Kedves Testvérek!

Múltkoriban egy vita indult J. K. Rowling: HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE című sikerkönyvének értékeivel kapcsolatban. Elolvastam a könyvet, s most szeretném összefoglalni véleményemet, azok számára is, akiket ez még érdekel.

Rowling angol írónő könyve valóban olvasmányos, izgalmas, tud bánni a feszültségkeltés, a figyelem-irányítás eszközeivel, és a szereplők közül két figuránál (Hagrid az óriás, és Hermione a lánytanuló) még sikeres, emberi jellemábrázolást is elkönyvelhetünk. A sodró események leírása közben azonban a főhős, Harry Potter jelleme kicsit sablonos maradt.

Mi ennek a mesének a fő célja? Úgy tűnik, első látásra, hogy a könyv egy mese kereteinek felhasználásával az emberi értékeket szeretné kerestetni az olvasóval, és bizonyos emberi erényekre is szeretne nevelő szándékkal rávezetni, elsősorban azt akarja megmutatni a gyerekeknek, hogy bátornak kell lenni, és ez a legtöbb.  Nézzük kissé részletesebben a könyv tartalmát ahhoz, hogy lássuk, valóban csak ezt akarja ez az írónő?

Foglaljuk össze, hogy milyen etikai rend és milyen világkép van jelen a történetben.

Van egy háttérben maradó fő-bölcse a történetnek, a jóságos iskolaigazgató, akinél nagyobb varázslóról nem tudnak sehol, aki a háttérből titokban megrendezi a próbatételt főhősünknek, végül pedig ő menti meg az utolsó pillanatban az ellenség túlerejétől. Ez a fővarázsló-igazgató a főhős katartikus hatású megmenekülésének pillanatai után annak betegágyánál egyszerű szavaival elmondja a mese főbb világszemléleti tanulságait és etikáját. (Innen kezdve szövegemben a kereszténységnek megfelelő tartalmakat dőlt betűvel írom, az okkultizmusnak megfelelőket pedig kövér betűvel.)

A fővarázsló azt akarja tanítani, hogy nem kell félni a sötét oldaltól, hiszen az mindig mindenütt ott ólálkodik; oktatja, hogy ez a sötét hatalom tartozik a “fekete mágia” körébe. Ha félünk tőle és a nevét sem merjük kimondani, nő a hatalma ellenünk. Megtudjuk tőle, hogy az “igazság csodálatos dolog, de szörnyű is lehet, ezért óvatosan kell bánni vele”.

Megtudjuk, hogy a gyűlölettel, kapzsisággal és becsvággyal szemben (amelyet a sötét fekete mágusok no meg a “muglik”, azaz a nem varázsló, közönséges emberek képviselnek a könyvben) az önfeláldozó szeretet (Harry édesanyja halála árán védte meg pólyás korában Harryt a fekete mágustól) “örök nyomot hagy maga után”, és ez a szeretet mindhalálig védelmez. Megtudjuk, miben áll a gonosz és a gonoszság, amelyet az igazgató segítségével végülis Harry Potter bátorsága legyőzött. “Nem tűnt el. A világban ólálkodik valahol – talán épp új szolgát keres, aki megosztja vele a testét. A híveivel ugyanolyan könyörtelenül bánik, mint az ellenségeivel…”

Megtudjuk a bölcstől, hogy ” a pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete”…(275-276.o.) Mindezen tanulságok egy része egy keresztény ihletettségű mesébe is beleilleszkedhetne, másik részük pedig az okkult világnézetnek az elemei közé tartozik.

