„A világ természeti tőkéje rohamosan fogy, mert az emberiség a világot még jobban túlterheli, mint a magyarok Magyarországot. Ha ez a túlterhelés továbbra is fennáll, akkor ötven év alatt elpusztul a Föld megújuló természetierőforrás-készlete. Elpusztul – azaz vége. Ötven év nem olyan sok idő, tehát a helyzet drámai; messze nem véletlen, hogy a pápa aggódik, és megkongatta a vészharangot” – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Zlinszky János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

– Az elmúlt években a Római Katolikus Egyház tudatosan teremtésvédelemről beszél, nem pedig környezetvédelemről. Mi ennek a fogalmi elkülönítésnek az oka?

– A teremtésvédelem mára az ökumenikus együttműködés fontos területévé vált, melyben a katolikus egyház és a többi keresztény felekezet párhuzamosan és közösen is tevékenykedik. A teremtésvédelem fogalmában a teremtés teljességének, épségének a megőrzésén van a hangsúly. Katolikus oldalról VI. Pál pápa már 1972-ben, a Stockholmi ENSZ konferenciára előzetesen küldött üzenetében állást foglalt ebben a témában. Azóta egy folytonosan bővülő, kibontakozóban lévő folyamatról beszélhetünk, amit a pápai tanítások – VI. Pál pápa, II. János Pál pápa, XVI. Benedek – a közjóval, az ember és a teremtés helyével kapcsolatban rendre megfogalmaztak. Végül Ferenc pápa a Laudato Si’-ben foglalta össze, illetve bontotta ki a maga egészében a teremtésvédelmi gondolatot.

A teremtésvédelem szónak több rétege van. Először is azzal, hogy ezt a kifejezést használjuk, a világot teremtettnek ismerjük el. Ha valaki teremtésvédelemről beszél, akkor egyúttal a világ Teremtőjét is megvallja. Ezzel aztán megélhetővé válik a magunk teremtettsége is – vagyis hogy mi, emberek is a teremtett világ részei vagyunk, a többi élőlény testvérei. A teremtettség szintjén egyaránt osztozunk az óceán kavicsaival és az ég madaraival. Nekünk ezt a teremtett egységet kell fenntartanunk.

A teremtésvédelem fogalma alapvetően meghatározza, hogy milyen nézőpontból beszélünk a világunkat egyre súlyosabban érintő ökológiai válságról.

A „világi” szervezetek a napi gyakorlat szintjén jórészt ugyanazokat a konkrét intézkedéseket követelik, mint a teremtésvédelmi szervezetek és csoportok. A különbség inkább a felelősségünkkel kapcsolatos kérdéssel függ össze: kinek tartozunk elszámolással a tetteinkért (vagy épp mulasztásainkért)? Egymásnak? A jövő generációjának? Saját unokánknak? Vagy magának a Teremtőnek? A válaszok igenis fontosak, és alapvetően meghatározzák cselekedeteinket. Ez tehát az a lényegi többlet, ami a teremtésvédelem fogalmához társul.

– A Laudato si’ kezdetű enciklika ezt a teremtésvédelmi szemléletet hirdeti öt éve. Mennyire lett ismert ez a dokumentum a világban, illetve Magyarországon?

– Ezt nem könnyű felmérni, mindenesetre szószékről idézni én még nem hallottam a Laudato si’-t. Természetesen ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem volt ilyen, mégis azt gondolom, hogy legalább most, a teremtésvédelem hetében, – illetve szeptember folyamán – gyakrabban is felbukkanhatna ez a szöveg a szentbeszédekben.

Ennek ellenére nagyon is létezik egyházhoz kötődő, civil teremtésvédelmi aktivitás, tehát igenis ott van a tenni akarás és az érzékenység az emberekben. Ugyanakkor a pápa sürgetésének erejét, komolyságát tekintve azt kell mondanom: jelenlegi aktivitásunk még édeskevés az érdemi változások eléréséhez.

A Laudato si’ mintegy záróköve a „teremtésvédelem épületének”. A benne foglalt teremtésvédelmi tanítások nyilván a katolikus egyházban is tovább fognak még bontakozni. Hivatkozik korábbi pápai enciklikákra, illetve a regionális püspöki kari konferenciák állásfoglalásaira is támaszkodik; megmutatja, hogy az elmúlt években a dél-amerikai, a dél-kelet ázsiai, az észak-amerikai stb. püspöki karok többször is foglalkoztak a fenntarthatóság kérdésével, melynek szellemében jelentős felismeréseket fogalmaztak meg.

Ugyanakkor a pápa azt szeretné, ha „a Laudato si’-ben leírtak végre lennének hajtva”.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. október 24.