Róma, Olaszország – „Amikor az embereknek szükségük van ránk, kielégítjük Isten iránti igényüket” – mondta Fr. Cesare Pluchinotta, Róma első Covid-19 betegek kórházának lelkésze. Az eltérés Fr. Pluchinotta szolgálatában az, hogy meg kell próbálnia ezeket a lelki igényeket az üvegfalon keresztül teljesíteni.

Fr. Pluchinotta egyike a Spallanzani Kórház két lelkészének, amely a római Fertőző Betegségek Országos Intézetének ad otthont. Még csak hat hónapja van ott, és most küzd a valósággal, hogy a szentségeket az elkülönítés alatt álló betegeknek szolgáltassa ki a régió „Covid Kórházában”.

Róma úgy reagál az egyre növekvő számú koronavírus-esetre az olaszországi Lazio régióban, hogy  egyes kórházakat kifejezetten kijelöltek és felállítottak a Covid-19 fertőzések kezelésére. Ez a vírus izolálásának és a más betegek biztonságának megóvására szolgáló számos intézkedés egyike, melyet Olaszország leginkább sújtott északi régiói nem tudtak megtenni a koronavírus súlyos kitörése előtt.

Március 18-ig 194 koronavírusos beteg volt a Spallanzani Kórházban. Ezek közül 19 légzőszervi segítséget kap. Lazio-ban összesen 418 koronavírusos beteget kórházban kezelnek, és 32 ember halt meg a világjárványban.

„Nemcsak számunkra, hanem a kórház és a személyzet többi részére is veszélyes ez, ezért nem csak saját egészségi állapotunkra kell vigyáznunk, hanem minden más emberre is, akivel kapcsolatba kerülünk” – mondta Fr. Pluchinotta telefonon mondta a CNA-nak.

Azt mondta, hogy a koronavírus kitörése előtt szokás szerint szobáról szobára járt, és minden nap megpróbált meglátogatni minden beteget. De a fokozott biztonsági intézkedések miatt „nem léphetünk be a kórtermekbe, mint általában” – mondta.

„Ebben a pillanatban a feladat mindenekelőtt az, hogy megpróbáljuk rávenni az embereket, hogy imádkozzanak.”

„Megpróbálunk más módszereket is kitalálni, hogy a betegek és általában az emberek közelében legyünk” – mondta.

A jelenlegi körülmények között Fr. Pluchinotta és lelkész társa egy látogatás előtt meg kell, hogy várja a kérést a beteg részéről.

Amikor gyónást kérnek, a betegek  kenetét vagy az Eucharisztiát, védőfelszerelést és maszkot húznak fel. Áldozáshoz csak az izolációs kamrák előszobáiba léphetnek be. Odaviszik az Eucharisztiát, és otthagyják az előtérben, mielőtt kilépnek onnan. Ezután a külső részen várják meg, hogy a beteg belépjen az előtérbe, ekkor a lelkészek imádkozhatnak és beszélhetnek velük egy üveg válaszfalon keresztül.

Fr. Pluchinotta szerint a kérelmek száma naponta változik.

Mint minden kórházi lelkésznek, a munkája nem olyan következetességgel vagy ritmussal jár, mint egy plébániatemplomban, mondja.

„A kórházi lelkipásztori munkában egy héten akár olyan sok munkád van, hogy nincs idő aludni sem, mert olyan sok ember akar meggyónni, vagy beszélgetni, vigasztalást kérni. Aztán egy hét múlva észreveszed azt, hogy senki sem kéri a lelkészt ”- mondta.

„Azok, akik ezen a héten kerülnek be a kórházba, meghalnak a következő héten” – magyarázta. „Ez szolgálat egy olyan környezetben, ahol az emberek folyamatosan cserélődnek.”

A kórházban a szolgálat egy következetesebb formája az orvosokkal és ápolókkal való kapcsolattartás, mondja. Misét tart a kápolnában, és imacsoportot tart nővérek számára. Terveztek volna nagyböjti imacsoportokat és katekizmus tanfolyamot a kórházban dolgozók számára, de minden megváltozott.

„Most, amikor nem szabad találkozniuk, a [nővérek imacsoportja] csak a Whatsapp-on vagy az interneten keresztül kommunikálnak” – mondta.

„Imákat küldünk, biztató üzeneteket. Igyekszünk reményt, erőt, bátorságot hozni nekik ezekben a napokban. ”

Fr. Pluchinotta szerint az orvosok már kértek imákat a papoktól és azt mondták, hogy bíznak ebben. „Megsokszoroztuk meg az imákat ezekben a napokban. Az ima sok erőt ad nekünk. ”

„[aktív] szolgálatunkat sok ima és közbenjárás váltotta fel, amiben mi, papok erősen hiszünk” – hangsúlyozta Fr. Pluchinotta. „Hisszük, hogy Isten sokat segít nekünk az ima és az ilyen esetekhez való közeledés révén… a biztonsági protokoll által megengedett módon.”

„Folytatjuk a szentségek kiszolgáltatását azoknak az embereknek, akik akarják és kérik ezt.”

Elmondta, hogy négy és fél éve szolgál kórházi lelkészként, először rákos betegek kórházában dolgozott, és amikor a szentségeket elvitte azoknak, akik betegek, szenvednek, vagy az élet utolsó szakaszában voltak, egyértelműen látta rajtuk azt a békét, amit ez jelentett számukra.

Fr. Pluchinotta hozzátette, hogy egy plébánián a papok sokkal ritkábban látnak nagy megtéréseket, talán évente egyszer. Egy kórházban a pap egyet vagy akár többet is láthat minden héten.

„Az emberek előtt ott van, hogy megértsék, életük végén járnak”, és sokan sok év elteltével térnek csak vissza a szentségekhez, mondta.

„A kórházi munka szépsége az, hogy ezeket a megtéréseket gyakran a saját szemével látja az ember.”

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. március 24.