Pünkösd ünnepén érdemes felidézni azt a XX. századi keresztény vallási mozgalmat, amely 1967 óta a katolikus karizmatikus megújulás néven vált ismertté az egész világon, s amelynek első közösségei a 70-es években jelentek meg Magyarországon.
Az egész pünkösdi mozgalom kialakulásában, elterjedésében a Szentlélek igazolta, hogy “ott fú, ahol akar”. Még a XIX. század végén történt, hogy Elena Guerra nővérnek a pápához intézett levelei hatására XIII. Leó a Szentlélekhez való ünnepélyes kilenced imádkozására hívott fel a hívekhez intézett körlevelében (“Provida Matris Caritate”), majd kiadta a Szentlélekről szóló enciklikáját (“Divinum Illud Munus”) és 1901. január 1-én, újév napján ünnepélyesen elimádkozta a “Jöjj Szentlélek Úristen” himnuszt. Ugyanezen a napon valahol messze Rómától, az Egyesült Államokbeli Topekában egy protestáns istentiszteleten a lelkész kézrátétellel végzett imája alkalmával egy asszony addig ismeretlen nyelven kezdett imádkozni, megkapva ezzel a nyelvek adományát, amelyet több hívőnek a Szentlélek-keresztségben való részesülése követett. 1906-ban Los Angelesből, az Asuza Streeten lévő imaházból indult el hasonló pünkösdi ébredési hullám az istenélmény újszerű kísérőjelenségeivel(megtérések, gyógyulások), elterjedve az Egyesült Államok protestáns felekezeteiben (klasszikus pentekosztalizmus).

Az új vallási jelenséggel szemben kialakuló ellenállás miatt a felekezetekből kivált hívőkből alakultak meg az első pünkösdi gyülekezetek. A század közepén megindult második nagy ébredési hullám idején azonban egyre többen igyekeztek megmaradni saját egyházaikban, s ott megosztani tapasztalataikat (új pentekosztalizmus) .

A katolikus karizmatikus megújulás előzményének részben XXIII. János pápának a zsinat idején mondott imáját tekintik: “Újítsd meg csodáidat napjainkban, mint egy új Pünkösdöt!”

Az Egyesült Államokban már a zsinati reformhangulat miatt is aktivizálódott egyes katolikus közösségek tagjai (pl. Cursillio) egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottak a Lélek újszerű kiáradása iránt. Más felekezetek tagjainak személyes beszámolója, s egy-egy kézről-kézre járó könyv (Sherrill: “Más nyelveken szólnak”; David Wilkerson: “Kereszt az aszfaltdzsungelben” című, a témában immár klasszikusnak számító írások) elolvasása után következett be 1967-ben Pittsburgh-ben (Pennsylvania, USA) a “katolikus áttörés”, mikor is a pittsburghi katolikus Duquesne-i Egyetem néhány tanára és diákja lelkigyakorlatra vonult el, hogy intenzív imában kérjék a Szentlélek segítségét hitéletük megújításában. A Szentlélek válaszolt, s a lelkigyakorlat három napja alapvetően változtatta meg legtöbbjük életét. A kápolnában történt imádság közben leszállt rájuk a Lélek, mint az apostolokra annak idején az első Pünkösdkor. Egyesek hatalmas békét, mások az isteni szeretetet érezték meg, voltak, akik sírtak örömükben, s voltak, akikből addig általuk nem ismert nyelven tört fel a hála és a spontán dicsőítés, egyesek fizikálisan tapasztalták meg Isten erejét. Az új mozgalom futótűzként terjedt szét Amerikában, majd megjelent az európai katolikusok között is, többek között Magyarországon.

Világviszonylatban a karizmatikusok száma ma már 100 millió fölé emelkedett (katolikusok 10%-a) . A katolikus karizmatikus közösségek nemzetközi koordináló irodája és bizottsága Rómában működik (ICCRS).

VI. Pál pápa a zsinat egyik vezetőjét, a belga Suenens bíborost bízta meg a karizmatikus közösségek koordinálásával. Suenens szerint “a karizmatikus megújulás nem is annyira mozgalom, mint inkább magának a Szentléleknek a mozgása, amely minden keresztényt megérinthet, legyen az világi, vagy a klérus tagja”.

Az 1975-ös szentév alkalmából Rómában rendezett karizmatikus nemzetközi konferencián, VI. Pál pápa az egyház nagy lehetőségének nevezte a megújulást: “Meg kell újítani a világot, visszakell adnia a lelkiséget, a vallásosságot, meg kell nyitnia a zárt ajkat, hogy az újra imádkozzon, dalokat és himnuszokat énekeljen, örvendezzen és tanúságot tegyen Krisztusról!

