“Mert éppenúgy kínálja áldását a vénkor, mint a boldog ifjúság: Ahogy sötétül alkonyat, ég csillagokkal megtelik, miket nem lát a nap.” (Henry Wadsworth Longfellow)

Kezdő imádság

Istenem, a Te Fiad nem öregedett meg, így nem taníthat minket az öregedésről. Vagy mégis? Mit taníthat Jézus megváltó halála – korai halála – az előre haladott korról, egyedül létről, köszvényről, romló látásról, emelkedő árakról, alacsony nyugdíjról és a bizonytalanságok áradatáról, amelyek minden évben magasabbra csapnak fölöttünk? Annak ellenére, hogy Jézus nem öregedett meg, Jézus utolsó órái fontos és megrendítő tanulsággal szolgálnak nekem.

Szenvedése és halála – melyekről ezekben a stációkban megemlékezünk – mindenek előtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minőségével mérjük. Azért imádkozom most ezeket a stációkat, Istenem, mert hiszem, hogy Jézus meg fogja világosítani nekem, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, optimizmussal és kitartó reménnyel megöregedni. Mint ahogy Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet példája mutatja, az öregség nemcsak a hanyatlás, hanem a beteljesülés és további küzdelmek kora is. Életem minden napjában Jézus kínszenvedéséből és halálából fogok vigaszt meríteni. Ámen.

I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

Pilátus ítélete mélységes sebet ütött Jézus lelkén: kereszt általi halál, a közönséges bűnözők sorsa. Mindössze néhány órával korábban, a Getszemáni kert magányában, Jézus feltétel nélkül alávetette magát az Atya akaratának. “Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,42) Félelemmel telve, de nyugodtan vette tudomásul az ítéletet, amivel beteljesítette küldetését.

Elmélkedés

Sok ember úgy tekinti az öregkort, mint valami büntetést, de úgy érzi, hogy még mindig a kisebbik rossz a másik lehetőséghez képest. Az öregedést nem könnyű elfogadni, főleg ha nem az élet természetes velejárójának, hanem végleges használhatatlanságra és abszurditásra való ítéletnek tekintik. Nem tudják, hogy minden teremtmény – legyen az csillag, hattyú vagy éppen csúszómászó – születik, felnő, megöregszik és maghal. Nem úgy nézik az öregkort, mint a további gazdagodás lehetőségét, hanem mint az élet olyan kellemetlen szakaszát, amit el kell tűrniük.

Könyörgés

Istenem, kegyelmed nyissa föl szememet, hogy meglássam az öregkor igazi értelmét. Fogadjam el jókedvvel mint természetes állapotot, mint lehetőséget a bölcsességben és kegyelemben való növekedésre, ne pedig vétkeimért rám mért büntetést. Ámen.

II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

A Getszemáni kertben átélt félelem valósággá válik, ahogy Jézus sebző vállaira teszik a keresztfát. Ami eddig csak félelem volt, az most valódi fájdalom. E teher ugyanakkor jelzi a keresztre feszítés elkerülhetetlenségét is. A Jézus jövendő sorsával kapcsolatos minden előérzet a következő néhány óra folyamán rideg valósággá válik. Jézus ellenkezés nélkül fogadja keresztre feszítésének minden lépését. Szeretettől és fájdalomtól feszülő szíve nyitott mindenki számára, aki követi Őt a Kálvária felé vezető úton.

Elmélkedés

Jézussal ellentétben, mi nem életünk egy meghatározott pontján lépünk az öregkorba. Az élettempó lassulása, az erősebb szemüveg, a különféle testi fájdalmak, a barátok és a függetlenség elvesztése nem hirtelen, hanem fokozatosan történik és kinek-kinek több vagy kevesebb megpróbáltatással jár. Ezért igen fontos, hogy éveink múlásával elménk és szívünk készen álljon az öregkor velejáróira: az elégedettség és az öröm mellett a szívfájdalmakat és a szenvedéseket is el tudjuk fogadni. Az öregkor bölcsessége segít, hogy bizalommal tekintsünk a jövőre.

Könyörgés

Istenem, Jézus nevében add meg nekem a kegyelmet, hogy elfogadjam koromat. Segíts, hogy megértsem öreg éveim rendeltetését, hogy szembe tudjak nézni helyzetemmel és a lehető legjobban használjam őket. Könyörületes Atyám, ezek az évek jelentik az utat, melyet számomra kijelöltél, hogy Hozzád juthassak. Ámen.

