Stephen Phelan, az egyik nagy jelzáloghitel-ipari vállalat vezetője, egy konferencián beszélt arról, hogy a cégük hogyan gondoskodik a csapattagokról. Miután feltérképezték a csapattársaik igényeit, arra a következtetésre jutottak, hogy mindenkinek három közös igénye van a munkahelyen belül. Azt mondta, hogy mindenkinek szüksége van: 1) barátokra a munkahelyen, 2) barátokra a válság idején, és 3) céltudatosságra a munkájukban.

Kezdve az első szükséglettel, különböző tanulmányok kimutatták, hogy nagyon kevés embernek van több valódi barátja. (A közösségi média nem számít.)

A legtöbb lehetőséget a barátságok kialakítására gyakran a munkahelyünkön találjuk. Ezt felismerve Phelan cége egy egyedülálló mentorprogramot hozott létre, hogy ösztönözze a munkavállalókat a munkahelyi barátságok kialakítására és ápolására.

Hogyan néz ki ez a fajta barátság – az alkalmi ismeretségeken vagy a munkatársi kapcsolatokon túl? Az Ószövetségben a következő hasznos felismerést találjuk: „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (A példabeszédek könyve 17, 17) Nyilvánvaló, hogy ehhez többre van szükség, mint arra, hogy egymás mellett legyünk a szomszédos irodában vagy fülkében.

A második szükségletről – a barátok megléte válsághelyzetben – Phelan megjegyezte, hogy

a munkáltatóknak ideális lehetőségük van arra, hogy megmutassák, hogy ők barátok, akik törődnek a munkavállalókkal, amikor családi, pénzügyi vagy egészségügyi válságon mennek keresztül. Ilyenkor a szavak tettekké válhatnak.

Egy barátomnak volt egy alkalmazottja Mexikóban, akit egy drogkartell elrabolt. Ez nyilvánvalóan több szempontból is válsághelyzet volt. A barátom csapata megtalálta a módját, hogy támogassa az alkalmazott családját, és szorosan együttműködött a kormányzati és bűnüldöző hatóságokkal, hogy a munkatársukat biztonságban hazahozzák.

Egy másik bibliai vers, amely hasonló körülmények közt alkalmazható, ezt tanítja: „Van ember, aki bajba juttatja felebarátait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.” (A példabeszédek könyve 18, 24) A munkáltatóknak proaktív megközelítéseket kell keresniük arra, hogy a munkavállalók közeli barátja lehessenek a sokféle válsághelyzetben.

A harmadik, Phelan által említett szükséglet – annak feltárása, hogy miként segíthetünk minden egyes munkavállalónak, hogy célt találjanak a munkájában – újabb szempontot hoz. Évekkel ezelőtt egy konferencián arról tanítottam, hogyan lehet célt találni a munkában, amikor egy idősotthon alkalmazottja odajött hozzám. Korábban hajléktalan volt, ezért a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek – lakhatás, élelem és ruházat – biztosítása volt számára az elsődleges.

Érthető módon a munkájára egyszerűen csak úgy tekintett, mint egy eszközre, amivel megkeresheti a fizetését. Az azonban, hogy megtanulta, hogy a munkának a bérkereseten túl is lehet célja, forradalmi gondolat volt számára. Amikor ez a nő felfedezte Isten nagyobb célját a munkájával kapcsolatban, elkezdett mélyebben imádkozni és gondoskodni a betegeiről, és még nagyobb értelmet talált a napi feladatai elvégzésében.

Számomra ez kiváló példa volt arra, amit az Újszövetség tanít: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Pál levele a rómaiakhoz 8, 28) Ez a nő a hajléktalanként szerzett tapasztalatai miatt megértő és együttérző tulajdonságokkal is bírt, ezek pedig arra inspirálták őt, hogy olyanná váljon, aki másképp látja a munkája értékét. Amikor segíthetünk a munkatársaknak megélni a céljukat, nemcsak egy mélyen érzett szükségletet elégítünk ki, hanem hűségesebb csapattagokká is fejlesztjük őket.

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2024. április 6.