Az 1976-os philadelphiai eucharisztikus kongresszusról, ahol Suenens és Hume bíborosok és ötven püspök vezetésével 25000 karizmatikus hívő vett részt, a jelen lévő Gál Ferenc teológus professzor a következőképpen emlékezik: “A két és fél órás liturgia a maga összeszedettségével, vidámságával és lelkesedésével valóban megmutatta, hogy a találkozó célja ez volt: ťDicsőítsük az UratŤ.”

II. János Pál pápa szerint “a mozgalomból sugárzó életerő és a jó gyümölcsök arról tanúskodnak, hogy valóban jelen van és működik a Szentlélek az Egyházban” (Róma, 1987). Ratzinger bíboros pedig kijelentette, hogy reménység ez, az idők pozitív jele, Isten korunknak szánt ajándéka. Az ima gazdagságának és örömének felfedezése a teóriákkal és a megmerevedett gyakorlattal szemben.
Yves Congar szerint a megújulás nagy előnye, hogy a Szentlélekkel telt hívők spontán, önkéntes közösségeiben az az erő éled újra, amelyre az egyháznak egy megváltozott korban nagy szüksége van.

A karizmatikus alapélmény az, amiben az apostolok is részesültek az első pünkösdkor, mikor leszállt rájuk a Szentlélek, s ők erőt, bátorságot kaptak, hogy hitelesen tanúságot tegyenek a feltámadott Megváltó Jézus Krisztusról (ApCsel 2. fejezet). A Lélek kiáradásakor határtalan béke és öröm tölti el az embert, közvetlenül megtapasztalva Isten jelenlétét. Ezt a Bibliából ismert élményt sokan a bérmáláskor megkapott kegyelem megújulásaként is értelmezik: “Ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni” – ígérte a pünkösdi események előtt Jézus tanítványainak. Karl Rahner teológus szerint a Szentírás és a hagyomány alapján is létezik a Lélek közvetlen megtapasztalásának lehetősége. A karizmatikus szerzők pedig hangsúlyozzák, hogy ez, ha más-más korban különböző mértékben is, de mindig jelen volt az Egyházban.

Az Istennel való személyes találkozás következtében sok katolikusnak újult meg a hite, vagy eltávolodott hívő tért vissza a templomba újra felfedezve a szentségek és a közösség értékeit. Hitetlenek, közömbösök tértek meg rövid időn belül, megtapasztalva, hogy Isten valóban él. Közbenjáró imára betegek gyógyultak meg visszafordíthatatlannak tűnő betegségekből. A Jézus Krisztus mellett való tudatos döntés a szentgyónás értékének felfedezésével párosult. A beszámolók szerint újra megelevenedik a Szentírás, hiszen tapasztalatok igazolják azt, amit Jézus ígért az Őt követőkkel kapcsolatban (csodás jelek, gyógyulások Mk 16,17) . Érthetővé és követhetőkké válnak az addig annyiszor hallott szentírási idézetek. Az Istennel való találkozás hatása óhatatlanul kisugárzik a hétköznapi életre is, megmutatva a Lélek gyümölcseit, amelyek a szeretet, öröm, béke, szelídség (Gal 5,22). Rengeteg azoknak a tanúságoknak a száma, ami az emberi kapcsolatok (például házasság) rendeződéséről és az emberek közötti megbékélésről szólnak.

A karizmatikus közösségekben nagy hangsúlyt fektetnek a Lélek adományaira, azok használatára. A nyelveken való ima a kívülálló számára a legszembetűnőbb jelenség. “Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,4). Ebben az imaformában az Isten iránti hála és dicsőítés jut különleges módon kifejezésre. Hasonlóan gyakori a prófétálás is, amire Pál apostol is buzdít: “Törekedjetek a szeretetre. Keressétek buzgón a lelki ajándékokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok” (1Kor 14,3). A prófécia Isten gondolatainak kimondása (R. Grandis teológus szerint), mellyel Isten közli szeretetét az egyház és az emberek épülésére, vigasztalására és buzdítására (1Kor 14,5).

Az Istenbe vetett bizalom egyik kifejezése a közösségekben a betegségek konkrét gyógyulásáért való közbenjáró ima. “Hirdessétek Isten országát, és gyógyítsátok meg a betegeket” – mondja Jézus az apostoloknak (Lk 9;2). E sorok írója tanúja volt Linzben (több ezer ember jelenlétében) Emiliano Tardif szerzetes atya gyógyító istentiszteletein a több tucatnyi gyógyulásnak, ami ott rögtön imádság hatására történt. Az Istennel való találkozások eseményeiről evangelizációs alkalmakkor számolnak be a hívők, ami egy nagy lehetőség a belterjessé válás elkerülésére. A Lélek munkájának meg is vannak a gyümölcsei. A megújulás imacsoportjai a világ minden táján a legkülönbözőbb közösségi és szolgálati formákban újították meg az egyház belső életét (miközben a karizmatikusoknak is sokat kellett tanulniuk!). Egyesek a plébánia keretein belül alakítottak imacsoportokat, s szervezték meg a gyarapodó hívők számára a katekézist (Anglia) .