III. állomás: Jézus először esik el a kereszttel

Valahányszor a meggyengült, fáradt Jézus porba esését látjuk, mindig a keresztfa súlyára, az esés fájdalmára, az újabb sebekre gondolunk. Valójában az esés utáni felállás volt a sokkal nehezebb és fájdalmasabb. A katonák nógatása, ostorcsapásai egyedül nem volt elég ahhoz, hogy Jézus föl tudja venni keresztjét és folytassa útját a Kálvária felé; saját lelki ereje, egyénisége és motivációja kellett.

Elmélkedés

Nem sok ember képes előrehaladott éveit a megújulás és az alkotás idejének tekinteni, inkább a testi-lelki összeomlás éveinek. Valójában annak ellenére, hogy az öregek gyakran “eleshetnek”, sok alkalmuk van arra, hogy “újra felálljanak” és folytassák tevékeny életüket. Az ember nem nyughat bele, hogy idősebb korban már semmi jelentékeny nem történhet az életében. Egyik nap sem lehet olyan, hogy majd csak “eltelik” valahogy. Mindennap valami újba pillanthatunk be, személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, alkotó tevékenységet folytathatunk, bölcsességünket gyarapíthatjuk, lelkiségünket gazdagíthatjuk.

Könyörgés

Istenem, add, hogy kegyelmed által szabaduljak kedvtelenségemtől, ami sokszor eluralkodik rajtam. Segíts, hogy minden napot, mit még adsz, hálás várakozással és megújulással éljek meg, hogy Veled szeressek, alkossak, elmélkedjem, társalogjak és tanuljak. Ámen.

IV. állomás: Jézus szent anyjával találkozik

Az a szívszorító pillanat, amikor Mária szeme találkozik a fiáéval, Jézus szenvedésének része. Mária nemsokára fia halálát fogja siratni, de ez a pillanat most Krisztus bánata. Egyik követője elárulta, egy másik megtagadta, a többi pedig – épp amikor legnagyobb szüksége volt – elhagyta Őt. Jézus egyedül maradt, csak Mária és János tartott ki mellette.

Elmélkedés

Tudjuk, hogy az öregség egyik legszomorúbb része hozzátartozóink elvesztése és az ezt követő magányosság. Meghalnak szüleink, házastársunk, testvéreink, talán még gyerekeink is – ami tán a legkegyetlenebb veszteség, mivel olyan váratlan és “természetellenes” – aztán barátaink és ismerőseink. Emlékeink egyre fontosabbakká válnak és napjaink egyre nagyobb részét töltik ki, ahogy – már csak ezen a módon – próbálunk ragaszkodni szeretteinkhez. Vannak idők, amikor csak Isten jelenléte ad vigasztalást és annak a várása, amit Mórus Tamás így fejez ki lányának: “Majd találkozunk a mennyei boldogságban.”

Könyörgés

Istenem, tudom, hogy Te velem vagy, amikor szenvedek a magánytól, mint ahogy Jézussal is ott voltál amikor kínszenvedésében egyedül maradt. Erősíts meg engem abban a tudatban, hogy Te hű vagy hozzám és velem vagy mindörökké. Ámen.

V. állomás: Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét

“Miért éppen én?” – hallotta Jézus a tömegből jövő tiltakozás bosszús szavait. Fájdalmai közepette nem is figyelt rájuk, csak amikor a katonák odavezették Simont. Akkor megértette őket. A szűk utcán arrajáró Simont először a falhoz szorították, hogy utat biztosítsanak a tántorgó Jézusnak és az Őt kísérő katonáknak. Aztán az egyik katona kényszerítette Simont, hogy az elítéltet segítse. “Miért éppen engem választottak erre a megaláztatásra? Miért nem valaki mást? Ez nem igazságos!” – tiltakozott Simon. Jézus megértette, mi játszódott le Simonban, amikor az vállára vette a keresztet.

Elmélkedés

A saját balszerencsénk elleni ágálás nem szűnik éveink múlásával. Megnövekedett élettapasztalatunk és bölcsességünk ellenére is felháborodással kérdezzük: “Miért éppen én?” – amikor eltörjük csípőnket vagy hályogos lesz szemünk. Szegény Simonnak több oka volt a panaszkodásra: őt véletlenül választották ki a tömegből. A legtöbb problémánk az öregkor természetes velejárója. De még akkor is, amikor teljesen véletlennek tűnnek és azt kérdezgetjük: “Miért éppen én?”, akkor is le kell küzdenünk őket és el kell viselni az elviselhetetlent, ha ez a sorsunk. Jézus nagyon jól ismeri érzéseinket, amikor tiltakozni akarunk: “Ez nem méltányos!”

