A bizalomépítő vezető egyik legfontosabb tulajdonsága¹

Barnabás életéből megérthetjük, hogy az igazán bizalomra méltó ember képes újabb esélyt adni valakinek, akit mások, akár tekintélyes keresztény emberek is megbízhatatlannak tartanak. „Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamenynyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra.” (Apostolok cselekedetei 15,36–39)

Vannak, akik azt állítják, hogy Barnabás majdnem minden tekintetben kiváló keresztény férfiú volt, de volt egy hibája: nem fogadta el, hogy Pálnak, a vitathatatlan tekintélyű apostolnak volt igaza.

Miből gondolják ők, hogy Pálnak volt igaza? Hiszen a Bibliában nem olvasunk ilyen üzenetet. A Szentírás arról sem tudósít, hogy miért nem ment végig János Márk Pállal és Barnabással az első missziói úton. Lehet, hogy beteg lett, vagy olyan hír jutott el hozzá, ami miatt a visszatérés mellett döntött. Természetesen lehetséges az is, hogy a fiatalember egyszerűen nem bírta a számos megpróbáltatást. Egyáltalán, miért fontos, hogy nekünk legyen igazunk?

Természetesen az alapvető, egyértelmű hittételek esetében ragaszkodnunk kell az igazsághoz, de ebben a példában nincs semmi ilyesmiről szó. Akik mereven ragaszkodnak a maguk vélt igazságához, nem tudnak bizalmat építeni, mert nem tekintik bizalomra méltóknak azokat, akiket szolgálniuk kellene. Óriási bátorítás, hogy hármójuk története nem Barnabás és Pál útjának szétválásával végződik.

Évekkel később, Kr. u. 55 táján Pál apostol elismerően nyilatkozott Barnabás életéről és szolgálatáról (1Kor 9,6). Egy másik levélben pedig János Márkot említi pozitív példaként: „Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, aki felől utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be; köszönt továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem.” (Pál levele a kolossébeliekhez 4,10–11) Barnabás, a Vigasztalás fia olyan embert nevelt a „megbízhatatlan” ifjúból, aki végül Pál vigasztalója lett – azé a Pálé, akivel körülbelül tíz éve éppen János Márk miatt keveredtek konfliktusba.

Még egyszer olvashatunk Pál tollából János Márkról. Az apostol élete vége felé másodszor raboskodott egy római börtönben (Kr. u. 67–68), ahonnan levelet írt Timóteusnak. Sok fontos tanítása mellett kitért saját nyomorúságos állapotára: „Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban.” (Pál második levele Timoteushoz 4,11) János Márk azért bizonyulhatott végül Pál szemében bizalomra méltónak, mert Barnabás adott neki egy második esélyt, a bizalmának újbóli megelőlegezésére méltatta.

[1] Részlet Tomka János: A bizalomépítő vezető; Harmat Kiadó – Luther Kiadó 2022. című könyv 9. fejezetéből

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2022. május 28.