„ECCLESIA DEI” PÁPAI BIZOTTSÁG

INSTRUKCIÓ
Őszentsége, XVI. Benedek pápa
Summorum Pontificum motu propriójának
végrehajtásáról

I. Bevezetés

1. XVI. Benedek pápa 2007 július 7-én kelt és 2007 szeptember 14-étől hatályos Summorum Pontificum motu propriója a római liturgia gazdagságát az egész Egyháznak hozzáférhetőbbé tette.

2. Ezen motu proprióval XVI. Benedek pápa egyetemes törvényt alkotott az Egyháznak, hogy korszerűbb szabályokról gondoskodjék a római liturgia 1962-ben érvényes gyakorlatát illetően.

3. Megemlítve a pápák kitartó gondoskodását a szent liturgia ilyetén gondozása, valamint a liturgikus könyvek átdolgozása terén, Őszentsége emlékezetbe idézte az emberemlékezet óta elfogadott és a jövőben is megtartandó ősi alapelvet: „minden egyes részegyháznak meg kell egyeznie az egyetemes Egyházzal nemcsak a hitbeli tanítás és a szentségi jelek tekintetében, hanem az apostoli és folytonos hagyomány által egyetemesen közvetített gyakorlatban is, és mindezt nemcsak azért kell megtartani, hogy elkerülhetők legyenek a tévedések, hanem hogy a hitet a maga teljességében lehessen továbbadni, mivel az Egyház imádságának törvénye (lex orandi) megfelel hite törvényének (lex credendi).”[1]

4. Ezenkívül az Apostoli Úr megemlíti azokat a római pápákat is, akik ebben a gondoskodásban a legnagyobb érdemeket szerezték, különösen Nagy Szent Gergelyt és V. Szent Piust. A pápa ugyancsak megemlékezik arról, hogy a liturgikus könyvek között mindig kiemelkedett a Római Misekönyv, amely a századok folyamán egészen Boldog XXIII. János pápáig folyamatosan gyarapodott. Ezt követően a II. Vatikáni zsinat utáni liturgikus reform során VI. Pál 1970-ben új Misekönyvet hagyott jóvá a latin rítusú egyház használatára, amelyet később számos nyelvre lefordítottak, és amelynek harmadik kiadását 2000-ben II. János Pál hirdette ki.

5. Egyes krisztushívők azonban, akik a II. Vatikáni zsinat előtti liturgikus formák szellemében nevelődtek, kifejezték azt az erőteljes vágyukat, hogy meg szeretnék őrizni az ősi hagyományt. Ezért II. János Pál 1984-ben külön engedélyt (indultum) kibocsátva, a Szentségi és Istentiszteleti Szent Kongregáció Quattuor abhinc annos levelével felhatalmazást adott a Boldog XXIII. János pápa által 1962-ben kihirdetett Római Misekönyv használatára, de csak bizonyos feltételek fennállása esetén. Ezenkívül ugyancsak II. János Pál az 1988-ban kiadott Ecclesia Dei motu proprióval arra buzdította a püspököket, hogy ezt a felhatalmazást nagylelkű előzékenységgel alkalmazzák az összes ezt kérő krisztushívő javára. Hasonlóképpen járt el XVI. Benedek pápa is a Summorum Pontificum című motu proprio kihirdetésével, amellyel kapcsolatban érdemes itt emlékezetbe idézni néhány, a római rítus ősibb gyakorlatára(usus antiquior) vonatkozó lényeges alapelvet.

6. A Római Misekönyv VI. Pál által kihirdetett szövegei és egészen XXIII. János utolsó kiadásáig visszamenő szövegei a római liturgia két kifejeződése, amelyeket „rendesnek” és „rendkívülinek” nevezünk, hiszen az egyetlen római rítus két gyakorlatáról van szó, amelyek egymás mellett állnak. Mindkét forma ugyanis az Egyház egyetlen lex orandi-jának kifejeződése. A „rendkívüli formát” tiszteletreméltó és ősi gyakorlata miatt a neki kijáró tisztelettel meg kell őrizni.

7. A Summorum Pontificum motu proprióhoz csatlakozik a pápának a püspökökhöz írt és ugyanazon a napon kelt kísérőlevele (2007 július 7.), amely részletesen szól a motu proprio kiadásának körülményeiről, továbbá szükségességéről is; hiszen újabb törvényeket kellett alkotni, mivel hiányoztak a római liturgia 1962-ben érvényes gyakorlatát egyértelműen rendező szabályok. Ugyancsak új törvényhozási aktusra volt szükség amiatt, hogy az új Misekönyv kiadása után nem tartották szükségesnek, hogy szabályokat alkossanak az 1962-es liturgikus gyakorlatról. Mivel azonban idővel egyre nőtt azon hívek száma, akik kérték a „rendkívüli forma” ünneplését, a törvényeket meg kellett hozni. XVI. Benedek többek között arra figyelmeztet: „A Római Misekönyv két kiadása nem áll ellentmondásban egymással. A liturgia történetét a növekedés és haladás jellemzi, nem pedig a törés. Amit az előző nemzedékek szentnek tartottak, a mi számunkra is szent és nagyszerű marad, és nem lehet egyik pillanatról a másikra teljes egészében megtiltani vagy egyenesen károsnak ítélni.”[2]

8. A Summorum Pontificum motu proprio kiemelkedő módon fejezi ki a római pápa Tanítóhivatalát és kormányzati, valamint a szent liturgia szabályozására vonatkozó feladatát,[3] továbbá Krisztus helytartójaként és az egész Egyház pásztoraként kifejtett gondoskodását.[4] A motu proprio célja, hogy:

a) minden hívőnek felkínálja, mint megőrzendő értékes kincset, a római liturgiát annak ősibb gyakorlatában;

b) garantálja és valóban biztosítsa ezen római liturgia gyakorlatát az azt kérőknek, abban a meggyőződésben, hogy az 1962-ben érvényes római liturgia gyakorlása a hívek javára megadott felhatalmazás, amelyet ezért kiterjesztőleg kell értelmezni azon hívek érdekében, akik annak elsődleges címzettjei;

c) elősegítse a kiengesztelődést az Egyház kebelében.

Az instrukció elolvasható itt.

Létrehozva 2025. december 23.