Könyörgés

A Te vigaszodért imádkozom, Istenem! Vigasztalj meg bánatomban, csalódottságomban, főleg pedig akkor, amikor fájdalmamat igazságtalannak érzem és “ok nélkül” kell szenvednem. Őszintén szólva, nem tudom, mi mást tehetsz értem, mint azt, hogy eltöltesz engem közelséged bátorító érzésével. Ámen.

VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Nem sok barátja maradt Jézussal csütörtök esti elfogatása után. Hol vannak azok, akik pár napja még ünnepelték Őt és pálmaágakat szórtak lába elé? Amikor könnyebb – és biztonságosabb – volt Jézust fel nem ismerni és nem törődni Vele, Veronika kivált a tömegből és letörölte Jézus arcát. Kendője hűsítette, vagy csípte Jézus felsebzett bőrét? Akárhogy is, Jézus Veronika könyörületes szívét látta, és hálás volt érte.

Elmélkedés

Az ember másokra utaltsága életkorával együtt nő. Az idősebbek egyre több segítséget kapnak: elsegítik őket az orvoshoz, meglátogatják őket, szükségleteikről érdeklődnek, olvasnivalót visznek nekik, stb. A gyerekek, rokonok, szomszédok egyre inkább az öregek gondozóivá válnak. Néha a gyerekek válnak szülőkké és áldozatos lélekkel gondozzák szüleiket. Az öregek nem minden segítő kezet fogadnak örömmel és nem is minden segítség igazi segítség. De milyen jól esik elfogadni vagy éppen barátságosan, a másik megbántása nélkül visszautasítani a felajánlott segítséget és tapintatosan, de nyíltan beszélni szükségleteinkről. Jézushoz hasonlóan, nekünk is segítő embertársunk szívét kell látnunk.

Könyörgés

Istenem, egész életemben azt tanultam, hogyan adjak, nem azt, hogyan kapjak. Öreg koromban most talán azt kell megtanulnom, hogyan tudjam a segítséget jó szívvel elfogadni. Nyisd meg a szívemet ne csak a Te ajándékaid felé, hanem azok ajándékai – és jószándéka – felé is, akik engem ápolnak és gondoznak. Ámen.

VII. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel

Milyen természetes lenne, ha Jézus elmerülne saját szenvedésében és félelmében, amikor másodszor is elesik a kereszt súlya alatt az utca csődületében! “Kit érdekel Simeon, Veronika – akik segítettek nekem, de még saját anyám is? Csak a fájdalmamra és a magamra maradottság szívszaggató érzésére tudok most gondolni.” Minden lépéssel és botlással nő Jézus kísértése, hogy csak ő a fontos, csak őneki van igazán fájdalma és problémája.

Elmélkedés

Milyen természetes – és mennyire emberi – csak magunkkal foglalkozni, amikor tudatunkat problémáink és testi fájdalmaink töltik be. El vagyunk foglalva fájós derekunkkal, vagy magányosságunkkal és elmulasztjuk meglátogatni most megözvegyült ismerősünket. Duzzogunk egy unoka nyers megjegyzésén és elfelejtkezünk a szomszéddal tervezett bevásárlásról. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a mások bánatával és fájdalmával való törődésünk segít kilépni a saját szenvedésünk szűk világából. Öreg éveink terhét enyhítjük, ha mások terhéből is veszünk magunkra. Gondolt Jézus másokra is saját szenvedései közepette?

Könyörgés

Istenem, sose foglalkozzam annyira csak a magam problémáival, hogy vak és érzéketlen legyek a mások bajai iránt. Segíts, hogy könyörületes legyek a szükségben levőkhöz, ahogy Jézus tette kínszenvedése idején is. Ámen.

