Rózsafüzér a magzatokért – nagyon nem ajánljuk

 

Maradjunk az Egyház által elismert, hagyományos rózsafüzérek imádkozásánál. A szerk

Maureen Sweeney-Kyle állítása szerint Jézus és Mária 1985 óta majdnem naponta jelentek meg neki, és ezt a rózsafüzért a Szűzanya tanította neki 1997. október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén.

Hortus Carmeli oldal szerkesztője kis utánajárással a következőket találta:

Maureen Sweeney-Kyle-t az általa létrehozott “Holy Love Ministries” csoporttal együtt 2009. november 11-én – a Szentszékkel egyeztetve – hivatalosan kiközösítette
a helyileg illetékes clevelandi püspök, Richard G. Lennon.

Egy ilyen kiközösítés nem a püspök magánvéleménye, hanem az Egyház hivatalos álláspontja. Ezért mindazokra is vonatkozik, akik egy ilyen kiközösítő határozat után nem határolják el magukat illető személy vagy csoport tanításától és tevékenységétől. Elsősorban nem a rózsafüzér ima az oka a kiközösítésnek, hanem mert bebizonyosodott, hogy a látomásai valótlanok és a tanítasai nem egyeztethetők össze az Egyház hitével, és ő mégis mindezekhez – az Egyházzal szemben – ragaszkodott.

Itt olvasható angolul a “Holy Love Ministries” csoport rövid története (alatta a 2009-es keltezésű kiközösítő nyilatkozat), amelyből kiderül, hogy Maureen Sweeney-Kyle – miközben állítólagos látomásait kapta – otthagyta a férjét és egy másik férfihoz ment feleségül, valamint, hogy milyen hatalmas üzlet számára ez a rózsafüzér.

Maureen Sweeney-Kyle átalakította a hagyományos rózsafüzért. Az ő rózsafüzérének imádkozásához egy speciális rózsafüzér kell, amit külön meg kell rendelni,
ami sokszorosába került egy egyszerű rózsafüzér árának. Állítása szerint Mária az általa ígért kegyelmeket csak azoknak adja, akik ezt a külön megrendelt drága rózsafüzért használják.

A kiközösítő nyilatkozat magyar fordítása (Dr. Kovács Gábor atya honlapjáról)
Nelson J. Perez clevelandi püspök 2019-es megerősítő nyilatkozata a 2009-es kiközösítés fennállásáról 

Forrás (az itt megadott linkek frissítve)

Létrehozva 2022. április 25.