Brandmüller, Burke, Caffarra és Meisner bíborosok 2016 szeptemberében nyílt levélben kérték Ferenc pápát, hogy tisztázza a családról szóló tanításának bizonyos félreérthető pontjait. 2019 áprilisában világos válasz érkezett – Benedek emeritus pápától.

XVI. Benedek áprilisban közzétett írásában (Az Egyház és a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrány I. rész,  II–III. rész) egyértelmű válaszok olvashatók a „dubia”-bíborosok által megfogalmazott kérdésekre is. Öt kérdés, öt válasz:

1. dubium: „Azt kérdezzük, hogy az Amoris Laetitia 300-305. pontja szerint immár lehetséges-e a kiengesztelődés szentségében feloldozást adni és a szentáldozáshoz engedni azt a személyt, aki érvényes házassági köteléke dacára házastárs módjára (more uxorio) együtt él egy másik személlyel anélkül, hogy teljesítené a Familiaris Consortio 84. pontjában meghatározott, majd a Reconciliatio et Paenitentia 34. pontjában és a Sacramentum Caritatis 29. pontjában megerősített feltételeket. Vajon az Amoris Laetitia kezdetű buzdítás 351. lábjegyzetében (305. pont) található „bizonyos esetekben” kifejezés azokra az elváltakra vonatkozik, akik új kapcsolatban élnek házastársak módjára (more uxorio)?”

XVI. Benedek válasza: Nem.
„…eljárásunk azzal a veszéllyel jár, hogy ily módon pontosan a hit urává emeljük magunkat, s nem fogadjuk el, hogy – éppen ellenkezőleg – a hitnek kell megújítania és uralnia minket. Vegyük csak szemügyre ezt a jelenséget egy rendkívül fontos tényező, a szent Eucharisztia ünneplése kapcsán. Aggodalomra ad okot, ahogyan az Eucharisztiához viszonyulunk. …nem a Krisztus halálának és feltámadásának jelenléte iránt táplált megújult tisztelet a mérvadó, hanem sokan úgy viszonyulnak a szentséghez, hogy azzal tönkreteszik nagyszerű és hatalmas titkát… Számos helyen egészen egyszerűen magától értetődő, hogy a jelenlévők a szentségben is részesülnek, s ez arról tanúskodik, hogy a szentáldozás már csak teljesítendő szertartásnak minősül. Ha tehát átgondoljuk, mi a teendőnk, belátjuk, hogy nem másféle Egyházra van szükségünk, nem olyanra, amelyet mi eszelünk ki saját magunknak. Mást kell tennünk: Jézus Krisztus valóságos szentségi jelenlétébe vetett hitünket kell megújítanunk.” (III/2.)

2. dubium: „Vajon az Amoris Laetitia kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdítás (vö. 304. pont) megjelenése után többé nem tekinthetjük érvényesnek Szent II. János Pál tanítását, melyet a Szentírás és az Egyház hagyománya alapján a Veritatis Splendor kezdetű enciklikájának 79. pontjában fogalmaz meg, mikor olyan abszolút erkölcsi normák létezéséről beszél, amelyek tiltják azokat a cselekedeteket, amelyek bensőleg – vagyis lényegük, azaz tárgyuk szerint, függetlenül a cselekvő szándékától és körülményeitől mindig – rosszak?”

XVI. Benedek válasza: Igen.
„II. János Pál pápa, aki nagyon jól ismerte és figyelemmel kísérte az erkölcsteológia alakulását, megkezdte egy olyan enciklika munkálatait, amellyel rendet kívánt teremteni ezekben a kérdésekben. A dokumentum Veritatis splendor kezdettel 1993. augusztus 6-án jelent meg, … s valóban kifejezte azt a határozott nézetet, mely szerint vannak olyan cselekedetek, amelyek semmilyen körülmények között nem lehetnek jók. Nem engedhette, nem volt szabad megengednie, hogy kétség maradjon afelől, a cselekedetek értékének mérlegelése során az erkölcstannak tiszteletben kell tartania egy bizonyos végső határt.” (I/2.)

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. május 16.