VIII. állomás: Jézus szól a siránkozó asszonyokhoz

Néhány asszony követte a botladozó, kínlódó Jézust, ahogy a menet lassan haladt a Kálvária felé. Hivatásos siratóasszonyok voltak. Az elítéltet próbálták vigasztalni és – ahogy a hagyomány tartja – kábító italt is kínáltak Neki, hogy tompítsák a keresztrefeszítés fájdalmait. Jézus elfogadta vigasztaló szavaikat, de, feltételezzük, az italt nem. Mennyire kifejezi az a pohár e menet iszonyatos célját! Még a Krisztus vállaira nehezedő keresztfánál is jobban szimbolizálja a közeledő keresztrefeszítést, az elkerülhetetlen véget.

Elmélkedés

Nem akarjuk-e elhitetni magunkkal, hogy bizonyos kellemetlen események nem fognak bekövetkezni? Vagy hogy olyan távoliak, hogy nem is válhatnak valóra? A fiatal halhatatlannak hiszi magát, nem is gondol arra, hogy megöregedhet… mindaddig, amíg az évek során valami történik – talán valami egészen jelentéktelen esemény – ami ráébreszti a rideg valóságra: az öregedés és halál minden élet velejárója. Nincs kivétel. Egy elejtett megjegyzés az ősz hajszálak gyarapodásáról, a rendőrök feltűnő fiatalsága, az egykor könnyedén végzett tevékenységek megnehezedése… Valami történik és ami eddig lehetetlennek tűnt, most már valóság: öregszünk. Ezzel szembe kell néznünk, mikor életünkben elérjük ezt a fordulópontot és Jézushoz hasonlóan folytatnunk kell utunkat a végcélunk felé.

Könyörgés

Istenem, add, hogy kegyelmedből lelkesedéssel fogadjam el az öregedés tényét. Az én “kábítószerem” a te közelséged legyen, hogy öreg éveimet szeretettel, türelemmel és tevékenyen élhessem végig. Ámen.

IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Már a keresztrefeszítés helyén, testileg és lelkileg egyaránt kimerülten, Jézus újra elesik. A földön fekve még megpihenhet egy pillanatig mielőtt újra föl kell állnia és szembe kell néznie a kalapáccsal és a szögekkel. Gondol-e most Jézus azokra az esetekre, amikor szintén fel kellett állnia bukások, csalódások után, amikor kísértést érzett, hogy küldetését feladja? Gondol-e a kihagyott lehetőségekre? Bánja-e a kimondatlan szavakat? Sajnálja-e azokat, akik nem hallgattak szavaira? A múlt most már nem számít. Jézus föláll újra, hogy szembenézzen a jelennel.

Elmélkedés

Az idősek látják múltjuk minden hibáját. Nemcsak a bűnöket, hanem minden ballépést is: a rosszul választott karriert, az elhibázott házasságot, az elhamarkodott üzleti döntést, a megszakadt kapcsolatokat, a bántó szavakat, a megvalósulatlan elhatározásokat. De visszatekintve az évtizedekre, mit számítanak azok a tévedések, hibák? Mi értelme van ma már ezeken töprengeni, tépelődni és a fejünket csóválni? “Bárcsak…!” Meg kell ezeket a hibákat bocsátanunk magunknak egész hátralevő életünkre. Ki kell szabadítanunk magunkat a múltunkból és a jelennel kell törődnünk. Gondolhatunk a “bárcsakokra”, de nem szabad, hogy elemésszenek minket.

Könyörgés

Istenem, tudom, hogy Te megbocsátod bűneimet. Kegyelmed által segíts, hogy én is megbocsássam azokat magamnak és túltegyem magam az egész életemet végigkísérő hibáimon. Segíts, hogy elszakadjak múltamtól és, Jézus mintájára, az előttem álló feladatokkal foglalkozzam: a te akaratodat teljesítsem a hátralevő életem minden napján. Ámen.

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

Jézustól elveszik utolsó földi “értékeit” is. A városkapunál fekvő alacsony dombon ott áll Jézus a világ előtt ruhátlanul, ahogy a katonák leveszik Róla köpenyét, hogy a keresztrefeszítéshez előkészítsék. Ereje elhagyta, elvesztette szabadságát, tanítványait, most pedig még ruháját is elveszik. Igaz, hogy most már annyija sincs, hogy testét betakarja, de megőrzi higgadtságát és méltóságát. Kínzása és lealacsonyítása közepette tisztán látjuk, hogy az igazi értéke és méltósága abból származik, hogy ki Ô és nem abból, hogy mije van.

