint Kállai Ferenc, Szirtes Ádám,Garas Dezső.

Létrehozva 2025. március 24.