A lelkigyakorlatok, evangelizációs és gyógyító alkalmak mellett Isten elképesztően sajátos utakat is mutatott, mint El Pasoban (Texas, USA), Rick Thomas jezsuita atyának. Ő a legszegényebbek, a szeméttelepen élő koldusok között kezdett evangelizálni. A Lélek kiáradt, a koldusok megtértek, az Evangélium összes csodája megtörtént a halott feltámadást is beleértve (lásd a híres teológus, R. Laurentin: Csodák El Pasóban című könyvét). A világiak munkája mellett szerzetes közösségek is létrejöttek, mint a Nyolc Boldogság Közösség, amely sok országban, így hazánkban is, alapított házakat. Medjugorjéban, Mária jelenéseitől nem messze a súlyos kábítószerfüggő fiatalok számára rendeztek be és vezetnek otthont.

Magyarországon a hetvenes években alakultak meg az első közösségek. A legjelentősebbek közül az Emmanuel és Emmausz közösség lelkigyakorlatokat, szemináriumokat szervez, kórházlátogatást, börtönszolgálatot végez. A Hét Láng Szövetség az elmélyültebb imára helyezi a hangsúlyt, míg az ökumenizmusra is nyitott Új Jeruzsálem Közösség nyilvános evangelizációkat rendez. A Nyolc Boldogság szerzetesközösség lelkigyakorlatos házaiban fogadja az érdeklődőket (Botfa, Homokkomárom) . A közös imádság, liturgia és ünnepség szép példája az évente megrendezésre kerülő Országos Karizmatikus Találkozó. A megújulás eseményeiről, életéről a Marana Tha című lapjukból értesülhetünk.

A karizmatikus összejövetelek, istentiszteletek újszerű imastílusa (például taps, felemelt kezek), az érzelmek katolikus körökben szokatlannak, idegennek tűnő megnyilvánulásai – érthető módon – főleg kezdetben sokakat óvatosságra, kritikára ösztönzött vagy egészen egyszerűen zavart. Eleinte ez a jelenség a protestáns szabadegyházakban tűnt fel, ezért vezető egyházi körökben a katolicitás kérdését is felvetette. Egyesek az érzelmek túltengésétől tartottak, másokat éppen a mozgalom gyermekbetegségei ábrándítottak ki. Az elismerő szavak mellett a főpásztorok az Egyházzal való egységre is figyelmeztettek.

Yves Congar amellett, hogy óvott a karizmák látványos megnyilvánulásokra való leszűkítésétől, fontosnak tartotta, hogy az egyénileg megújult hívek ne elkülönülve, hanem az egyház “intézményes” részével együtt, mintegy összefonódva dolgozzanak, ami növeli a közös hit erejét.

Ratzinger boros szerint figyelni kell az egyensúlyra, vagyis a helyes irány megőrzésére az intézmény és karizma, az egyetemes egyház hite és a személyes tapasztalat között.

Ugyanakkor kétségtelenül a mozgalom erőssége a közvetlenség, élményszerűség, készség a tanúságtételre, a hit és imádság sajátos megragadása, amely nagyon sok embert vezetett már Istenhez, vissza egyházához. A megtett út, a fejlődés tapasztalatait összegezve állapította meg Katona István atya, az Emmausz közösség vezetője, hogy az elmúlt évek nagy tanulsága, hogy az élményhez és az örömhöz az önmegtagadás is hozzátartozik a lelki növekedés érdekében. Kereszt nélkül nincs előrelépés, megújulás. Ez összhangban van a nemzetközi irányokkal is, hiszen egyre nagyobb hangsúly kerül az istentiszteleteken a belső gyógyulásra, az ima esetében pedig a csendes, belső elmélyülésre is, ami az összeszedettségre, jellemfejlődésre ad lehetőséget.

A személyes megtapasztalás mellett egyre több szó esik az Egyház nagy szentjeinek, lelki mestereinek példáiról, mint például Loyolai Szent Ignác, Szienai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz, Szalézi Szent Ferenc, Bosco Szent János; Keresztes Szent János, Viennay Szent János. Pünkösd ünnepén hálásak lehetünk a Léleknek egyházunk gazdagságáért, sokszínűségéért. Mindnyájunk számára “örömhír”, hogy ma is bizalommal fordulhatunk Istenhez, aki megerősíthet minket jelekkel, csodákkal, amire nekünk földi zarándokutunkat járó embereknek olykor igen nagy szükségünk van.

(Marana Tha, 2002. május-június)

Létrehozva 2011. május 18.