BEVEZETÉS

Az utóbbi 25 évben megélt tapasztalatom Jézus Krisztus szolgálatában, melyet a belső gyógyítás terén végeztem, világosan bizonyítja nekem, hogy az egész világ reménykedik a békében és keresi azt. Vannak emberek, akik támogatják a békét a maguk módján, de nem tudják azt megszerezni. Az igazi béke minden ember szívében elrejtetten van jelen¸ mint a szántóföldben elrejtett kincs. Ezt a békét felszínre kell hozni és meg kell osztani egymással. Hogyan? Meg kell tisztítani szívünket, amelyet negatív vélemények és érzések borítanak be. Lehet, hogy ezek a negatív érzések már az anyaméhben  való fogantatásunk óta halmozódnak.

Az energia, amelyet az ember negatív érzésekre fordít élete során, nagyon figyelemre méltó, ezt az energiát pozitív módon lehet – sőt kell – felhasználni, olyan módon, hogy ezt az emberiség szolgálatába állítjuk. Jeremiás próféta, aki mintegy Isten szócsöveként hirdeti Isten parancsát, ezt mondja: „…Szántsátok fel magatoknak az ugart…” (Jer 4,3). Ez az ugar az én szívem. Az emberi szív egy tágas vidékhez hasonlítható. Ezen a területen van egy pár jó fa, amelyet itt-ott elültetnek. De nagy bőségben terem a bozót és gyom, az úgynevezett „vadhajtás” nagy összevisszaságban. Jézus azt mondja: a szív bőségéből szól a száj. Mit mond a szívünk?

Mi mindannyian megtapasztaltuk, milyen az emberi szív, amikor belőle jó, szép és bátorító szavak származnak. De hallottunk már olyan szavakat is, melyek dühös kutya ugatásához, a farkas ordításához vagy morgásához hasonlítottak. Vannak olyan szavak is, amelyek a róka fondorlatosságát és ravaszságát idézik. Egyszóval: az én szívem is, a te szíved is válhat a szeretet, az öröm és a béke forrásává – és mindezek ellenkezőjévé is. Az emberi szívben csodálatos gyümölcsök érlelődhetnek, s a szív élő víz forrásává lehet, amely éltet és boldogít. Az Úr minden egyes embernek mondta ezt: „Mindegyiktek kedves nekem. Örök szeretettel szeretlek téged, az enyém vagy!…” (vö. Jer 31,3) Az Úr mindegyikünket a maga képére és hasonlatosságára teremtett. Ezért hasonlít szívünk az Isten Szívére, lelkünk az Ő lelkére, akkor is, ha testünk földi szüleinkre hasonlít. Isten mindgyikünket azért teremtett, hogy Őt teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és minden erőnkkel szeressük. Isten így szól hozzánk: „Én mint nemes szőlőfajtát ültettelek el, mint egészen valódi magot. Hogyan változtál át nekem idegen szőlőtő vad hajtásává?” (Jer 2,21)

Annak érdekében, hogy felnevelkedjek, hogy a tőlem telhető legjobbá váljak, Isten sok embert küldött hozzám életem folymán – szülőket, rokonokat, barátokat, tanítokat és ismerősöket. Ők olyan módon vezettek, ahogyan tőlük tellett és közülük sokaknak köszönhetem, hogy azzá lettem, aki ma vagyok. Vajon mennyit használtam fel az Istentől kapott talentumaim és lehetőségeim közül az Úristen és az emberiség szolgálatára: tíz, húsz, ötven százalékot? Mi van az Istentől kapott, de fel nem használt erőmmel? Olyan vagyok, mint az aszályos vidék, amelynek földjét haszontalan gyomok és vadhajtások borítják. A negatív vélemények és érzések olyanok, mint a mérges növények, amelyek visszatartanak attól, hogy teljes erőbedobással éljünk. Ezek elfojtják bennünk az életet és egyre jobban elburjánzanak bennünk. Engedjék meg, hogy néhány mindennapi példát mondjak erre.

