2241. A lehetőség határain belül a gazdagabb országok tartoznak befogadni az idegent, aki biztonságot és alapvető megélhetést keres, amit szülőföldjén nem találhat meg. A közhatalom tartsa tiszteletben a természetes jogot, amely a vendéget a befogadó oltalma alá helyezi.

A politikai hatóságok a rájuk bízott közjó érdekében a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételekhez köthetik, különösen azáltal, hogy a bevándorlókat kötelezik bizonyos dolgokra a befogadó országgal szemben. A bevándorlónak hálával tiszteletben kell tartania a fogadó ország anyagi és szellemi hagyományait, engedelmeskedjék törvényeinek és járuljon hozzá a terhek viseléséhez.

2242. Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget — amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel — az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja. “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21). “Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29).

Amikor a polgárokat egy olyan közhatalom nyomja el, amely túllépi hatáskörét, ne tagadják meg azokat a dolgokat, amiket a közjó tárgyilagosan nézve megkíván; de szabadon védhetik saját jogaikat és polgártársaik jogait az ilyen hatalom visszaéléseivel szemben, mindenesetre tiszteletben tartva azokat a határokat, amelyeket a természetes törvény és az evangéliumi törvény szab meg. [27]

2243. A politikai hatalom elnyomásával szembeni ellenállás törvényesen csak akkor nyúlhat fegyverhez, ha az alábbi föltételek együttesen megvannak:

1. az alapvető emberi jogokat bizonyosan, súlyosan és huzamosan megsértik;
2. megkíséreltek minden más megoldást;
3. súlyosabb zavargások provokálása nélkül
4. megalapozott remény van a sikerre;
5. jobb megoldásokat ésszerűen lehetetlen várni.

2244. Minden intézményt — legalábbis bennfoglaltan — az emberről és céljáról alkotott elképzelése vezeti, melyből ítéleteinek kritériumait, saját értékrendjét és viselkedési formáit származtatja. A társadalmak nagy része az intézményeket az embernek a dolgokkal szembeni elsőségére alapozza. Csupán az istenileg kinyilatkoztatott vallás ismerte föl világosan Istenben, a Teremtőben és Megváltóban az ember eredetét és rendeltetését. Az Egyház arra hívja a közhatalmat, hogy ítéleteit és döntéseit Isten és ember ezen igazságának indításaihoz igazítsa:

A társadalmak, melyek nem ismerik ezt a vezetést vagy az Istennel szembeni függetlenségük nevében elutasítják, arra kényszerülnek, hogy hivatkozási alapjukat és céljukat önmagukban keressék vagy ideológiáktól kölcsönözzék. Nem tűrvén a jó és a rossz objektív kritériumának állítását, a történelem tanúsága szerint bevallva vagy alattomosan, az ember és sorsa fölött totalitárius hatalmat gyakorolnak. [28]

2265. A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.

Létrehozva 2017. december 6.