 Titkos erők készítik elő a könyvben a főhős továbbtanulását a mágusok intézetében, hogy boszorkány lehessen. Ebbe a titkos iskolába jutva a gyerekek egy másik világnak, egy másik társadalomnak a tagjaivá válnak. Feltűnő, hogy e “Boszorkány – és Varázslóképző Szakiskolában” (sic!) ahol a történet második része játszódik, a “terülj asztalkám” -elv érvényesül, vagyis a tanulók ebédlőjében szempillantás alatt párolognak és díszelegnek az asztalokon aranytányérokon a pompás ételkülönlegességek végtelen mennyiségben, és a mosatlannal együtt ugyanúgy tűnnek el, ahogy “érkeztek”…

Rejtett mondanivalója a könyvnek: íme a boszorkánytanuló mindent megkap az anyagiak terén! Érdemes tehát a titkos tudományokkal foglalkozni! Ezen iskolában csak tanárok és tanulók vannak, és ők valamennyien már valamennyire boszorkányok, tehát nincs “személyzet”, nincs takarítás, főzés, mosogatás és egyéb alantas dolgok. Egy varázslónak tehát nem kell olyasmit tanulnia, ami az emberi fáradságos munkára képesít. Ha egy iskolásnak nem kell azért és nem kell olyasmit tanulnia, amivel majd mint egy átlagember biztosíthatja a maga és esetleg mások megélhetését, – amelybe még a főzés- mosogatás is beletartozik -, akkor vajon mit kell tanulnia és mi célból? Hát természetesen “varázslást, bájitalkészítést, átokkivédést, gyom- és gyógynövényismeretet, seprűnyéllovaglást, átváltoztatást és eltüntetést, sóbálvánnyá változtatást”.

Ezek és hasonlók szerepelnek az iskola tanmenetében, no meg a váratlan próbatétel, amelyen a főhős és barátai akaratlanul átesnek, mint olyan küzdelmen, ami még az átlagos boszorkánytanuló életében sem mindennapos. Ennek a különleges megpróbáltatás-sorozatnak a menetében, amely a “bölcsek kövének” megszerzése körül bonyolódik, alakul és nyilvánul meg a főhősnek és két barátjának több tulajdonsága, emberi és varázslatos képessége. E varázsló-mese szereplői a varázslóiskolában természetesen nem olyan megjelenésűek, mint a hétköznapi emberek: varázsló-talárban és magas varázslósisakban járnak, a kivételes főhős megkapja a szüleitől örökölt “láthatatlanná tevő köpenyt” is. A köpeny, a seprű, a talár, a szörnyek (a “troll”, és a háromfejű kutya), mesekellékek.

A tanmenet, a tantárgyak és az iskolás-életük – mondjuk így – “egyéb kellékei”, beleértve a bölcsek kövét is azonban a varázslás történetének, az okkult praktikáknak megannyi “klasszikus” tárgyát, mozzanatát hozzák az olvasó érdeklődésének terébe.

Ilyen egyéb kellékek közé tartoznak mesénkben a “segítő állatok”, mint az “óriás tarantula“, a varangyos béka, a baglyok (mint általános postások, akik alkalomadtán egészen konkrétan pénzéhesek), a házi szellemek, köztük a kifejezetten gonosz “kopogtató szellem”, a “koboldok”, a varázsgombák. A tankönyvek között ilyenek szerepelnek: “Modern varázsláselmélet”, “Ismerkedés a varázsitalokkal”, “A mágia története”, “A sötét erők“… Minden tanárnak, beleértve a fővarázsló-igazgatót is, különös, bizarr megjelenése, ábrázata, szeme van. A furcsa, bizarr megjelenésű varázslók azonban a “hétköznapi emberek” világában is felbukkannak, mielőtt a főhős ebbe az iskolába bekerül: “…egy ibolyaszín cilinderes, apró emberke meghajolt előtte…

Egy másik alkalommal egy zilált külsejű, csupa zöldbe öltözött öregasszony vidáman integetni kezdett neki a buszon…egy hosszú, bíborszín kabátos, kopasz férfi se szó, se beszéd kezet rázott vele, majd tovább állt. Ezekben az emberekben az volt a legfurcsább, hogy nyomban köddé váltak, amint Harry megpróbálta alaposabban szemügyre venni őket.”(33-34.o.) A bizarr, az ijesztően meghökkentő, az indokolatlanul furcsa megjelenések, a bizarr dolgok a gonoszlélek formái, tettei közé tartoznak. Az alkotó Szentlélek művei szépek, harmónikusak, természetesek, RENDESEK.

Létrehozva 2017. február 23.