Egy lelkiismeretes tanárnő azzal az elhatározással járt tanítani az iskolába, hogy diákjait igazságra és szeretetre tanítsa. Egy reggel, mielőtt munkába indult volna, férje kritizáló megjegyzést tett rá. Ez csak mellékes megjegyzés volt, őt mégis mélyen érintette és sértette. Ha nem engesztelődik ki szívében a férjével, mielőtt belépne az osztályba, akkor mérgét és sértődöttségét – tudatosan vagy öntudatlanul – átviszi tanítványaira. A tanítás megkezdése előtti imánál ez a sérelem újra felötlött benne – és zúgolódott Isten ellen is. Ezen a napon mindenki, akivel csak találkozott észrevette rajta békétlenségét. Este – még mindig kiengesztelődés nélkül és bűntudattal ment aludni. Ide-oda hánykolódott ágyában, megpróbálta újra átgondolni az egész esetet és azzal nyugtatta meg magát, hogy ő nem vétkes a dologban. De lelkiismerete nem hagyta nyugodni addig, amíg elsőként meg nem bocsátott férjének. Szüksége volt belső gyógyulásra, a sértettség emlékének a gyógyulására. Neki meg kellett bocsátania – és bocsánatot kellett kérnie, különben ez az eset megkötözött rabbá teszi és boldogtalan marad.

Lépten–nyomon találkozom azzal a jelenséggel, hogy nem vagyunk szabadok arra, hogy élvezzük a békét. Jézus arra szólít fel és arra hív mindnyájunkat, hogy belső békénk legyen: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek és ne féljen.” (Jn 14,27)

Hogyan tudnánk ezt a békét megszerezni széttört kapcsolatainkra, megsebzett emlékeinkre? Ez a könyvecske erről szól. Az első rész tizenkét személy esetét mutatja be, akik elmondják, hogy a Krisztustól kapott belső gyógyulás után hogyan találták meg a lelkük békéjét. A történetek legtöbbjét egyes szám első személyben mondják el, mint egy önéletrajzot. A személyek nem saját nevükön szerepelnek, a tények azonban valóságosak és ezeket a tanúságtevők engedélyével adjuk közre. A második részben gyermekkori történeteket ismerünk meg és azt, hogy ezek az események milyen módon befolyásolják személyiségünket és magatartásunkat. Ezek is személyes tanúságtételek. A harmadik rész álmaink egészségünkre gyakorolt hatásával foglalkozik. Itt olyan szimbólumokról esik szó, amelyek általában álmainkban jönnek elő és amelyeknek jelentőségük van az életünkre. A negyedik rész a betegség és a tönkrement kapcsolatok fontos területét érinti. Végül az ötödik rész röviden foglalkozik Isten Igéjével és Isten Igéjének szerepével a mi meg nem szűnő gyógyulási folyamatunkban.

Ennek a bevezetőnek a végén szeretném elmondani, hogy az utóbbi 25 évben Indiában tagja vagyok a Tranzakcionális Analízis Nemzetközi  Társaságának, résztvevője vagyok a Katolikus Karizmatikus Megújulási Mozgalomnak és ezen belül a nemzeti AD^*-szolgálatnak, továbbá tagja vagyok a Keresztény Terapeuták Egyesületének New Yorkban   és tagja a CAT–HEXIS Társaságnak Indiában. A felsoroltak értelmében sokat utaztam mind a saját országomban, mind külföldön és kapcsolatba kerültem minden társasági réteggel. Amit ebben a könyvben közreadok, csak egy kicsi, de reprezentatív része a történeteknek. Úgy hiszem, jó keresztmetszetét adja az Indiában élő keresztény, hindu, mohamedán emberek történeteinek. Én mindegyiküknél ugyanolyan mély vágyat és rászorultságot tapasztaltam meg a belső gyógyulás iránt – és mindegyiküket ugyanaz az Úr Jézus gyógyítja meg és engeszteli ki, mindenkit, aki hittel hívja segítségül az Ő nevét (ApCsel 10,44-45).

^* AD = Association of Deacons – magyarul: Diakónusok Egyesülete.

Hálás vagyok a Katolikus Karizmatikus Megújulás vezetőségének, valamint rendi Kongregációnk tagjainak, az indiai papságnak, szerzeteseknek és világi hivőknek, akik mindenütt vendégszeretetetükkel és bizalomteljes részvételükkel támogattak. Nélkülük – és Isten szüntelen Gondviselése nélkül – soha nem íródtak volna meg ezek az oldalak és nem teljesíthetném a szolgálatot.

 „Annak pedig, aki a bennünk  munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az Egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön örökké! Ámen.” (Ef 3,20-21)

A könyvecske letölthető itt.

Létrehozva 2022. szeptember 12.