A gyermekáldozat nem újdonság
A Roe kontra Wade és a Planned Parenthood kontra Casey ügyben hozott, példátlan módon kiszivárogtatott legfelső bírósági döntés megsemmisítése óta az amerikai baloldal nagyon nyilvánosan elvesztette az eszét. Sok konzervatív és életpárti demokrata számára nyugtalanító látvány, hogy ennyi liberális dühöng azon, hogy kevesebb csecsemő fog meghalni. Az ártatlanok lemészárlásához való ragaszkodás sokunk szerint annyira szokatlan.
Ez a jelenség azonban sokkal inkább a szabály, mint a kivétel az emberi civilizáció történetében. Valójában csak a judaizmus megjelenésével és annak a kereszténységben való kiteljesedésével tapasztalható a gyermekáldozatokhoz való túlságosan is gyakori ragaszkodás átfordulása. Az évszázadok során számos jelentős civilizáció gyakorolta az áldozat valamilyen formáját, például a kánaániták, a görög-rómaiak, az aztékok és a kelta druidák. Ezek mindegyikének rövid vizsgálata segít rájönnünk arra, hogy a keresztény hagyomány kivételként találja magát, amikor a brutalitás e formájáról van szó.
Bár az egész ókori Mezopotámiában találhatunk példákat az emberáldozatra, az egyik legvilágosabban dokumentált és elítélt példa a kánaánitáké volt, akik gyermekeiket Moloch istennek áldozták fel. Bár egyes tudósok vitatkoznak azon, hogy a „Moloch” kifejezés egy pogány istenségre vagy magára az áldozati szertartásra utal-e, egy dolog világos: az ókori kánaániták azért áldoztak fel gyermekeket a tűzben, hogy valamilyen démoni erőt megbékítsenek.
Akár tudatában vannak ennek a modern abortuszpártiak, vagy sem, lényegében a meg nem született gyermekek lemészárlásához való ragaszkodásuk hűség a Molochhoz. Nem mintha az abortuszpárti fanatikusok titkos összejövetelekre járnának, hogy imádják a félig ember, félig tehén démont, vagy hogy kis Moloch-szobrok lennének a köpenyükön; az ördög tudja, hogyan lehet a legvonzóbb módon megkísérteni az embereket. Kétségtelen, hogy az abortusz szeretete a Sátán csatlósainak közvetlen munkája, akik összeesküvést szőnek, hogy eltérítsék az embereket a jótól, az igaztól és a széptől.
A nyugati civilizáció kulturális úttörői, a görögök és a rómaiak gyakorolták a gyermekfelajánlást. Bár a gyermekfelajánlás ebben az esetben nem valamilyen állatsimogatónak nevezett démon lecsillapítását célozta, mégis kísérteties hasonlóságot mutat a modern abortusz-kényelemmel.
Az ókori spártaiak születésekor a szülők a gyermeket a vének egy csoportja elé vitték, akik megvizsgálták a gyermeket, hogy nincs-e rajta torzulás. A duci és egészséges gyermekeket életben hagyták, a beteg vagy torz gyermekeket pedig barlangokba vitték, ahol hagyták meghalni. Ez a gyakorlat azért alakult ki, mert a spártaiak a gyermekeket az állam és nem a szülők tulajdonának tekintették – ismerősen hangzik?
A rómaiak is hagyták meghalni a torz gyermekeket, néha trágyadombokon vagy szemétdombokon. Egy másik kísérteties hasonlóság a mai abortusz-érvekkel, hogy a rómaiak néha a családok méretének korlátozásával indokolták a gyermekek felajánlását. Manapság egyre gyakrabban halljuk az abortuszpártiakat, akik a meg nem született gyermekek megölését a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének eszközeként indokolják, az éghajlatváltozás megfékezése érdekében.
Más nem nyugati civilizációk is híresek voltak az emberáldozatról. Az azték civilizáció talán a legismertebb példa erre. Számos spanyol szerző, mind a hódítók, mind a szerzetesek, az azték templomokban feláldozott emberek megdöbbentő számáról írt. A tenochtitlani Templo Mayor felszenteléséről szóló egyik beszámoló szerint négy nap alatt több mint 80,000 áldozat halt meg.
Bár az évek során számos tudós vitatta ezeknek az állításoknak a helyességét, a legújabb régészeti kutatások számos példát találtak az aztékok áldozati tömegsírjaira. És bár az aztékok nem feltétlenül a gyermekeket részesítették előnyben áldozatként, egy tudós, Fernando de Alva Cortés Ixtlilxóchitl szerint az azték birodalomban évente minden ötödik mexikói gyermeket megöltek.
Még a korai európai népek is gyakorolták az emberáldozatot. Amikor Julius Caesar először találkozott Britannia kelta népeivel, megjegyezte, hogy az ottani emberek, akikkel találkozott, hadifoglyokat áldoztak fel isteneiknek. Az idősebb Plinius történész hozzátette, hogy a kelták kannibalizmust folytattak, és megették áldozataik húsát. Az ilyen rituálék nem feltétlenül ártatlanokat céloztak meg; a druidák azonban néha folyamodtak egy ártatlan feláldozásához, ha nem állt rendelkezésre fogoly. Bár első kézből nem maradtak fenn beszámolók az ilyen áldozatokról, gyanítható, hogy a szóban forgó „ártatlanok” esetében gyermekekhez folyamodhattak.
A történelem azt mutatja, hogy sokkal több társadalom ünnepelte vagy tolerálta a gyermekek lemészárlását, mint ahány ellenezte azt. Mind a mai társadalom, mind a görög-rómaiak hagyták meghalni a gyermekeket fogyatékosság vagy „családtervezés” miatt. Más esetekben az emberek megünneplik a gyermekek megölését, akár a kánaániták ünnepelték a Molochnak hozott áldozatot, akár a mai szörnyűséges „beszélj az abortuszodról” mozgalom. Ahogy a Prédikátor könyve mondja: „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt.” (1,9).
Addig is mi, hívő katolikusok imádkozzunk továbbra is azért, hogy a bíróságon a bírók megőrizzék a bátorságot a helyes döntés meghozatalához. Imádkozzunk azért is, hogy a bírók védelmével megbízott rendfenntartók is biztonságban legyenek. És a jó katolikus férfiak továbbra is védjék meg templomaink ajtaját a körülöttük gyülekező abortuszpárti tömegektől.
A cikk forrása angol nyelven
Létrehozva 2022. június 7.