Nemrég összefutottam egy régi barátommal, akit pár éve nem láttam. Bár ugyanabban a városban élünk, vagy 20 évvel ezelőtt „találkoztunk” egy korábban kiemelkedő katolikus blogger komment oldalán. Megpillantva őt arra emlékeztem, hogy mióta vagyok aktív az online katolikus világban, és arra is emlékeztetett, hogy mennyire mérgező lehet ez a világ.

Most nem ez a barátom inspirált, hogy felidézzem az online katolicizmus potenciális toxicitását, hanem a „korábban kiemelkedő katolikus blogger”, akit említettem: Mark Shea. A Crisis magazin egykori szerzője, Shea az elmúlt években vált talán a mérgező online katolikusok királyává. Úgy tűnik, hogy az ő küldetése az, hogy megtámadjon ördögi módon bárkit, aki nem támogatja az ő pontos elképzelését a katolicizmusról, gyakran egy sor gyerekes veszekedés által.

Sajnos Shea nem abnormális. Minden katolikus, aki egy ideje már benne van az online térben, elég gyorsan találkozik a katolikus internet sötétebb oldalával. A toxicitás legnagyobb hírnevével rendelkező alcsoport a „trads” (tradicionalista katolikusok), és bár ez a hírnév nem teljesen érdemtelen, ez nem jelent több egyediséget számukra, mint Shea és az ő véréből valók.

Sajnos a katolicizmus minden alcsoportjának megvannak a saját mérgező támogatói, akik készek megtámadni mindenkit, aki nem megy át az általuk kiválasztott tisztasági teszten.

Mielőtt folytatnám, meg kell jegyeznem, hogy bár szerintem az online katolikus körökben igenis létezik toxicitás, sokan ma túl vékony bőrűek. Még egy indokolt, kiegyensúlyozott kritikát is sokan „támadásnak” neveznek manapság. Egy tankönyv liberális lépése eljátszani az áldozatot, ha valaki ellenkezni mer, és sajnos a konzervatívok is felkarolták ezt a lépést az elmúlt években. Az egészséges egyház magában foglalja az erőteljes vitát; jótékony, de nem nyafogó. Az egyet nem értés nem mérgező.

De ha feltételezzük, hogy az emberek túl vékony bőrűek, emellett még mindig igaz, hogy az online katolikus vita sokszor átlép egy bizonyos határt.

Miért szeretik a katolikusok online támadni a másik katolikust?

Az eredeti bűn természetesen könnyű és mégis igaz válasz lenne. De ez nem olyan, mint amikor a katolikusok szónokolnak és beszólnak egymásnak a szentmisén minden vasárnap, pedig pontosan ez történik, ha bejelentkezel a #CatholicTwitter fiókba. Állítom, hogy két fő tényező szerepel a játékban.

Az első az erős egyházi vezetés hiánya az Egyházban. Püspökeink kötelessége, hogy hirdessék, megvédjék és tanítsák a katolikus hitet. Mindannyian tudjuk azonban, milyen ritka ez a gyakorlatban. Egy farkas, mint amilyen Fr. James Martin, ragadozó a katolikusok között az édesen hangzó eretnekségekkel, akit nem hogy nem fegyelmez saját püspöke, hanem vatikáni pozícióba nevezik ki!

Válaszul a hűséges vezetés hiányából fakadó űrre, sok katolikus veszi magára, hogy támogassa, megvédje és tanítsa a katolikus hitet. És őszintén szólva, ez nem egy rossz dolog, mivel az olyan laikus katolikus hívők, mint Scott Hahn és Janet Smith számtalan embernek segítenek megélni a teljesebb hitet (és remélhetőleg a Crisis Magazin szerzői is ebbe a kategóriába esnek). De ez azt is jelenti, hogy mindenki, aki internetkapcsolattal rendelkezik, használhatja saját virtuális emelvényét, hogy azt hirdesse, amit igaznak hisz… és kiátkoznak mindenkit, aki ellenkezni mer. Ez lehet a szükségtelen – és mérgező – konfliktusok receptje.

Ha már az internetnél tartunk, ez a második számú oka a toxikus válságnak. Az internet nagyon is tudja elősegíteni a toxicitást természeténél fogva, és a katolikusok nem immunisak a hatások alól. Azáltal, hogy ösztönzi a többnyire buta kommentárok folyamát, az internet – és különösen a közösségi média – megkönnyíti, hogy inkább kilőjenek egy gyors sértést, mint hogy időt töltsenek el egy kimunkált, jól átgondolt részletes cáfolattal. Ezért van az, hogy a Crisis magazinban olyan cikkekre próbálunk koncentrálni, melyek elgondolkodtatnak, nem csak reagálásra késztetnek.

Továbbá az internet alapvetően olyan médium, ahol álnevet használnak. Még olyan valaki is, mint én, aki a valódi nevét és fotóját használja a közösségi médiában, valahogy még mindig álnevet használ másokkal szemben az online térben. Végtére is mit tudsz meg valójában valakiről, akivel csak az interneten találkozol? És természetesen a leggonoszabb kommentárok általában azoktól származnak, akik hamis névvel és képpel valóban ismeretlenek a számodra. Ez az anonimitás is mérgezést szül.

Elég annyit mondani, hogy sokkal könnyebb eretneknek nevezni egy idegent, miközben valaki egy álneves fiókot használ az alagsor kényelméből, mint azt személyesen elmondani valakinek szemtől-szembe, a szentmise után.

Szóval mit lehet tenni ezzel? Nem hiszem, hogy van erre gyors megoldás. A püspökeink nem hajlandók felvenni azt a köpenyt, amit Urunk adott nekik, és az internet sem megy el máshová. De a katolikusok számára nem reménytelen minden. Elősegíthetjük a jobb interakciókat úgy, hogy egyrészt bátorítjuk azokat, akik nem merülnek el a toxicitásban, és figyelmen kívül hagyjuk azokat, akik igen. A legmérgezőbb online trollok, akár katolikusok, akár nem, a figyelemből élnek. Ez az oka, hogy folyton visszajönnek. Ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket, az kevés ösztönzést adna nekik, hogy folytassák.

Az eredeti cikk angol nyelven itt található.

Létrehozva 2021. augusztus 12.