Elmélkedés

Öreg korunkban, amikor nyugdíjunk alig emelkedik – viszont a lakbér, élelmiszer, utazás, orvosi költségek igen -, bizonyára érezzük a pénzszűke gyötrelmeit és nagyra értékeljük az anyagi biztonságot. Tisztességes lakásra, elegendő álelemre, kis szórakozásra, megbízható orvosi ellátásra és valami kis tartalékra van szükségünk, de ha elgondolkodunk azon, hogy Jézusnak semmije sem maradt, rá kell döbbennünk, hogy a mi értékünket sem az szabja meg, mink van, hanem, hogy milyen emberek vagyunk. Ahogy megtanulunk kevesebből is “kijönni”, talán megértjük miért használták a rómaiak a poggyászukra az “impedimenta” (előrejutást gátló) kifejezést. Amit birtoklunk, annak segítenie kell célunk elérésében, nem akadályoznia.

Könyörgés

Istenem, add kegyelmedet, hogy földi javaim Hozzád segítsenek és ne akadályozzanak mint valami fölösleges poggyász. Mint Jézus, ruhátlanul állok Előtted és te látod valódi énemet függetlenül földi javaimtól. Ámen.

XI. állomás: Jézust keresztre feszítik

Jézus testét – két bűnözőével együtt – délben szögezték keresztre. A kín, a szomjúság, a vérveszteség és a fuldoklás közepette Jézusnak hallania kellett hóhérainak gúnyolódását: “Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja.” (Mt 27,43)

Elmélkedés

Egy Isten szeretetébe vetett hittel eltöltött élet után is gyakran gondoljuk, hogy Isten majd meg fog minket szabadítani a veszteségektől és fájdalmaktól, amik az öreg kor elkerülhetetlen velejárói. Azt várjuk Istentől, legalábbis burkoltan, hogy kíméljen meg bennünket a barátok elvesztésétől, egészségünk romlásától, a társaság hiányától, a mellőztetéstől. Most sem könnyebb megértenünk, mint fiatal korunkban, hogy Isten végül is meg fog minket menteni, de nem ezektől a veszteségektől és fájdalmaktól, hanem éppen azok által. Isten velünk marad ahogy öregszünk, de nem fog megkímélni bennünket az öregedés természetes hatásaitól. Jézussal együtt bízunk, hogy az Atya velünk lesz ahogy a keresztünkön függünk és a végén magához ölel bennünket.

Könyörgés

Istenem, bízom Benned, hogy velem leszel gyöngülő éveimben ugyanúgy, ahogy Jézussal is ott voltál a kereszten. Segítsen kegyelmed, hogy hátralevő éveimet úgy éljem, mintha minden rajtam, de úgy higgyek és imádkozzam, mintha minden Rajtad múlna. Ámen.

XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

Jézus földi élete megszakadt a keresztfán. Mit gondolhatott Mária és a többiek, amikor Jézus megadta magát az elkerülhetetlennek? Ez a pillanat Jézus szeretettel teli, hithű, fegyelmezett, tiszta, önfeláldozó életének a vége volt. Mi lett volna, ha Krisztus nem most halt volna meg, hanem még tanított, gyógyított és szeretett volna ötven évig és aztán feszítették volna keresztre? Bizonyára Mária, a tanítványok és a mi életünk is sokkal gazdagabb lett volna. Mi lett volna?… De fogadjuk el azt, amit Isten rendelt.

Elmélkedés

Ismerőseink halála mindig nagy hatással van ránk: szegényebbek leszünk általa. A veszteség még súlyosabb, ha munkatársunk, barátunk vagy családtagunk távozik el. Ahogy öregszünk, egyre többet veszítünk el azok közül, akik körülöttünk élnek és életünket betöltik. “Ha a férjem (feleségem, testvérem, barátom) nem halt volna meg…!” Nem akarjuk elfogadni halálukat és ezzel magyarázzuk balsorsunkat. A világunk egyre szűkebbé és magányosabbá válik és nekünk csak a hitünk segít, hogy elfogadjuk Isten számunkra készített tervét.

Könyörgés

Köszönöm Neked, Istenem, akiket adtál nekem, hogy gazdagabbá tegyék életemet. Részesíts abban a kegyelemben, hogy el tudjam fogadni a távozásukat. Igaz, hogy én magam szegényebb lettem halálukkal, de örülök, hogy Veled lehetnek és szeretettel emlékszem rájuk. Ámen.

XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

“Bevégeztetett” – mondta Jézus a kereszten. Most holtan nyugszik Mária karjaiban. Ezt a drámai képet örökítette meg és tette halhatatlanná evangéliumában Szent János és később márvány Pietajában Michelangelo. Jézus élete végetért. Isten földi megtestesítője volt három évtizedig kortársai számára, az azóta eltelt évszázadokban pedig milliók számára. Ahogy Ő mondta: “Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9) Jézus mintaszerű életével mindannyiunk életét befolyásolta és áldott hatását itt hagyta a világra mindörökké.

Elmélkedés

Mindnyájan vágyunk arra, hogy hasznosak legyünk még idősebb éveinkben is. Sőt, ahogy a rendelkezésünkre álló idő egyre rövidül, még hevesebb a vágyunk, hogy hasznos dolgokat vigyünk végbe. De szívünk mélyén szeretnénk azt is hinni, hogy életünk egészen az elejétől fogva hasznos és gyümölcsöző volt, hogy jó hatással voltunk másokra, hogy általunk több most a szeretet a világban és hogy – bizonyos fokig – mi is az emberi élet mintaképe lettünk. Az a legfontosabb, hogy amikor eljön az idő és azt kell mondanunk: “bevégeztetett”, akkor visszanézve egész életünkre, helyeslőn bólinthassunk rá.

Könyörgés

Istenem, köszönöm, hogy a Te eszközöd lehettem és életem során valami jót cselekedhettem. Add, hogy kegyelmedből továbbra is használhassam elmémet, erőmet, tehetségemet és vágyaimat a Te céljaid szerint. Ámen.

XIV. állomás: Jézus holttestét sírba teszik

Jézus holttestét levették a Kálvária keresztjéről és egy sziklába vájt sírba helyezték. A segítők között volt Nikodémus, a farizeus, aki néhány évvel azelőtt egy este titkon beszélgetett Jézussal tanításáról és csodáiról. Jézus beszélt “mennybe való felemelkedéséről” (Jn 3,13). Értette Nikodémus, hogy az kapcsolatban van Krisztus keresztre való “felemelkedésével”? Jézus élettelen testét nézvén visszaemlékezett-e arra, hogy Jézus beszélt a feltámadásról? Hitte-e most Nikodémus, hogy az valóban bekövetkezhet?

Elmélkedés

Ahogy öregszünk, felismerjük saját halandóságunk tényét. Még ha nem is jár a halál állandóan az eszünkben, szép lassan elfogadjuk. Jézus holttestét nézzük, mint Nikodémus, és kérdezzük: Új életre kelt-e Jézus? Az Ô feltámadásában gyökerező hitünk nemcsak saját halálunkat fogadja el, hanem várja föltámadásunkat is. Mi is “felemeltetünk” a keresztre, a mindennapi kudarcok, elválások, csalódások keresztjére, de hisszük, hogy Jézussal együtt mi is új életre támadunk. A végső győzelembe vetett hitünk elhomályosítja hátralevő éveink minden örömét és bánatát.

Könyörgés

Istenem, töltsd meg létemet a Hozzád-tartozás hitével. Add, hogy kegyelmedből a hit embere lehessek. Higgyek abban, hogy Te már most, életemben is, állandóan velem vagy és aztán a Krisztussal együtt elszenvedett halálom és az Általa elnyert feltámadás dicsőségében örökké velem maradsz. Ámen.

Záróima

Istenem, járom saját keresztutamon a Tőled kapott éveimmel. Add, hogy kegyelmedből minden egyes nap a további szeretet és tevékenység forrása legyen, és add, hogy érezzem a Te jelenlétedet, amikor rámnehezedik az öregedés súlya. Részesíts kegyelmedben, hogy szívem nyitva álljon a Te – számomra néha ismeretlen – utaid felé és fölülemelkedjem mostani és egykori hibáimon. Add, hogy kegyelmedből megértsem: Te nem földi javaim alapján ítélsz, hanem, hogy milyen ember vagyok. Engedd meglátnom, kegyelmed által, hogy hátralevő éveim gazdagságát hitem erőssége biztosítja. Istenem, add Jézus kínszenvedése és halála által a fölismerést, hogy mind a gyarapodás, mind a fogyás, melyet utolsó éveimben megélek, Hozzád fog vezetni. Tudom és hiszem, hogy Jézushoz hasonlóan saját keresztutam meg fogja hozni feltámadásomat és életem Veled való örök beteljesülését. Ámen.

Forrás: plebania.net

Létrehozva 2021. február 25.